|
 |
 |
 |

Cannes - szovjet filmesek
|

Cannes, 1989. május 14. vasárnap (Reuter) - Gorbacsov ellenfelei arra törekszenek, hogy korlátozzák a szovjet filmművészek alkotói szabadságát - mondta a Reuter hírügynökségnek adott nyilatkozatában Oleg Sulkin, a szovjet filmek exportjával foglalkozó Szovexport vállalat főszerkesztője. A brit hírügynökség a franciaországi Cannes-ban kért interjút a napokban megnyílt nemzetközi filmfesztiválra érkezett szovjet filmesektől.
Sulkin szerint a konzervatívok kemény harcot folytatnak a filmesek fölötti irányítás megtartásáért. Ezen igyekezetükben egyebek között be akarják tiltani a korábban kényes témákkal, így a csernobili balesettel, a választásokkal vagy a szovjet történelemmel foglalkozó alkotásokat. A szovjet filmipar légköre azonban megváltozott. A glasznoszty mindenre nagy hatást gyakorolt - hangsúlyozta Sulkin. Az évtizedekig dobozban heverő filmek közül végre több is a nagyközönség elé került. A Cannes-ba elhozott filmek egyébként alátámasztják ezt, hiszen olyan témákat érintenek, mint a korrupció, a prostitúció, a kábítószerélvezet és az emberi szabadságjogok megsértése. Elem Klimov filmrendező azonban keserűen jegyezte meg: a rendezőket még mindig gyakran vádolják túlzott üzleti beállítottsággal, ha külföldön is eladható filmet akarnak forgatni. Sulkin ehhez csak annyit tett hozzá, hogy a szovjet filmművész szövetségen belül súlyos nézeteltérések vannak, s ezeket azok a konzervatív funkcionáriusok táplálják, akik - főleg vidéken - igyekeznek betiltani az új hangvételű alkotásokat.+++
1989. május 14., vasárnap 16:25
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|