|
|
|
|
Glaty Ferenccel
|
Interjú Glatz Ferenccel BBC ----------------------- London, 1989. május 28. Leírva: 1989. május 29. Késő esti híradó Munkatársunk Siklós István nemrég járt Magyarországon, és ez alkalommal hosszabb interjút készített Glatz Ferenc oktatási- és művelődésügyi miniszterrel. Most ezt a beszélgetést közvetítjük. Elsőnek azt a kérdést tette fel: miért vállalta el Glatz Ferenc ezt a nehéz munkakört? - Ha természetesen a feltételekről beszélünk, akkor nemcsak a negatív feltételeket kell sorolni. Ma Magyarországon mindenki szeret panaszkodni, én nem tartozom ezek közé különben. Azt, hogy én ezt a tárcát elvállaltam, abban szerepet játszott az, hogy nekem korábban is voltak elképzeléseim hogy lehetne mondern kultúrminisztériumot felépíteni, szerepet játszott a miniszterelnök személye iránti bizalmam, szerepet játszott az - elnézést ez a kis cserkészi magatartás -, hogy az embernek segíteni kell, ha lehet, de szerepet játszott az is, hogy Magyarországon ma a politikai feltételek sokkal jobbak, mint egy évvel ezelőtt voltak. A pártapparátus leadta az ellenőrzési szerepkörét a kultúra felett, ami azt jelenti, hogy a kultusztárca élén álló miniszter, a magyar kultúra első számú adminisztratív embere, és egy előadó vagy egy alosztály-vezető nem parancsolhat rá, hogy mit tegyen. Másrészt pedig - amit én nagyon szintén nagyon pozitív jelenségnek tartok -, hogy a párt Központi Bizottsága kiadta kezéből az ellenőrző szerepet a kormány összeállítása felett, a miniszterelnök csak a parlamentnek felelős a kormány összeállításával, a pártnak természetesen bejelenti, azzal konzultál, de a minisztereknek be kellett mutatkozniuk a parlamenti bizottság előtt, vadonatúj intézményrendszer, amit most a miniszterelnök bevezetett, és a parlamentek különböző bizottságai - engem például a kultuláris bizottság miután meghallgatott, kikérdezett az elképzeléseimről, utána alakította ki az álláspontját és adott egy minősítést az Országgyűlésnek. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1. folyt.
|
Így tehát azt mondhatnám, hogy 1949 óta ez az első, a jelenlegi alkotmány alapján működő első alkotmányos kormány. - Miniszter úr Mi a legnagyobb gondja a művelődésügyi téren, a művelődésügyi ügyekben? Mi az ami a legnagyobb gond most, hogy ezt a tárcát elfoglalta? - Vannak személyes gondjaim és vannak politikai gondjaim. A személyes gondom az, hogy én, aki kultúrpolitika történettel, művelődéstörténettel foglalkoztam és foglalkozom, és részt vettem középszinten az elmúlt években egyetemi tanszéki szinten, akadémiai intézeti szinten, közművelődési társaságok szintjén a magyar művelődésügyben, ennek sorrán kialakult egy nagyon határozott elképzelésem, hogyan kellene kinézni egy XX. század végi, vagy egy ezeredfordulós Magyarország kultúrpolitikájának. Ugyanakkor ezzel kapcsolatosak a politikai gondjaim is, hogy ennek a megalkotásához pillanatnyilag rendkívül ellentmondásosak a feltételek. Az egyik feltétel (hang kimaradás ), ami rendkívül rossz gazdasági, és ennek következtében egy kissé ideges közhangulat. Ez a feltétel megfelel egyébként annak a célkitűzésemnek, hogy az 1949-ben kialakított, a sztálini szovjet modellhez hozzáigazított kultúrpolitikai intézményrendszert határozottan le kell bontani. Ha nem lenne a társadalom ilyen türelmetlen és ideges, mint most, akkor talán ezzel a leépítési szándékommal nagyon sokan nyíltan vitatkoznának, így ma kevesen vonják kétségbe. Elismerik, hogy az ország visszahozása a nyugat-európai kultúrába az ország legközvetlenebb érdeke. Elismerik, hogy ezt az uniformizált oktatási rendszert intézményeivel és tartalmi vonatkozásaival újra kell gondolni, különben nem állítható meg a munkaerő hanyatlás, amely a gazdasági rossz helyzetünkből való kilábolásunknak az egyik feltétele. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/2. folyt.
|
Elismerik azt, amit talán néhány hónnappal ezelőtt nem ismertek volna el, és amit én szintén célul tűztem ki, hogy az oktatás és a műveltség tartalmában le kell építeni például ennek a rendszernek az olyan utolsó darabjait, mint amilyen a kötelező orosz nyelvoktatás, amelyet én nem politikai kérdésnek tartok - sajnos politikai kérdésként kezelték mindig -, hanem szakmai kérdésként, hiszen ahhoz, hogy mi az európai kultúrával szerves kapcsolatba kerüljünk, ahhoz az kell, hogy olyan mérnökeink, olyan kereskedőink legyenek, akik legalább egy európai nyelven, nyugat-európai nyelven beszélnek. És ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy olyan idegen nyelvoktatás, aminek nincs személyi motívációja, vagy csak netán ellenmotívációja van, mint az orosz nyelvoktatásé volt, felesleges, felesleges pénzkiadás és időkidobás. De itt van az ideológiai tárgyaknak az oktatása. Mi erőltettük az úgyvezett marxista tárgyakat a felsőfokú, de most már bizonyos szinten a középfokú intézményekben is. Egy oktatás, egy állami oktatás, amely állami oktatás egy alkotmányos államban egy politikailag, pártpolitikailag független oktatási rendszer kell, hogy legyen nem tartalmazhat aktuálpolitikai, ideológiai célokhoz köthető téziseknek a számonkérését a diákoktól. De ebben az ideges közhangulatban, amely segít nekem ezeknek a régi maradványoknak a leépítésében, már nehézséget okoz az, hogy az embereknek a radikalizmusa az nem találkozik a politikai józansággal és a gondolkodásképességgel. Kérdezem én konkrét példát: az orosz nyelvoktatását, amikor kötelezőként bevezették az általános iskolában, az én gyerekkoromban, akkor Horváth Saci néni egy óra anyagával járt előttem az orosz nyelvben. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 3. folyt.
|
Jó lenne, hogyha most én holnap bevezettetném mindenhol a németet, az angolt, a franciát, a spanyolt, és a mostani Horváth Saci nénik szintén egy órával járnának németből, angolból előrébb, mint a diák? Azt hiszem ez, autodidaktizmus lenne. Ezért tehát nehéz megtalálni a józanságot, azt, hogy például most hozzá kell fognunk egy átstruktúráláshoz, ami azt jelenti, hogy az orosz nyelvre beiskolázottak létszámát csökkenteni kell, emelni kell a létszámát az angol, német, francia, spanyolnak. Mármost - és ezért jártam első napjaimban éppen Brüsszelben is, és megyek tovább Nyugat-Európa államaiba - ösztöndíjak tömegét kell megpróbálnunk szerezni, ha nem más az UNESCO-n keresztül és az UNESCO révén, hogy azok, akik a kilencvenes évek közepére nagy számmal kiképzést nyernek nyugati nyelvű tanárok, azok már tényleg jó színvonalon tanítsák majd az én unokáimat. De itt van akár a marxista tárgyakkal kapcsolatban szintén egy radikális végzetesség: egy iskolarenszernek, egy humánus iskolarendszernek, amilyet én elképzelek magam elé az ezredfordulóra, telve kell lenni humán ismeretekkel a műszaki képzésben ugyanúgy, mint bármilyen más tárgyakban vagy ágazatokban. Szerintem nem egyszerűen meg kell szüntetni az eddig marxizmusra adott órákat vagy tárgyakat, hane) iiúzőlIóasvSylni olyan humán, társadalmi ismereteket adó tárgyakkal, amely ismeretek felkészítik a mérnököt a társadalomban való gondolkodásra, felkészítik a kereskedőt a kereslet-kínálaton túlmenően abban a társadalomban való gondolkodásra, amelyik számára ő az árut beszerzi, megrendeli és így tovább. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/4. folyt.
|
Nos, a gondok azok a mostani feltételekhez igazodnak. Ebből látható, hogy a gondok a mostani feltételekből következnek. És ha ehhez még hozzáteszi azt, hogy nagyon nehéz gazdasági helyzetben építendő ki ez az új kultúrpolitika, és azt is figyelembe veszi, hogy a kultúrának a szovjet szisztémában nagyon erős ellenőrzött és maradékelv szerepe volt - tehát ami marad, azt adjuk kulturális, egészségügy vagy szociális kérdésre -, akkor láthatja, hogy a tárcák közötti osztozkodásban a kultuszminiszternek elég nehéz dolga van. - A felsőoktatás terén kívánatosak-e a változások? Megvalósítható az egyetemek függetlensége? - Én az egyetemek - mondhatni - teljes autonómiájának híve vagyok, de ez nem jelentheti azt, hogy magukra hagyjuk az egyetemet. Az angolszász világ egyetemei alapítványokkal és egyéb támogatásokkal nagyon jól működnek. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon nincs jelen ez a tőke, nincs jelen ez az alapítványi erő. Tehát itt a kormányzatnak kell ezt a menedzselői szerepet betölteni. Ugyanakkor a porosz szisztémának és a szovjet szisztémának ezt az ellenőrző, kinevező satöbbi funkcióját viszont szerintem le kell építeni. Érdekes kérdés számomra, hogy tudják megoldani az angolszász és a porosz modellnek ezt a keverékét. Hadd tegyek hozzá valamit: a felsőoktatás csak egy része az egész oktatási rendszernek, és a felsőoktatást az egész oktatási rendszerbe ágyazva kell szerintem felülvizsgálni. Ez eddig sajátos módon mindig már intézményesen is különvált egymástól. Külön miniszterhelyettese van a felsőoktatásnak, külön a közoktatásnak és így tovább. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/5. folyt.
|
Az én első feladatom a következő három hónapban, hogy a kisdedÓvóstól a postgradiális képzésig az egész magyar oktatás rendszerét át akarom vizsgálni. Alapelveim a következők: hogyan tudjuk a 8 osztályos gimnáziumot visszahozni a magyar iskolarendszerbe, ahol 10-től 18 éves korig azonos tantestület kezében nevelkedik a gyermek; megszüntetni az átfedéseket, hiszen most az általános iskola felső tagozatában és a gimnáziumban ugyanazt az anyagot bővítetten tanulják - ennek természetesen épületfeltételei vannak, tanárképzés feltételei vannak satöbbi; alapvetően megreformálni az érettségit, amennyiben az egy állami bizottság előtt letett vizsga legyen, és ezzel a felvételi vizsgáknak nagy részét eltörölni, mert az itt elért eredmények szolgáljanak alapul, hogy az állami egyetemre valaki be is kerülhessen. Megvizsgálni ugyanakkor, hogyan lehet szélesebb körűvé tenni az egyetemi oktatást, hogyan lehet több hallgatót beiskolázni - Magyaroszág nem áll jól az egy főre jutó felsőfokú végzettséggel rendelkezők tekintetében -, felülvizsgálni a felsőoktatásnak az egész politikához kapcsolodó rendszerét. Például: megítélésem szerint nekünk nincs szükségünk annyi mérnökre, mint amennyit kiképzünk, hiszen már a művezetői szinteken is mérnökök vannak funkcióban, ugyanakkor viszont ezeket a mérnököket sajnos nem készítettük úgy fel, hogy azok a mi európai beintegrálódásunkhoz ismeretekkel rendelkeznének. Eljön a nyugatnémet tőkés azzal, hogy az ózdi gyárban esetleg megpróbál tőkét befektetve egy sorozatoot elindítani, és utána nem talál megfelelő számban olyan mérnököket, akik idegen nyelvet tudnak. Mit fog csinálni ez a tőkés? Zsebre dugja a millióit, a 100 millióit, és elmegy haza. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/6. folyt.
|
Beintegrálódásunk Európába nem egyszerűen szlogenek kérdése. Nem az államférfiak oda- meg ideutaztatásának kérdése, hanem szorgalmas és a mindennapi kulturáltságunkat felülvizsgáló cselekvéssorozatnak kell, hogy legyen az eredménye. - Miniszter úr Említette a nyelvoktatásnak a fontosságát a Nyugat-Európához tartozás kapcsán, és felmerül a kérdés, hogy azok a magyar intézetek, amelyek Nyugat-Európában valaha működtek, különösen a két háború között működtek, aztán később pedig kétes szerepet vállaltak a sztálinista kormányzatnak a szolgálatában. Ezeknek az intézeteknek a szerepét miképpen látja a miniszter úr? - 1920 után gróf Klebelsberg Kunó, akinek az íróasztalát hamarosan megkapom itt a szombámban, és berakom magamhoz, koncepcizózusan gondolta végig Magyarország elhelyezkedését Európában. Ő világosan látta: Európába való betkapcsolódás nélkül ez a 10-11 milliónyi, ez a maroknyi népség itt nem tud meglenni. Azzal, hogy tőzsgyökeret eszünk, és pirosat pozsgunk, még nem leszünk a világ számára érdekesek, és számunkra sem jön ezért ide a világ. Az általa elkezdett kultúrintézeti hálózat jól működött. Ezek kicsiny intézetek voltak, de nagyon hatékonyak, professzor szintű emberek álltak az élén. Ez 1949 után, az elzárkózási politika jegyében részben bezárásra kerültek, részben pedig egy ilyen általános kulturális vagy külpolitikai és tényleg nagyon nehezen meghatározható funkciót töltöttek be. Ezen valamit enyhített a 60-as, 70-es évek politikája, a liberalizálódás, amikor azért az intézetek egy részét újranyitották. Azonban én most is úgy látom - de sajnos ennek egy jelentős része pénzkérdés, még hozzá nem forintkérdés -, hogy vannak lehetőségeink. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/7. folyt.
|
Én a meglévő 9 külföldi intézet mellett - úgy gondolom - lehetőségeink elsősorban a tanszékek, úgynevezett hungarológiai tanszékek és intézetek felállításában van. Példa: ha mi tudunk Bolognában, az ottani egyetemen egy magyar irodalom vagy egy magyar-történelem egyszemélyes tanszéket felállítani, ha megtudjuk ezt csinálni Angliában két vagy három helyen, Amerikában nemcsak egy helyen, hanem öt vagy hat helyen, akkor végül is ezek a kis, egyszemélyes tanszékek esetleges fokozatos bővítéssel, sőt beépüléssel az ottani kultúrdiplomáciában és külügyi diplomáciában a magyar kultúrának szervezői lehetnek külföldön. Még azt is nagyon el tudom képzelni - és erről Horn Gyulával szándékozok is, a külügyminiszterrel tárgyalni -: azokban a városokban, illetve országokban, ahol magyar intézetek vannak, és ahol sikerül professzor szintű embert - és minden törekvésem ez lesz - a tárca élén, hogy ezekben az esetekben akár a kultúratassé szerepét is betölthessék. Nem lehetnek az államnak és a kultusztárcának más céljai a kultúra területén. - Nemcsak gazdasági, nemcsak politikai válsággal küszködik Magyarország, hanem erkölcsi válsággal is. Miként látja ezt a miniszter úr? Mi itt a tehendő? Az egyházak bevonása a közoktatásba, vagy pedig a kulturális élet segíthet ezen valamit? - Nagyon örültem, hogy az erkölcsre vonatkozó kérdést feltette. A mi materiális gondolkodásunk Magyarországon a 70-80-as években egy ilyen gulyásmaterializmusba süllyedt, vagy elmerült a tányér aljára, s megfeledkezik arról, hogy az ember nemcsak eszik, iszik, szeretkezik, hanem az ember gondolkozik, hisz valamiben, jövő képe van, szeretnie kell a környezetet, a természetet, segítenie kell az öregeken, szeretni kell a gyerekeket. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/8. folyt.
|
Ezek mind olyan kérdések, amelyeket én, mint kultuszminiszter a kilencvenes évek Magyarországának társadalmában szeretnék jelen látni. Nézze, én ebbe a házba nem azért jöttem, hogy 10 négyzetméterrel nagyobb legyen a szobám, és hogy egy állami rendszámú autóval járjak. Én azért jöttem ebbe a házba, hogy éppen ilyen téren próbáljak minden államigazgatási eszközt megragadni ahhoz, hogy segítsem ennek a közerkölcsnek a javítását. Ez a tárca nemcsak oktatási tárca, ez a tárca nemcsak egyszerűen tudományos menedzselő tárca, hanem ez a tárca tényleg kulturális tárca kíván lenni, kultusztárca. Ezért például javasoltam a miniszterelnöknek, hogy a mi tárcánkhoz kapcsolják az egyházügyek intézését. Elképzelésünk szerint lenne egy egyházpolitikai kollégium, ami kormányszinten összefogná az egyházzal kapcsolatos kérdéseket, kül-, belpolitikai kérdéseket, de mivel az egyház tevékenységének nagy része a kulturális téren történik, az egyházi kincsek megóvása, fenntartása, egyházi iskoláztatások nemhogy engedélyeztetés, hanem serkentés, sőt az emberek lelki gondjaival való törődés. Ez kérem a kultúra kérdése, ezért úgy néz ki, hogy a kultusztárcán belül egy önálló osztály vagy főosztály fog foglalkozni az egyházi ügyekkel. Egyik alaptörekvésem volt ez. Itt van egy másik kérdés, a diáksport kérdése. Szovjet szisztémára az ifjúság- és sportbizottsághoz, egy külön kormányszervhez csatolták az úgynevezett ifjúságügyet és a sportügyet. Mintha az ifjúsággal lehetne ágazati szinten foglalkozni. Az ifjúság kérdése mindig nagyon konkrét: iskola, akkor Kultúrminisztérium, iskola, akkor Művelődési Minisztérium, lakáskérdés, aakkor Szociális Minisztérium és így folytathatnám tovább. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/9. folyt.
|
A sportot pedig alávetették a versenysportszellemnek. Rendkívül büszkén verhettük a mellünket, és én is nagyon büszke voltam, hogy hány olimpiai aranyérmet nyerünk, de ennek az árnyékában teljesen szétesett az iskolasport, és a gyerekek állagáról, egészségügyi állagáról való gondoskodást mi egyszerűen kiadtuk a kezünkből. Pedig azt, hogy milyen lesz a mi ifjúságunk, hogy ne mindenki pocakos, hájas legyen, hogy legyenek versenynormatívái, sportszerűségi versenynormatívái, a sport erkölcsnevelő szerepét rendkívül fontosnak tartom. - Nem kellene ehhez a klubéletet feltámasztani, vagy bátorítani a klubszellemet? - Pontosan erre kívánunk törekedni. Ha a helyi iskolák a helyi sportmozgalmak, tömegmozgalmak központjai lesznek - és azért erre vannak példák -, s a helyi iskolák odavonzzák magukhoz tulajdonképpen a lakóhelynek a kulturális és sportéletét is, akkor máris alakulnak ki a nem versenyklubok, hanem az iskolaklubok. Én a diáksportot rendkívül fontosnak tartom, még a kötelező óraszámban is gondolkozni kell majd rajta, nem lehetne-e a szerepét növelni. Tovább folytathatnám: itt van a kisebbségi kérdés. Nálunk vagy egy nemzetiségi ügyosztály a minisztériumon belül, amelyik foglalkozik a magyarországi nem magyar etnikumokkal. De kérdezem én: miért nem foglalkozunk mi a határokon kívüli kisebbség kérdésvel? Nem külpolitikai kérdésként, nem akciók kérdéseként, hanem egyszerűen, mint a magyar kultúrnemzet szerves tagjaival? Én úgy tudom elképzelni az én közép-európai térségemet, ahol én felnőttem, hogy itt a magyarországi román az, amikor a magyar állam polgára egyben a román kultúrnemzetnek tagja. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Interjú Glatz Ferenccel - 1/10. folyt.
|
Így tehát a magyar állam kötelessége az, hogy a román nemzetiségű vagy román etnikumú állampolgárainak biztosítsa ezeket az iskoláztatási, kulturálódási, román nemzethez tartozásukat. Ez az az alap, amilyen alapon én politizálni kívánok a szomszédos országok magyarságával kapcsolatban. És ezen a területen a kultúra az egy összekötő kapocs, a szónak nem a lejáratott, hagyományos értelmében, hanem abban az értelmében is, hogy lehet, a magyar és a román kormány veszekszik egymással, vagy a magyar és a csehszlovák kormány rosszban van egymással, a kultusztárcának mindig is meg kell tartani az ezer erezetű kapcsolódását a szomszédos népekhez, mert nekünk egymás mellett kell élni. Nekem úgyanúgy tolerálnom kell a magyarországi románokat, szlovákokat, de úgyanígy a magyarországi cigányságot, egyházról beszélve a magyarországi zsidóságot, magyarországi katolikus, református, evangélikus és kisebb közösségeket, minthogy én is elvárom, hogy toleráljanak bennünket a határon túl. Mindebből kiveheti, hogy én a kultusztárcát nem taktikai pártpolitikai tárcának, nem párttárcának tartom, hanem stratégiai tárcának, egy nemzeti tárcának. - Miniszter úr, köszönöm szépen +++
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|