|
 |
 |
 |

Rowny a magyarországi haderőcsökkentésről
|

Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. június 1. csütörtök (MT I-tud.) - A Washington által tervezett, nagyszabású európai haderőcsökkentés egyaránt érintené a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokat és a magyar hadsereget, - jelentette ki az MTI tudósítójának kérdésére Edward Rowny. A nagykövet George Bush elnök vezető fegyverzetkorlátozási tanácsadója.
Rowny kifejtette, hogy jóllehet a csökkentések helyszínéről a Varsói Szerződés dönt, a létszámok tervezett, jelentős mérséklése csak úgy érhető el, ha szovjet csapatokat mind a Szovjetunió nyugati katonai körzeteiből, mind a kelet-európai országokból kivonnának. Az MTI kérdésére, mi várható most a gyakorlatban, hiszen Bush elnök arról beszélt, hogy Bécsben egy éven belül megállapodás születhet, a nagykövet kijelentette: a NATO várhatóan szeptember 7-én terjeszti majd elő hivatalosan javaslatát, miután a bécsi fórum a nyári szünet után, ismét összeül - s a Bush által megjelölt határidőt csak attól kezdve számítanák. A NATO felsőszintű tervező csoportja egyébként már a jövő héten összeül, hogy megkezdje - az amerikai javaslat alapján - a közös álláspont kialakítását. A nagykövet kijelentette: lehetséges, hogy már időközben a Szovjetunióval is megvitatják a javaslatot. Edward Rowny szerdán a külföldi sajtó előtt megerősítette, hogy az amerikai fél több módosító javaslatot terjeszt be a Szovjetunióval a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről június 19-én Genfben folytatódó tárgyalásokon. A nagykövet szerint a Reagan elnöksége alatt lényegében már kialakított ,,Start,,- megállapodást, amely felére csökkentené a támadó atomfegyverek számát, fő vonásaiban változatlanul elfogadják. Az amerikai módosító javaslatok tartalmát illető kérdések elől a nagykövet kitért ugyan, de elmondotta az MTI tudósítójának: Washington már javasolta a Szovjetuniónak, hogy válasszák külön a Start-szerződés és az amerikai űrvédelmi program kérdését. Mint mondotta, a Szovjetunió a javaslatot eddig elutasította.+++
1989. június 1., csütörtök 06:56
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|