|
 |
 |
 |

Tienanmen - katonai bevetés
|

Peking, 1989. június 3. szombat (AP/AFP) - Belelőtt a tüntető tömegbe a kínai hadsereg egyik egysége, amely Nyugat felől a diákok és más polgári személyek által megszállva tartott Tienanmen tér felé.
Az újabb katonai akció sötétedés után kezdődött. Éjfél felé fajult véressé, akkor, amikor a tüntető diákok védelmezésére az utcára tódult tömeget a 27. hadsereg előrenyomuló egységei másként nem tudták szétoszlatni. A lőfegyver használatára a Csangan sugárútnál, a Tinanmen tértől 4 kilométerre Nyugatra került sor, ott, ahol egy 40 teherautóból álló katonai járműoszlop áttörte a tömeg által emelt úttorlaszt. Eleinte a rendőrség próbálta meg gumibotokkal, állatok leölésére vágóhídon használt villamos pisztollyal, majd könnygázzal szétoszlatni a tömeget. Amikor mindez eredménytelen maradt, a katonák a tömegbe lőttek. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem tudni, szemtanúk öt sebesült elszállítását látták. Egyes hírek szerint tizenhét volt a halottak száma, és a sebesülteké is elérte a százat, de - mint az AFP jelentette egy gyorshírben - a sérültek közül a kórházban később még tizenketten meghaltak. Ezek megerősítetlen értesülések. Szombaton este pekingiek százezrei lepték el a Tienanmen tér környékét, hogy eltorlaszolják az odavezető utakat. Felszedték az utcaköveket, hogy azzal harcoljanak az előrenyomuló katonaság ellen, a diiákoknál vasudakat, bambuszbotokat láttak. Ezután a híradások arról tájékoztattak, hogy a Tienanmen közvetlen közelében tartalékolt alakulatok benyomultak a térre. Riasztólövéseket adtak le, ám - helyi idő szerint a kora hajnali órákig - a tüntetők ellen még nem használták fegyvereiket. Páncélozott csapatszállító harci járművekkel és harckocsikkal tiportatták szét a rögtönzött útakadályokat. A tér déli részén valami hatalmas lánggal égett hajnali fél kettőkör. Szirénázó mentőautók érkeztek a helyszínre. A Reuter felfigyelt arra, hogy a korábbi akcióknál bevetett, de a tüntető lakossággal fraternizáló fiatal sorkatonák helyett ezúttal idősebb és képzettebb, állig felfegyverzett katonákat küldtek a hetek óta zajló megmozdulás leverésére, s a televízióban az este folyamán több alkalommal is beolvasták azt a pekingiekhez szóló felhívást, hogy testi épségük érdekében ne menjenek az utcára. +++
1989. június 3., szombat 18:44
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|