Rendszerváltás és az MTI

	Nyílt levél Grószhoz
München, 1989. február 15. (SZER, Kommentár nélkül) - Pozsgay Imre 1956 értékelésével elindított egy politikai lavinát. Grósz Károly pártfőtitkár első reakcióját a Népszabadságban olvashattuk. Ennek lényege, hogy nem tudja, hogy a Pozsgay vezette bizottság milyen dokumentumokra támaszkodik, de ő - Grósz - eddig még soha nem találkozott olyan dokumentumokkal, amelyek alátámasztanák az ellenforradalom népfelkelésnek való átminősítését. Történészek a következő nyílt levelet küldték a pártfőtitkárnak: "Tisztelt Főtitkár Úr! 1989. február 1-i nyilatkozatában Ön azt állította', hogy egyetlen olyan dokumentumot sem ismert, melynek alapján a párt által eddig ellenforradalomnak nevezett eseménysort népfelkelésnek lehetne nyilvánítani. Mi, alulírott, társadalomtudománnyal foglalkozó, vagy azok iránt érdeklődő állampolgárok, kinyilvánítjuk azt a véleményünket, hogy amennyiben ez így van, akkor az Ön figyelmét elkerülték a történettudományi szaksajtó publikációi, melyekben erre nézve igenis közlemények egész sora jelent meg. Úgy gondoljuk tehát, hogy Önnek is szolgálatot teszünk, ha ezekre a kutatási eredményekre most rámutatunk. Az 1956-os felkelést eleddig a fogalomnak négyféle értelmezése alapján nyilvánították ellenforradalomnak: Az első értelmezés szerint ellenforradalom volt azért, mert egy magasabb rendű társadalmi formából kísérelt meg egy alacsonyabb rendű formába visszatérni. Ezzel szemben le kell szögeznünk, hogy: 1.) A felkelés során megjelentek olyan politikai erők, amelyek a reprivatizálást kívánták, és olyanok is, mint például a szerveződő munkástanácsok, amelyek a kollektív tulajdon valamilyen formájának fenntartása mellett foglaltak állást. (Lásd: Molnár János: A Nagybudapesti Központi Munkástanács, Budapest, 1969. a mejelenési ideje, 120. oldal.) Az állami tulajdont ugyan ők sem tartották megfelelő formának, de ebben csak megelőzték a mai pártvezetés felfogását. 2.) A felkelés alapvetően a sztálinista szocializmus ellen irányult. Ebben a polgári és a szocialista szellemű politikai mozgalmak hívei egyetértettek. Olyan szélsőséges, terrorisztikus rendszer ellen, mely letért a marxizmus és leninizmus alapjairól is - mondja Szabó Bálint Az 1953-as júniusi politikai fordulat című művében - amely a Propagandista 1986. 4 számának 120. lapján jelent meg. A kirobbanásához vezető tüntetés előkészítője a párt reformista belső ellenzéke volt, és ez a csoport maradt az egyetlen, viszonylag szervezett erő, mely a felkelés irányításában egyáltalán valami szerepet játszott. 3.) Önkényes tényekkel nem bizonyítható társadalmi állítás, hogy a szocializmus magasabb rendű társadalmi forma lenne a kapitalizmusnál. Ezt axiómaként elfogadni: nem más, mint az a pártfunkcionáriusi messianizmus, melyet Hegedűs András ír a szociológia tudományos apparátusával A történelem és hatalom igézetében címmel megjelent könyvében. 1988-ban jelent meg -, a 126-127. oldalon. Összefoglalva az első érvrendszert kimondhatjuk, hogy a felkelésben olyan, részben szocialista, részben polgári elképzelések keveredtek, melyek az 1956. október 23-ikát megelőző állapotokhoz képest mindenképpen előbbre mutatóbb, emberibb, és történelmi értelemben véve is fejlettebb viszonyok kialakításának ígéretét hordozták magukban. A fogalom második értelmezése szerint azért lett volna a felkelés ellenforradalom, mert benne annak a Horthy-korszaknak gazdasági és politikai hatalmasságai, hivatalnokai és katonatisztjei vettek részt, amely magát expressis verbis ellenforradalminak nevezte. Ezzel összemosódva az a vád is megfogalmazódott, hogy volt nyilasok vették elő, és fordították fegyvereiket a néphatalom ellen. Ezzel szemben tény, hogy 26-ikáig a felkelők közül elfogott mintegy 600 fogoly többsége 14-16 éves gyerek volt. Ezt Földes László írja, Ahogy én láttam 1956-ot című írásában, és ez a História 1982-es első számának 23. lapján jelent meg. Hegedűs András is megerősíti, hogy nem a deklasszálódott osztályok tagjai harcoltak az AVH ellen - Hegedűs előző könyvének 295. lapján - ezek az ifjak pedig épp csak megszülettek az ellenforradalmi korszakban - annak ügynökei semmiképpen sem lehettek. Vádolták harmadszor a nemzetközi imperializmust, az Egyesült Államok titkosszolgálatát a felkelés megszervezésével. Az azonban kétségbe vonhatatlan, hogy a fegyveres harc kirobbanása spontán volt, nem alakult ki hatalmi központ - írja Hegedűs az előbbi könyv 288 és 293. lapján - így összeesküvésről beszélni: képtelenség. Karsai Elek forráspublikációjából az is kiderül, hogy az Egyesült Államok kormányát felkészületlenül érték az események, napokig tétováztak még a nyilvános állásfoglalás kérdésében is, míg azután megmaradtak a szimpátia puszta kifejezésénél. Karsai Elek: Az 1956. október-novemberi események - amerikai szemmel. Megjelent: História, 1982. 6. szám, 16. 21. oldal. Végül legfontosabb bizonyítékként kezelik, hogy a felkelés egészére jellemzőnek tartják a tömeghangulat durva kifejeződéseit, a lincseléseket. Elhallgatják azonban, hogy ilyen jelenségek a felkelés kezdetén még ismeretlenek voltak. A rádió elnökét például bántatlanul elengedték az intézmény elfoglalása után. (Hegedűs András előbbi könyvének 294. oldalán.) A népharag felkorbácsolásában az ÁVH olyan provokáló akciói játszottak főszerepet, mint a 25-ikei vérengzés a Parlament előtt. (Hegedűs András, 297. oldal.) Varga László: Egy hamisítás utóvédharca című művében is ír erről az Élet és Irodalomban 1988. novemberében. Vagy a kommunista értelemben is legitimnek tartott, a szovjet kormány által is nyilvánosan elismert Nagy Imre-kormány elleni puccskísérlet, melynek központja a Budapesti Pártbizottság épületében szerveződött október 27-ikétől. (Erről Földes László beszél, fenti könyve 23. oldalán, illetve Balogh László interjúja is erről szól, Emlékezések Nagy Imrére című írásában, mely az Esti Hírlap 1985. december 12-iki számában található.) Balogh László írása: Elfeledni, megbocsátani soha nem lehet. Esti Hírlap, 1986. október 30-ika. Arról nem is beszélve, hogy a felkelésben fellépő szervezett politikai erők következetesen gátat akartak vetni a népítéleteknek, például a gyakran szélsőségesen reakciósnak nevezett Mindszenty bíboros törvényes felelősségre vonását, független bírósági eljárást sürgetve. Erről Asperján György: Elő történelem című könyvében ír, 1984-ben jelent meg. (108. oldal.) A marxista történetírás különben soha nem volt ilyen kényes a terrorcselekmények Önmagában való megítélése tekintetében, nem minősítette ellenforradalomnak a jakobinus hatalomátvételt, mondjuk a börtönbe zárt gyanúsak népítéletszerű lemészárlása miatt - hogy a nagy október, vagy a Tanácsköztársaság hasonló eseményeiről ne is szóljunk. Az 1945 utáni pártvezetés első generációja azzal indokolta diktatórikus hatalmát, hogy a háború időszakára hivatkozva az egész nemzetet fasisztának nyilvánította. A második generáció ugyanezzel a céllal minősítette az 1956-os antisztalinista felkelést ellenforradalomnak - arról akarván meggyőzni ország-világot, hogy ebben az országban vagy ők uralkodnak, vagy jön a fasiszta csőcselék. Ideje volna már olyan kormányzati rendszert megteremteni, amely nem kényszerül legitimációját történelemhamisításra alapozni. Ragaszkodni egy tudományosan tarthatatlan, a nemzetet bántó és sértő tételhez, a reformfolyamat akadályozását jelenti. Budapest, 1989. február 2-ikán." A levelet dr. Heisler Vilmos egyetemi adjunktus, és dr. Kelemen Péter főiskolai tanár látta el kézjegyével. További 76 aláírást csatoltak még a levélhez, amelyet eredetileg a Mai nap február 9- ikei számában akartak megjelentetni. A lap azonban nem hozta le. +++ 1989. február 15., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »