 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Arab csúcs-visszhang
|

Jeruzsálem, Bagdad, Damaszkusz, Abu Dzabi, 1989.május 28. vasárnap (Reuter/AFP/AP) - Az iraki legfelső vezetés szombaton a casablancai csúcsértekezlet eredményeit elemző ülésén megerősítette korábbi álláspontját, miszerint a libanoni konfliktus megoldásának előfeltétele a szíriai csapatok kivonása. A Szaddam Huszein elnökletével ülésező forradalmi parancsnokság tanácsa az ülésről kiadott közleményében leszögezte, hogy Libanonban nem rendeződhet a helyzet a külföldi csapatok kivonása nélkül.
Faruk as-Saraa szír külügyminiszter egy arab napilapnak adott nyilatkozatában üdvözölte a casablancai arab csúcsértekezlet Libanonnal kapcsolatos határozatait. Kijelentette, hogy országa mindent megtesz az ott hozott döntések végrehajtásáért, és kész együttműködni a libanoni politikai rendezés előmozdítására felállított háromoldalú bizottsággal. A Libanonnal foglalkozó határozat nem tartalmazza a szír csapatok kivonásának követelményét, de a csúcsértekezleten résztvevő tunéziai külügyminiszter szerint Szíria a tanácskozáson igen rugalmas álláspontot tanusított és elfogadta a csapatkivonás elvét. Abdelhamid Eszseih tunéziai külügyminiszter az Egyesült Arab Emírségekben megjelenő Al-Bajan cimű lapnak nyilatkozott erről. Izraelben óvatos derülátással fogadták az Arab Liga csúcsértekezletének állásfoglalását a közel-keleti rendezés kérdésében. Egy izraeli külügyi tisztviselő a Reuter hirügynökségnek adott nyilatkozatábaan azt emelte ki, hogy a tanácskozáson elfogadták a minden érintett részvételével tartandó nemzetközi értekezlet gondolatát, ami Izrael elismeréseként fogható fel. (A casablancai csúcson elfogadott közös álláspont szerint az Arab Liga az ENSZ BT 242. és 338. határozata alapján összehivandó nemzetközi konferenciát sürget. Ezek a határozatok magukban foglalják Izrael elismerését, 1967. június 5-i határai között.) A szíriai támogatást élvező Abu Musza vezette Fatah Ideiglenes Parancsnokság elnevezésű palesztin szakadár szervezet szombaton Damaszkuszban közzétett közleményében újólag elhatárolta magát Jasszer Arafattól, s a casablancai csúcs határozataitól. Az egyébként igen elszigetelt csoport ismét azt a nézetét hangoztatta, hogy a casablancai csúcson résztvevő PFSZ-delgáció nem képviseli a palesztin népet, és felszólította a palesztinokat: fokozzák a harcot ,,a palesztin ügy megsemmisítésére szőtt összeesküvés ellen,,.+++
1989. május 28., vasárnap 11:23
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|