 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Pozsgay - Szabad Európa
|

1989. május 28., vasárnap (MTI) - Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja interjút adott Budapesten Kasza Lászlónak, a Szabad Európa Rádió munkatársának. A félórás beszélgetés során Pozsgay Imre - az első olyan MSZMP PB-tag, aki nyilatkozott a SZER-nek - egyebek közt kijelentette: egy olyan újszerű párt, amely az ő szemei előtt lebeg, nem reformkommunista párt lenne, hanem az európai szocialista, szociáldemokrata gondolatkörbe tartozó párt - akár egységesen vonulna át a jelenlegi MSZMP ebbe az állapotba, akár pártszakadás útján.
A Kelet-Európában és a Szovjetunióban ismert kommunista gyakorlat megreformálhatatlan. Ezt a rendszert el kell takarítani - mondotta az államminiszter. Pozsgay úgy fogalmazott, hogy a pártszakadást nem tekinti feltétlenül katasztrófának, de racionális meggondolás alapján helyesnek tartaná, ha erre most nem kerülne sor. Ha ugyanis most történnék pártszakadás, akkor a párt teljesen szétmállna, és veszélyes hatalmi vákuum keletkeznék. Pozsgay nem tartja kizártnak, hogy az ősszel sorra kerülő pártértekezleten vagy pártkonferencián, lesznek olyanok, akik bírálják Grósz Károly főtitkári tevékenységét. Bárki lett volna a főtitkár az elmúlt esztendőben, követett volna el hibákat - állapította meg Pozsgay Imre. Az államminiszter szerint a következő magyarországi parlamenti választás csakis többpártrendszerű szabad választás lehet, amelyet nem korlátozhatnak előzetes megkötések. Ez természetesen kockázatot jelent az MSZMP-nek, de - mint a válságot nagy részben előidéző pártnak - ezt vállalnia kell, szögezte le Pozsgay Imre. +++
1989. május 28., vasárnap 18:30
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|