|
|
 |
|
 |
Válasz a hallgatóknak 4. folyt.
|
Mikor mi befejeztük 1 órakor, akkor akik tudtunk, akiknek volt
idejük, átmentünk a románokhoz és üdvözöltük őket, és természetesen
beálltunk közéjük. Mi is tiltakozni akartunk, és karöltve velük
együtt az erdélyi, illetve nem az erdélyi hanem az egész romániai
falurombolás ellen. Beszélgettünk együtt, és rendkívül szimpatikusan
vették a románok, hogy mi minden kérés nélkül velük együtt érzünk,
és egy órát kitartottunk velük. Természetesen a kiabálás az megvolt
Ceausescu ellen, majd azután, közben beszélgetve egymás történetéről
és egymás problémáiról, felvetődött a kérdés, hogy miért nem lehet
az, hogy mi, a két egymás mellett élő nemzet, nem tudunk úgy
megbékülni, mint a németek és a franciák, akik ugyancsak
háborúskodtak egymással szemben - és ma tisztességben, békességben
élnek.
Azt hiszem, ilyen gondolatokkal nem olyanok, mint a levélíró. Az
a szellem, az a gondolat - az innen távol van. A közös építés,
egymásra találó gondolatok - mint az utóbbi is, amit elmondtam -
csak ezek vezethetnek oda, hogy azok a népek, akik ott élnek a Duna
völgyében egyszer végre békességben éljenek és szabadon
közlekedhessenek. Járhassanak egymáshoz, és ne próbálják egymást
kiírtani a föld színéről. Talán így, ezzel a hozzállással, hogyha
így kezdjük, és nem mint a laikusok, hanem a hozzáértők, azok a
történészek és politikusok tárgyalják meg hűvös-nyugodtan a
lényeget.
- Londoni kedves hallgatónknak külön köszönjük, hogy befáradt a
stúdióba, ha már valaki állásfoglalást akar ebben a hallgatói
műsorban is tőlünk, azt mondhatom - de csak a magam nevében - hogy
én egyetértek Elebacher úrral. Sajnos nem ígérhetjük, hogy az
esetleges kellemetlen leveleket elhallgatjuk, mivel ez nem a BBC
hagyománya. (folyt.)
1989. május 21., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|