|
|
 |
|
 |
Interjú Glatz Ferenccel - 1/6. folyt.
|
Beintegrálódásunk Európába nem egyszerűen szlogenek kérdése. Nem
az államférfiak oda- meg ideutaztatásának kérdése, hanem szorgalmas
és a mindennapi kulturáltságunkat felülvizsgáló cselekvéssorozatnak
kell, hogy legyen az eredménye.
- Miniszter úr
Említette a nyelvoktatásnak a fontosságát a
Nyugat-Európához tartozás kapcsán, és felmerül a kérdés, hogy azok a
magyar intézetek, amelyek Nyugat-Európában valaha működtek,
különösen a két háború között működtek, aztán később pedig kétes
szerepet vállaltak a sztálinista kormányzatnak a szolgálatában.
Ezeknek az intézeteknek a szerepét miképpen látja a miniszter úr?
- 1920 után gróf Klebelsberg Kunó, akinek az íróasztalát
hamarosan megkapom itt a szombámban, és berakom magamhoz,
koncepcizózusan gondolta végig Magyarország elhelyezkedését
Európában. Ő világosan látta: Európába való betkapcsolódás nélkül ez
a 10-11 milliónyi, ez a maroknyi népség itt nem tud meglenni. Azzal,
hogy tőzsgyökeret eszünk, és pirosat pozsgunk, még nem leszünk a
világ számára érdekesek, és számunkra sem jön ezért ide a világ.
Az általa elkezdett kultúrintézeti hálózat jól működött. Ezek
kicsiny intézetek voltak, de nagyon hatékonyak, professzor szintű
emberek álltak az élén. Ez 1949 után, az elzárkózási politika
jegyében részben bezárásra kerültek, részben pedig egy ilyen
általános kulturális vagy külpolitikai és tényleg nagyon nehezen
meghatározható funkciót töltöttek be. Ezen valamit enyhített a
60-as, 70-es évek politikája, a liberalizálódás, amikor azért az
intézetek egy részét újranyitották. Azonban én most is úgy látom -
de sajnos ennek egy jelentős része pénzkérdés, még hozzá nem
forintkérdés -, hogy vannak lehetőségeink. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|