Rendszerváltás és az MTI

	A családok védelmének helyzete Magyarországon
München, 1989. április 20. (SZER, Hölgyválasz) - Hajnal László Gábor magyar témájú kommentárjával folytatjuk a Hölgyválasz műsorát. Elöljáróban csak annyit, hogy mondanivalójának alapgondolatát osztom, következtetéseit már nem mindenben. De ez utóbbira az írás felolvasása után még visszatérek. Sok bába közt elvész a gyermek mondogatják e népi bölcsességet, ha egy-egy ügynek túl sok a gazdája, ugyanis ilyenkor általában a másiktól várják, remélik az odafigyelő intézkedést. Valami ehhez hasonló helyzetben van most, igaz elég régóta, a magyar családvédelem. A helyzet súlyossága ma már tagadhatatlanul a katasztrófa veszélyével fenyeget, de államhatalmi, politikai beavatkozással képtelenség kilábalni a gondok kátyújából, mert a kapcsolatok törvényesítése, a házasságok tartóssága, a szülési kedv fokozása és a gyermekek nevelése az egyének hozzáállásán alapul. Tehát használjuk ezt a kifejezést szubjektív. Persze a változó hangulatot jelentősen befolyásolják az objektív, a tárgyi feltételek, körülmények, mint például a jövedelem, a lakás, a férj és feleség foglalkozása, iskolai végzettsége. Tulajdonképpen agyoncsépelt, ezerszer megrágott töprengések ezek és az utóbbi négy évtizedben könyvtárnyivá duzzadtak az állítólag jobbító szándékú szabályok, törvények, rendeletek, külön intézetek alakultak a hogyan és miért kutatásaira. Cikkek, tanulmányok, doktori értekezések garmada felelt a megválaszolhatatlannak tűnő kérdésekre - nevezetesen arra, a népesedés alakulásában a mennyiség, netán a minőség a döntőbb szempont? Nem is kellett odafigyelni ezekre a disputákra, hiszen a férfiak és nők, kicsinyek és kamaszok saját bőrükön érezték az állandó bizonytalanságot a bölcsődei, óvodai, iskolai férőhelyek hiányát, a zsúfoltságot, a keserveket az Abortusz Bizottság előtt, a válások herce-hurcáit, a gyermekét egyedül nevelő nő meg a vasárnapi apuka kilúgozott szeretetét, a munkába rokkant lestrapált házastársak mogorvaságát, a neurózist, az alkoholba menekülést. Hajdani barátommal s akkor irigyelt asszonyával tíz év múltával találkoztam, s noha tudtam az idő ott is , itt is ritkítja a hajat, gyúrogatja az arcot, bőrt idegeket ám mégsem sikerült leplezni meglepődésem. A most 42 esztendős mérnök, s nálánál alig fiatalabb orvosnő külsőre tíz évvel öregebbnek tűnt, még pontosabban gyűröttnek, fáradtnak, kimerültnek. Ezt akkor a véletlennek tulajdonítottam, hogy ők ilyen típusok, de jöttek mások agglegények, hajadonok, elváltak, gyermektelenek és két-három utódot nevelők. Beszélgettünk a hazai helyzetről, a változásokról, reményekről, azaz inkább én hangoztattam derűlátásom okait, még vendégeim főleg hümmögtek és kurta mondatokkal hűtögették lelkesedésem. Főleg a nők érveire figyeltem, nekik jobban hiszek, mint a legsikeresebb politikusoknak és azt hámozgattam ki helyzetelemzéseikből, hogy jelenlegi sokrétűség, vitalehetőség, parlamenti számonkérés nekiveselkedett múlt vájkálás izgalmában a megengedhetőnél jócskán nagyobb figyelmetlenséggel hagyják gazda nélkül a félig vagy teljesen elhagyott gyermekkel való törődést, valamint nem erősítik a családokat még összetartó, ám szétpattanás veszélyével fenyegető szociális és szeretet abroncsokat. Egyre több, már vagy negyedmilliónyi a veszélyeztetett gyermek, közel harminc ezren élnek nevelőotthonokban és a szülőkre kényszerített hajsza, a muszájból garasoskodás keservei nem teszik derűssé a kínlódást önmaguk nyelvére lefordító kamaszok hétköznapjait. Hovatovább csak vasárnap kanalazhatják kedvenc eledelüket, akkor húzhatják magukra annyira óhajtott ruhát, hiszen kímélni kell, mert nem futja havonta másikra. Még a másik végletet is láthatják. Hogy a velük egykorú társaik Nyugatról kapott holmikban feszítenek, s nem értik az egészet, mert apjuk, anyjuk felületesen dolgozik és fokozatosan felismerik épp a becsületesség miatt nincs feketén vásárolt valuta, pult alól vehető vámmentes videó, farmer - a húsban is több a mócsing. Az otthoni újságokat, függetleneket is beleértve, naponta lapozgatva, figyelmesen hallgatva a Kossuth és a Petőfi Rádió műsorait, nem hagy nyugodni a bizonyos kis ördög. Az országos ügyek mellett, miért nem írnak arról többet, mit is érez napjainkban egy anya, miről álmodoznak a lakótelepi kulcsos gyermekek, az unokáik jövőjét féltő nagymamák. Máig nem tudok arra irányuló tömegmozgalom szervezéséről, hogy asszonyok, pályakezdő leányok ezrei kössenek szövetséget a család védelmére, hiszen a megszületett életről közösen kell gondoskodni. Az Újtestamentumban az parancsoltatott, hogy az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, ám a józan cselekvés jogát az apostolok sem vétózták. Ideje lenne különbséget tenni a feminista túlzások és a családok egységét romboló panasz ideológiák, valamint szeretet parancsolatainak engedelmeskedő az ezzel áldozatokat vállaló nők szolid óhaja között. Egészen bizonyos, hogy a szervezetek, szövetségek, pártok sorában már holnap a legnépesebb lenne, lehetne pólya szagát nem feledett anyák és válni tudó asszonyok milliós tábora. Nem vitás, hogy nagy szükség volna igazi öntevékeny nőmozgalomra Magyarországon is, olyanra, amilyennek indult tavaly a Fidesz Madzsar Aliz Csoportja. Kár, hogy mostanában nem hallatnak magukról. Ami pedig a feminista túlzásokat illeti, a nyugati nőmozgalmak eredményeit jórészt a feministák harcolták ki az elmúlt évtizedekben, köztük olyanok, akiknek maguknak talán nem is volt gyermekük. Meg volt viszont bennük a női szolidaritás gyakran lebecsült érzése és amit kivívtak, abból nemük egésze a gyermekeket nevelők is profitálnak. +++ 1989. április 20., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »