|
|
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/8. folyt.
|
Ezek mind olyan kérdések, amelyeket én, mint kultuszminiszter a kilencvenes évek Magyarországának társadalmában szeretnék jelen látni. Nézze, én ebbe a házba nem azért jöttem, hogy 10 négyzetméterrel nagyobb legyen a szobám, és hogy egy állami rendszámú autóval járjak. Én azért jöttem ebbe a házba, hogy éppen ilyen téren próbáljak minden államigazgatási eszközt megragadni ahhoz, hogy segítsem ennek a közerkölcsnek a javítását. Ez a tárca nemcsak oktatási tárca, ez a tárca nemcsak egyszerűen tudományos menedzselő tárca, hanem ez a tárca tényleg kulturális tárca kíván lenni, kultusztárca. Ezért például javasoltam a miniszterelnöknek, hogy a mi tárcánkhoz kapcsolják az egyházügyek intézését. Elképzelésünk szerint lenne egy egyházpolitikai kollégium, ami kormányszinten összefogná az egyházzal kapcsolatos kérdéseket, kül-, belpolitikai kérdéseket, de mivel az egyház tevékenységének nagy része a kulturális téren történik, az egyházi kincsek megóvása, fenntartása, egyházi iskoláztatások nemhogy engedélyeztetés, hanem serkentés, sőt az emberek lelki gondjaival való törődés. Ez kérem a kultúra kérdése, ezért úgy néz ki, hogy a kultusztárcán belül egy önálló osztály vagy főosztály fog foglalkozni az egyházi ügyekkel. Egyik alaptörekvésem volt ez. Itt van egy másik kérdés, a diáksport kérdése. Szovjet szisztémára az ifjúság- és sportbizottsághoz, egy külön kormányszervhez csatolták az úgynevezett ifjúságügyet és a sportügyet. Mintha az ifjúsággal lehetne ágazati szinten foglalkozni. Az ifjúság kérdése mindig nagyon konkrét: iskola, akkor Kultúrminisztérium, iskola, akkor Művelődési Minisztérium, lakáskérdés, aakkor Szociális Minisztérium és így folytathatnám tovább. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|