|
 |
 |
 |

Sajtótájékoztató a nemzetközi karmesterversenyről
|

1989. május 5., péntek - Huszonnégy ország 60 versenyzője vesz részt május 6. és 23. között a Magyar Televízió VI. Nemzetközi Karmesterversenyén.
A Budapest Kongresszusi Központban pénteken tartott sajtótájékoztatón a szervezők elmondták, a versenyen induló muzsikusokat 183 jelentkező közül választották ki. A legtöbben Japánból és Lengyelországból, valamint Angliából, Franciaországból és a Szovjetunióból érkeztek, de jöttek a távoli Új-Zélandból, Kolumbiából és Kínából is. Hazánkat öt versenyző képviseli. A szombaton kezdődő szombathelyi válogatók után május 13-tól a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont az elő- és középdöntőknek, illetve a döntőnek, ezek - most először - nyilvánosak: a közönség bérletet vagy hangversenyjegyet váltva kísérheti figyelemmel a muzsikusok szereplését. A nemzetközi hírű szakemberekből álló zsűri - amelynek elnöke Petrovics Emil, a Magyar Állami Operaház főigazgatója - ítéli oda az első, a második és a harmadik díjat, de számos intézmény ajánlott fel különdíjakat, és ismét szavazhat a közönség is. A verseny megrnedezéséhez jelentős támogatást nyújtott a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat s a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. A szombathelyi válogatón nyitányokat vezényelnek a versenyzők, a budapesti elődöntőben Haydn oratórium-áriákat, valamint Bartók Concertójának első tételét dirigálják. A középdöntőben a feladat egy kortárs magyar zenemű vezénylése lesz, ezen kívül a versenyzők további 10 percet kapnak egy Mozart-, Beethoven-, Brahms-, Mendelssohn-, Schubert-, Dvorák- vagy Frank-szimfónia első tételének próbálására vagy vezénylésére. A döntő koncertjén Ravel, Debussy, Respighi, Stravinsky, Bartók és Britten alkotásainak valamelyike szerepel. A karmesterverseny válogatójában a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, az elődöntőben a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a középdöntőben a Magyar Rádió és Televízió Szimfónikus Zenekara, a döntőben a Magyar Állami Hangversenyzenekar játszik. A versenyt záró gálakoncertet május 23-án rendezik meg a Budapest Kongresszusi Központban. A televízió - a hagyományokhoz híven - az elődöntőkről több összefoglalóval jelentkezik, és élő adásban közvetíti a három középdöntőt, a döntőt, valamint a gálaműsort. (MTI)
1989. május 5., péntek 13:36
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|