|
 |
 |
 |

Kambodzsa-értekezlet Párizsban
|

László Balázs, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. június 1. csütörtök (MTI-tud.) - A kambodzsai probléma rendezésére hivatott nemzetközi értekezletet Párizsban tartják és várhatólag augusztus elején nyílik meg. A bejelentést a francia külügyminisztérium szóvivője tette, miután Roland Dumas külügyi államminiszter tanácskozott indonéz kollégájával, Ali Alatas-szal.
A szóvivő hozzátette, hogy addig még fontos kérdéseket kell tisztázniuk egymás közt a kambodzsai politikai erőknek. A probléma nemzetközi vonatkozásairól Dumas a következő hetekben tárgyal vietnami és thaiföldi kollégájával. Párizsi diplomáciai forrásokból kiszivárgott, hogy Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter rövidesen a francia fővárosba látogat. Ez lenne az első ilyen szintű érintkezés a két ország között a 70-es évek vége óta, amikor megromlott a viszony a vietnamiak kambodzsai katonai beavatkozása miatt. A francia kormány nem részesítette diplomáciai elismerésben sem a Hun Sen vezette phnompeni kormányt, sem Norodom Szihanuk ellenzéki koalícióját. +++
1989. június 1., csütörtök 15:37
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|