|
 |
 |
 |

Készülődés június 16-ra - 2. folyt.
|

Az Inconnu azt szeretné, ha az elkészült fejfák felállítása a gyászoló, együttérző emberek részvételével, közvetlenül a magyar nép akciójaként folyna. Felhívják tehát a magyar társadalmat, minél többen vegyenek részt a temetői munkálatokban. A munkaeszközökkel együtt jelentkező önkénteseket június 6-ikán, kedd reggel 8 órától kezdve várják a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál. Ekkor kezdődik és több napon át folyik majd a fejfák beásása. Érdeklődni Molnár Tamásnál lehet a 323-432-es telefonszámon. De nemcsak a fővárosban, vidéken is készülnek június 16-ikára. Szegeden Csapó Balázst hívta fel Lángh Júlia. - 1989. június 9-ikén (...) Aradi vértanúk terén kopjafa-felállítással fog megtörténni. - És mi lesz a június 16-iki program? - Szervezünk innen busszal felvonulást, illetve az emberek felutaztatását. Valószínűleg személygépkocsis konvoj is fog indulni. Ezen túlmenően pedig természetesen a kopjafánál lesz egy megemlékezés. Este 19 órakor pedig a Szegedi Nemzeti Színházban a Magyar Demokrata Fórum szegedi és hódmezővásárhelyi szervezeteinek egy Nagy Imre-estje lesz. - Mi a Szegedi Déli Napló javaslata? - Június 16-ikát nyilvánítsák nemzeti gyásznappá. Tulajdonképpen azt szeretnénk kérni, hogy a fekete zászlót akár közös lakóépületekre, egyaránt mindenki tegye ki. A másik dolog pedig, hogy 16-ikán a Déli Napló szerkesztősége előtt - Szeged, Arany János utca 9. - egy autós konvojt szervezünk, nemzetiszínű szalagot és gyászszalagot fogunk az indulás előtt kiosztani, valamint öntapadós matricát, amin 1956-1989, Szeged lesz. Én azt gondolom, hogy demonstratív jellege lesz a Szegedről a fél országon át, illetve hát délről fel a fővárosba felvonulunk. Különféle városokból az út mellett még, illetve a falvakból csatlakozhatnak hozzánk. (folyt.)
1989. június 1., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|