Rendszerváltás és az MTI

	Kitarthat-e a khomeinizmus (2. rész)
Khomeini úgy távozott az élők sorából, hogy befejezetlenűl hagyta művét, az iráni iszlám forradalmat. A mullahok még távolról sem jutottak közös nevezőre abban, hogy valójában miként kellene festenie az iszlám társadalom felépítésének a huszadik század végén. Khomeinivel sírba szállt az egyetlen ember, akinek véleményét az egyes kisebb, vagy nagyobb horderejű viták eldöntésében zokszó nélkül elfogadták. Az iszlám ezerháromszáz éves gyökereihez hiába próbálnak útmutatásért visszanyúlni annak eldöntése végett, hogy a gazdaságban uralkodóvá váljék-e az állami ellenőrzés és végleg felszámolandók-e a mezőgazdasági nagybirtokok és magán vállalatok, vagy olyan kérdésben, hogy az ország kizárólag saját erejére támmaszkodjék-e, anélkül hogy igénybe venné a e külföldi tőkét és hiteleket. A papság egyrésze úgy véli, így lenne helyes, mások viszont a magántulajdon védelmét, a szabadpiac elvét, az állami iparvállalatok privatizálását és a külföldi technológia megszerzését szorgalmazzák. Hamenei inkább az utóbbi felfogást osztja, az iráni politika erős embere, Hasemi Rafszandzsani, a parlament elnöke, és a fegyverese erők főparancsnoka viszont a központosított állami ellenőrzés híve. A külvilághoz való viszony alakítását, - a gazdasági és politikai nyitás szorgalmazását - tekintve azonban álláspontjuk egybevág. A főpapok befolyásos és radikális rétege viszont ódzkodik a Nyugattal való bármilyen kapcsolatfelvételtől. Igaz, velük szemben egy pragmatikusabb csoport abból indul ki, hogy a nyugati kapcsolatokra márcsak azért is szükség van, mert valamivel ellensúlyozni kell az ellenpólus, a Szovjetunió közelségét. A külpolitikai orientáció dolgában azonban Khomeini iránymutatása sem igazít el, mert - amint arra a londoni Economist rámutatott: egyszerűen hasznavehetetlen. Khomeini politikai végrendelete ugyanis a megszokott keresetlen minősítésekkel az iszlám, s így Irán ellségének nevezte nemcsak az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót, hanem az arab világ csaknem valamennyi országát. Lehet, hogy praktikus belpolitikai megfontolásokból az új vezetők egy ideig még híven tartják magukat a néhai ajatollah érzelmi indíttatású minősítéséhez. Hosszabb távon azonban semmilyen teheráni kormány sem engedhet meg magának annyi ellenséget, mert ha valóban be akarja gyógyítani a nyolc évig tartó háború sebeit és korszerűsíteni akarja az országot, akkor vissza kell ternie a modern világ köreibe. +++ Szűcs D. Gábor (MTI-PRESS) 1989. június 15., csütörtök 14:15
Vissza » Folytatásokkal »