|
|
 |
|
 |
Munkagödör
|
Most már pontosan tudjuk, hogy mit tartanak a szomszédok a
kormány szombati döntéséről, amely szerint javaslatot terjeszt az
Országgyűlés elé, kérve, hogy mentse fel a Bős-nagymarosi beruházás
folytatását jelentő kötelezettsége alól. Egyszerűbben szólva:
felfüggeszti a vízlépcső építését. Nem lehettek illúzióink afelől,
hogy mind a csehszlovák, mind az osztrák partnert hidegen hagyja az
érzelmek hullámverése, amely végül is áttörte a gátat és elsősorban
nem a nagymarosi, hanem a pesti Dunaszakaszon, a Parlamentnél. A
kártérítés, a kötbér, egyáltalán a visszalépés anyagi következménye
kiszámítható volt, minthogy ennél lényegesen kisebb jelentőségű
szerződések esetében is biztosítják magukat az anyagi
következményekről az érintettek. Veszteségünk tehát forintban,
koronában és schillingben is megfogalmazható. A Nagymarosnál tátongó
gödör azonban nemcsak a táj arculatában okozott kárt, hanem pénzben
ki nem fejezhető veszteséggel is megterheli a kormányt. Ez
elsősorban a közvélemény félretájékoztatásából ered. Tény, hogy nem
a mostani miniszterelnök aláírása van az eredeti okmányon, s
bizonyos szempontból nem is lényeges, hogy ki írta alá azokat
eredetileg, itt és most, a halmozódó szociális problémák közepette
azonban számolni kénytelen az erkölcsi hitelvesztéssel is az ország
vezetése.
Hiszen még a biztonságról adott korábbi nyilatkozatokat is ma
már másképpen fogalmazzák meg a szakemberek. Sőt, azt is
megtudhattuk a beruházás kormánymeghatalmazottjától, hogy: "Az
197O-es évek végén közismert volt, hogy a beruházásokkal foglalkozó
banki vezetőként mennyire elleneztem ezt a nagyberuházást...már
akkor látszott, hogy egy ilyen lassan megtérülő, hatalmas
befektetésre nincs elegendő pénze az országnak. Az 1971-ben
megkötött magyar-csehszlovák államközi szerződést követően néhány
évvel már egyre többen ismerték fel mindezt. Magyarország 1981-ben a
leállást kezdeményezte.."
Ez az utóbbi mondat valószínű nagyon fontos információ lehetett
volna annak idején. Akkor, amikor a közvélemény jószerivel egyebet
sem hallott, mint azt, hogy milyen előnye és haszna származik az
országnak ebből a műből. Zavarba ejtő ez az őszinteség azok
ismeretében, hogy Bős-Nagymaros krónikái 1981-ben és utána a leállás
kezdeményezőit nem a hivatalos Magyarország képviselőiben jelölték
meg. (folyt.)
1989. május 17., szerda 11:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|