Rendszerváltás és az MTI

	Darvas Iván a csehszlovák és a magyar helyzetről
Washington, 1989. április 13. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Bognár Vera munkatársunk a következőkben Darvas Iván színművésszel beszélget a csehszlovákiai és a magyarországi helyzetről. A telefoninterjú keretében elsőként a csehszlovákiai helyzetről és Václav Havel sorsáról esett szó: - Engem a Film, Színház, Muzsika című lap egyik szerkesztője telefonon és levélben kért meg, hogy vázoljam álláspontomat ezzel a nyilvánvaló jogtalansággal szemben, és én boldogan eleget tettem a Film, Színház, Muzsikának. Egyszerűen azért, elsősorban azért, mert - mint magyar állampolgár - a magam részéről egy bizonyos, átvitt értelemben egyfajta felelősséget érzek azért, hogy Prágában ezek a viszonyok uralkodnak, ugyanis 1968-ban - sajnos - a magyar csapatok bevonulása is hozzájárult ahhoz, hogy ezt az én szemében népellenes hurkot (?) a csehszlovákok nyakába vesse. Ezért egyfajta felelősséggel mi is tartozunk. És amennyiben nem határoljuk el magunkat efféle mai ottani uralkodó csoporttól, továbbra is felelősséget viselünk ilyen eseményekért, mint például Havel bebörtönzése. - Mi a véleménye: mennyiben különbözik a mai Magyarország - ha különbözik - attól a Magyarországtól, amelyik ön szerint felelős a mai csehszlovákiai állapotokért? - Amennyiben sikerül elhatárolnunk magunkat attól a csoporttól, amelyik 1968-ban engedett a szovjet nyomásnak és bevonult, amennyiben ettől sikerül elhatárolnunk magunkat, akkor csakugyan azt mondhatjuk, hogy ez egy másfajta Magyarország, mint amelyik akkoriban engedelmeskedett a külső nyomásnak. Kétségtelennek tartom és elvitathatatlannak tartom, hogy az 1968-as prágai tavasz vezetői - Alexander Dubcek, Smrkovsky, Ota Sik és a többiek, akik akkoriban a reformmozgalom élén álltak - egyenes ősei annak a megmozdulásnak, annak a reformmozgalomnak, amilyennek itt mi vagyunk ma Magyarországon a tagjai. Természetesen más volt akkoriban a történelmi helyzet és más ma a történelmi helyzet, de igen sok rokon vonást lehet tapasztalni éppenséggel a demokratizálás iránti vágy, a rendszer emberarcúvá válásának az igénye szempontjából. Ez akkor, hatvannyolcban Prágában és ma, nyolcvankilencben Budapesten egyformán tapasztalható. Reménykedni tudok, hogy azok a reformfolyamatok, amelyek itt Magyarországon ma már letagadhatatlanok és azt hiszem, még visszafordíthatatlanok is, azok előbb vagy utóbb Prágában is gyökeret vernek. - Magyarországon ebben a pillanatban rengeteg ellenzéki csoport van. Vagy egy egységes ellenzéki hang? - Csakugyan rengeteg csoport van. Rengeteg profillal, rengeteg, valószínűleg nem eléggé tisztázott céllal, nem teljesen precízen megfogalmazott programokkal, amelyek kétségtelenül nagyon színessé teszik a palettát. Egyben teljes egység tapasztalható: a múlt, tehát a leváltott uralkodó csoportnak a visszarendeződését minden reformista csoport ellenezné. Egy dologban tehát százszázalékosan egyetért mindenki: a sztálinizmus itt nem térhet vissza soha. Egyébként roppant színes és roppant sokszínű a paletta. Még az MSZMP-t sem lehet egységesnek mondani, ott is legalább 3 féle irányzat tapasztalható, még akkor is, ha ezek nem mindig azonos nevek mögött, vagy nevekkel fémjelezve jelennek meg: van egy centrista csoport, van egy kifejezetten visszarendezési, sztálinista irányú és van egy reformista csoport - vagy legalábbis platform. Ezek ma már nem is óhajtanak, nem is óhajtják az egység látszatát kelteni, hanem nyíltan politizálnak egymással. - Mi várható a jövőben, mi lehet Magyarország jövője ilyen körülmények között? - Én a magam részéről optimistán látom a helyzetet, mert azt hiszem, hogy soha nem volt még olyan kedvező a helyzet, ami a dolog külpolitikai részét illeti, sőt még belpolitikailag is úgy hiszem, hogy van mód kilábolásra, ebből a krízisből való kibontakozásra. Hogy gazdaságilag van-e, azt nem tudom, mert ahhoz nem értek, és akkor mintha a politikához értenék - természetesen ahhoz sem értek, de ez mégiscsak valamelyest áttekinthetőbb egy laikus számára. Én azt hiszem, hogy rövid hónapok, legföljebb egy•év alatt ez a most még eléggé áttekinthetetlennek tűnő helyzet valamelyest stabilizálódni fog. - Most kifejezetten csak politikai szempontból próbálom elemezni a helyzetet. Az a tény, hogy az MSZMP eddig, mint egyeduralkodó csoport hozzájárult, sőt támogatja a többpártrendszer bevezetését Magyarországon, ami valamelyest reményt kelt mindenkiben, hogy azok az ellentétek és azok az a feszültségek, amelyek ma már-már szakítással, szétszakadással és robbanással fenyegetnek, hogy azok valamelyest konszolidálódnak, és csakugyan egy demokratikus és pluralista társadalom létrehozását lehetővé teszik. Ez a jövő évre, jövő év tavaszára, nyarára várható. - Művész úr azt mondta, hogy esetleg ez a folyamat visszafordíthatatlan. Mégis úgy értesülünk róla, hogy vannak nagyon fenyegető, nagyon csúnya fenyegető hangok, méghozzá olyan oldalról, ahol fegyver is van. - Igen. Ennek ellenére mégsem tartom ezt reális veszélynek. Ugyanúgy, ahogy annak idején 1956-ban a felkelők egy borzasztó nagy hibát vétettek, egy borzasztó nagy naivitásnak engedtek, és elkövették azt a hibát, hogy nem néztek rá a térképre, s akkor látni kellett volna, hogy az a Szovjetunió, az 1956-os Szovjetunió egyszerűen képtelen volt megengedni, hogy az ellenséges nyugati határán egy kis ország - olyan kicsi mint Magyarország - hirtelen bebizonyítsa azt, hogy át lehet törni ezt a bizonyos, akkoriban ezer százalékosan zárt falat. Annak olyan következményei lehettek volna, amelyek nyilvánvalóan az akkori nagy orosz birodalom széthullásához vezetnek. (...) Ma bízunk benne, azokban a kijelentésekben, amelyek szovjet részről elhangzottak, akár bármelyik (...) meghallgatja a magyar híreket, vagy akár nagyon gyakran hallgatom Moszkvát. Rendkívül érdekes és rendkívül világos, egyértelmű megnyilatkozások vannak arra, hogy a kelet-európai szocialista országokban való különféle reform folyamatok az minden egyes ország magánügye, és hogy a Szovjetunió ebbe fegyverrel soha többé beavatkozni nem fog. Én azt hiszem, ezek reális ígéretek és reálisan mérlegelhető körülmények. Éppen ezért semmiféle sztálinista visszarendeződésnek, erőszakos, fegyveres visszarendeződésnek Magyarországon reális lehetősége nincs. Nem tudom elképzelni, hogy - igaz 1956-ban pár óra alatt omlott össze a Magyar Dolgozók Pártjának, az akkori kommunistáknak a hatalma. Ez kétségtelen tény, és azt is tény, hogy az orosz ágyúk és az orosz páncélosok, szovjet páncélosok erejével lehetett csak legyűrni, leverni ezt a felkelést, ezt a forradalmat. De ha most bármiféle fegyveres kommunizmus alakulhat ki,kérdezem: hová fordulnak, kihez fordulnának azok, akik a visszarendezést, a sztálinista-rendszert visszasírják? Nincs kihez fordulni. Tehát teljesen elszigetelődtek az ország lakosságának 0,000001 százalékát képviselik legjobb esetben, azok, akik fegyverrel szeretnék visszahozni a Rákosi-rezsimet. - A Münnich Ferenc Társaság? - Természetesen vannak ilyen erők, és vannak. Egyébként a Münnich Ferenc Társaság egyáltalában nem, legalábbis hivatalosan, a programjában nem, tűzte, nem tűzi ki a visszarendeződést, mint programot, és szó sincs róla. De kétségtelen, mindenki tudja, hogy vannak ilyen erők, sőt még névvel meg is nevezhetők. És vannak olyan fegyveres alakulatok is, akik természetesen nagyon szívesen visszarendeznék a helyzetet. De én azt hiszem, hogy ennek reális veszélye ma már nincs, éppenséggel a külpolitikai helyzet miatt. - Mit gondol művész úr, ebben a megváltozott világban mi a színésznek, egy olyan vezető színésznek a felelőssége, mint az öné? - Azt hiszem, ugyanaz, ami mindig. Nekünk alapjában véve soha nem változik a feladatunk. Nekünk az a feladatunk, hogy igyekezzünk a valóságot valósághűen tükrözni. A mi feladatunk az, hogy jól játszunk a színpadon, és ezzel hozzájáruljunk a valóság megismerésének, jobb megismerésének a folyamatához. - Volt egy idő, amikor nagyon kemény árat fizetett azért, hogy őszintén elmondta a véleményét, úgy, ahogy most ma este nekem. - Én akkor nem a véleményem miatt kerültem nehéz helyzetbe, hanem effektíve cselekmények miatt. Én rabokat szabadítottam annak idején 1956-ban. Politikai elítélteket engedtem ki a börtönből. Ez volt az én cselekményem, ezért engem három év börtönre ítéltek. Ebből csak kettőt ültem le, mert egy évét amnesztiával, közkegyelemmel elengedtek, utána még négy évig segédmunkás voltam, úgyhogy nagyjából veszítettem 6-7 évet. Az én testvérem be volt csukva. Ő 10 évre volt elítélve. Én ezért mentem akkor a budapesti országos börtönbe. És hát, természetesen ha már őt, akkor magától értetődő... Másképp ez nem is ment volna, csak úgy, hogy a többi politikai fogollyal együtt. Én ebből soha nem csináltam titkot, de nem is lehet ebből titkot csinálni, mert hát ez megjelent mindenféle lapokban, mindenféle kommentárral gyalázkodó cikkek jelentek meg rólam, mint rohadt ellenforradalmárról. - Művész úr! Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakított erre a beszélgetésre. - Nagyon szívesen. +++ 1989. április 13., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »