 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Bush - látogatás vége (2.rész)
|

De Mita üdvözlő beszédében hangoztatta: ,,Kelet-Európából egyre újabb jelek érkeznek annak ígéretével, hogy véget ér az az ideológiai és politikai szembenállás, amely két nemzedéknyi ideje megosztja földrészünket. Azt halljuk a szovjet és kelet-európai vezetőktől, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul a demokratizálás útjára léptek, olyan társadalmat akarnak, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat, és olyan Európát, amelyben egyenlő a biztonság mindenkinek a fegyverek csökkentett szintjén. Mi hinni akarunk ebben. Reméljük, hogy a pluralizmus - egyelőre akár korlátozottan is - utat tör ezekben az országokban, s ezzel megszűnik a hidegháború kiváltó oka. Párbeszédet kell folytatnunk és tárgyalnunk kell a kelet-európai országokkal, de a nyugati összetartás megőrzésével. Ha Nyugat-Európa gyengítené kapcsolatait az Egyesült Államokkal, saját biztonságának alapjait ásná alá.,, George Bush és kísérete vasárnap a délutáni órákban az elnöki különgéppel Brüsszelbe indult tovább, ahol hétfőn és kedden az atlanti szövetség csúcsértekezletet tart a NATO 40. évfordulóját ünnepelendő. A csúcsértekezleten globális koncepciót fogadnak el a leszerelési tárgyalások egészére és rögzítik, hogyan helyezzék új alapokra a kelet-nyugati viszonyt. +++
1989. május 28., vasárnap 13:42
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|