Rendszerváltás és az MTI

	Jelentés Nagy Imrének
Tisztelettel jelentem: Ön győzött Azt bizonyára sokan jelentették, hogy rehabilitálták, hogy úgy temetik el, ahogy még ebben az országban nem temettek miniszterelnököt, hogy az Ön ellen vétkezők vezekelnek, bocsánatot kérnek. Ön tudja, hogy egy ország temeti. Ön az első kommunista, akit az ország egésze tekint halottjának, akiben azt a személyt látják, aki elkezdte azt a harcot melynek gyümölcsei viharos gyorsasággal érnek be. Ezt is jelentették már mások előttem. Én az Ön győzelmét más okból tartom jelentésre méltónak. Győzött az a stratégia, amelynek a nemzetközi kommunista mozgalomban Ön volt az első igazi hatalomra került képviselője. Ön volt az első olyan kommunista vezető, aki felismerte és vallotta, hogy a közép-kelet-európai kommunista mozgalom eltévedt, sőt eltorzult. Deformálódott, barbár lett, példátlan mértékben megtagadta a humanizmust, és megtagadta a nemzeti hovatartozás jelentőségét, a tartalmatlan internacionalizmus álarca mögött soviniszta nacionalista lett. Ön ebből a népet sujtó iszonyú tragédiából nem az antikommunizmusba menekült, hanem hozzálátott azoknak a hibáknak a leküzdéséhez, amelyek elkövetői között Ön is ott szerepelt. Megértette, hogy a hibákat, a bűnöket elsősorban azoknak kell jóvátenniük, akik elköveték. Ön követte el a vezetők között a legkevesebb hibát, mégis vállalta a legsúlyosabb büntetést, és nem vállalta a megalkuvás árán megkerülhető halált. Nagyon jelentős azon felismerése, hogy a párton belüli reformizmus nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem a leghatékonyabb út is. Ezt sokan nem voltak hajlandók elfogadni. Részben őszinte meggyőződésből, részben kényelemszeretetből, részben, mert úgy érezték, hogy a tisztán maradás legbiztosabb módja a távolmaradás. Még most sem divat annak a belátása, hogy a reformok előkészítésében a párton belüli reformerek játszották a fő szerepet. Így volt ez az Ön vezetése alatt 1953 és 1956 között, és meggyőződésem szerint így van ez most is. Pedig akkor is, most is hirtelen nagyon hangosak lettek azok, akik nem vállalhattak, vagy nem vállaltak szerepet a sztálinista korban, és legfeljebb bocsánatos bűnnek tekintették, aki kommunistaként járt elől a humanizmusban és a magyarságban. De Önt ez akkor sem érdekelte, és most sem érdekelné, hogy az ügy szolgálatáért mennyi elismerés jár, hanem az eredmény volna a fontos. (folyt.) 1989. június 15., csütörtök 11:18
Vissza » Folytatásokkal »