Rendszerváltás és az MTI

	Kezdeményezés Gyilasz rehabilitálására (2.rész)
Teljes rehabilitálásomban kivételesen fontos helyet kell elfoglalniuk az erkölcsi tényezőknek. Egyebek között arról van szó (amit már 1967-ben Titóhoz írt és megválaszolatlanul hagyott levelemben felvetettem), hogy 1966 végén, amikor a közkegyelmi rendelet rám is vonatkozott, nem adták vissza azokat a kitüntetéseimet, amelyeket letartóztatásomkor elvettek tőlem. Megfosztottak vezérezredesi katonai rangomtól is. Nos, ez a rang, lévén, hogy 78 éves vagyok, nem azért érdekel, mert szeretnék visszakerülni a hadseregbe, hanem azért, mert a háború alatt, a kemény harcok során értem el. Meg kell tehát vizsgálni, hogy megérdemeltem-e rangomat és kitüntetéseimet. Azt mindenképpen el kellene ismerni, hogy valamilyen szerepet azért mégis játszottam a jugoszláv népek antifasiszta fegyveres küzdelmében. Ez erkölcsi ügy - mondotta, majd így folytatta: politikai hibáimat a párt és az ország akkori körülményeit ismerve kell megítélni. Politikailag lehet,hibás vagyok, bár sohasem éreztem magam felelősnek, mert mindig nyíltan kifejtettem nézeteimet, amelyeket a párt és állami vezetés annakidején élesen bírált. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt, hogy soha, sehol, sem szóban, sem írásban nem szólítottam lázadásra, erőszakra vagy az alkotmányos rend megdöntésére. Egyébként a JKP programja annak idején lehetővé tette, hogy a párttagok szabadon kifejthessék véleményüket, mi több, az 1952-es kongresszus erre kötelezte őket. Én lényegében nem tettem mást, mint elgondolásaimat a széles nyilvánosság elé tártam. Az 1952-es kongresszust követően azonban a párt főtitkárának (értsd: Titonak) a javaslatára a vezetés más álláspontra helyezkedett. Ezért minden tárgyilagos történésznek meg kell állapítania, hogy a JKP KB plénuma, amely kizárásomról döntött, revideálta az előző kongresszus határozatát, amit, ha végrehajtanak, megkezdődött volna a párt demokratizálása - fejezte be Milovan Gyilasz. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy déli szomszédunknál az utóbbi időben divatba jöttek az emlékiratok és a régi időket felidéző interjúk. Sorban papírra vetik háborús és egyéb visszaemlékezéseiket a partizánharcok olyan legendás hősei is, mint a most 81 éves Kocsa Popovics, hajdani vezérkari főnök, majd külügyminiszter, végül köztársasági alelnök (bár 20.000 oldalnyi kéziratáról úgy rendelkezett, hogy csak halála után 20 évvel lehet kiadni, mert nem akar kellemetlen éjszakákat szerezni egykori bajtársainak), továbbá a 69 éves Dragoszlav Markovics, vagy a 78 éves Jozse Kopinics, a Komintern és az NKVD valamikori munkatársa és mások. (folyt) 1989. május 25., csütörtök 12:00
Vissza » Folytatásokkal » A hírhez kapcsolódik »