Rendszerváltás és az MTI

	Donkanyari emlékút (1. rész) (OS)
1989. május 10., szerda - A Donkanyarban a második világháborúban részt vett II. Magyar Hadsereg katasztrofális veresége összeomlásának színhelyére zarándokutat szervez a székesfehérvári értelmiségiek egy csoportja. Az emlékút szervezőbizottsága a következő felhívást fogalmazta meg. Kedves Barátunk Nagy társadalmi változások zajlanak a magyar társadalomban. A nemzeti összetartozás értékei visszanyerik korábban megkérdőjelezett szerepüket. Negyven év után azt is megérhettük, hogy az eleddig titkolt és szégyellt, feledésre ítélt korszakokról nyíltan lehet beszélni, írni, véleményt nyilvánítani. Hosszú idő telt el, amíg a II. Magyar Hadsereg doni összeomlásának teljes és árnyalt képe megjelent (megjelenhetett) a közgondolkodásban. Az úttörőszerepet Nemeskürthy Istvántól senki sem vitathatja el; a Rekquiem egy hadseregért valódi áttörést jelentett a hallgatás falán. Azóta az irodalom (a memoárirodalom) és a történettudomány sokat tett e fehér folt eltüntetése végett. S éppen napjainkban kerül a mozikba Sára Sándor eszméltető filmje, a Pergőtűz (teljes terjedelmében cenzúrázatlanul), s olvasható lesz az interjúk szövege könyvalakban. Igen, az 1943-as doni áttörés a magyarság történelmének legsúlyosabb háborús veszteségét okozta. A térségben hozzávetőleg 40 ezer katona veszítette életét, s később a visszavonulás rettenetes fagyvilágában is tízezrek vesztek oda. Tisztában vagyunk a történelmi tényekkel és összefüggésekkel: a magyar katonák a rossz oldalra sodródva, szerencsétlen körülmények közé kényszerülve, méltatlan célokat követve harcoltak, szenvedtek és haltak ,,hősi halált,,. Úgy véljük azonban, hogy majd fél évszázaddal a történtek után elérkezett a megbékélés és kiengesztelődés ideje, amikor a magyarság képviseletében felkereshetjük - fel kell keresnünk - a történelmi dráma színhelyét, hogy kegyelettel főt hajtsunk az elesettek emléke előtt, s valamilyen tisztelgő jelet állítsunk a névtelenül szétszórt tömegsírok fölé. Szeretnénk példáját adni annak is, hogy lehet új alapokon nyugvó, őszinte, tisztességes és egyenrangú kapcsolatokat létrehozni magyar és szovjet polgárok - a hajdani harcok részesei és utódaik, fiaik, unokáik - között, abban bízva, hogy a népi diplomácia e széles rétegeket megmozgató, múltba és lelkiismeretünkbe vezető utazása enyhíti - s talán gyógyításukhoz is hozzájárul - a mindkét oldalon sajgó sebeket. Remélni merjük, hogy a találkozások túlmutatnak a két ország békességteremtő igyekezetén, s bátorítják a nemzeti és ideológiai tagoltság kényszereitől oly sokat szenvedett közép-európai népek egymásra találását. (folyt.köv.) 1989. május 10., szerda 13:59
Vissza » Folytatásokkal »