 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

NKK - szombati beszélgetések (1. rész)
|

Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. május 28. vasárnap (MTI-tud) - A Kreml kongresszusi palotája a tanácskozás szünetében igazi ,,vadászterülete,, az épületbe bejutó újságíróknak. S a küldöttek között alig-alig akad néhány, aki elzárkózna véleményének kifejtése, a szószéken elmondottak továbbgondolása elől.
A teremben egymásnak feszülő indulatok a folyosói beszélgetéseket is jellemezték, elsősorban az Afanaszjev-Popov féle frakciós terv és az új Legfelsőbb Tanács összetétele kapcsán. Volt olyan küldött, aki a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió tudósítójával beszélgetve üdvözölte a neves történész és közgazdász felszólalását, kezdeményezését, mert a dolgok menetét túlzottan ,,lekerekítettnek,, érezte. Úgy vélekedett, hogy nem baj, ha Afanaszjevék most kisebbségben maradnak, nézeteik kifejtésének puszta lehetősége is üdvözlendő tény. A következő parlamenti választások már a Népi Küldöttek Kongresszusának összetételében is új minőséget fognak hozni. Nyikolaj Smeljov, a radikális gazdasági reformelképzelések egyik tekintélyes kidolgozója pusztán szakmai szempontból is aggasztónak nevezte, hogy kevés közgazdász, jogász lett a LT tagja. Saját szakterületébe vágó gazdasági kérdésekről nem kívánt nyilatkozni. Mosolyogva mondta, hogy véleményének ismertetésével megvárja Rizskov kormányfő programbeszédét, amely után reményei szerint megkezdődik a kialakult helyzet megváltoztatásáról folyó vita. Alesz Adamovics, a pártonkívüli belorusz író -, aki a filmművészek szövetségének küldötte - az eddigi vita legfőbb eredményének azt tartja, hogy megmutatkozik minden felszólaló igazi arca. A helyenkénti éles szembenállás láttán elmondta, hogy nagyon bízik Mihail Gorbacsov kompromisszumteremtő készségében. A személyi vonatkozású viták - sőt olykor heves szócsaták - azt mutatják Adamovics szerint, hogy sok küldött az átalakítás vezető személyiségeit ki akarja szorítani a politikai életből, s ez az ügy mellett magának Mihail Gorbacsovnak is nagy veszteség lenne. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap 12:36
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|