Rendszerváltás és az MTI

	Erkölcsi válság
(Rajki László) München, 1989. április 15. (SZER, A munka világa) - Magyarországon nemcsak gazdasági és politikai válság van, de erkölcsi és lelki válság is. Ezért nincs remény a reformok sikerére, és valójában nem is lehetnek reformok, csak egy megreformált diktatúra, ha az emberek nem bíznak abban, hogy azok az ő érdekükben is történnek, ha nem sikerül őket a gazdaság aktív, tulajdonosi érdekeltségű szereplőiként megnyerni. Az elmúlt héten egy olyan hazai modellt ismertettünk, amely ezt a törekvést kívánja szolgálni. Diczházy Bertalan: A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör népi részvényszocializmus című modelljét, amely sok tekintetben kapcsolódik a Liska Tibor és Síklaki István nevével összekapcsolódó korábbi koncepciókhoz. Síklaki István és 15 társa most levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, amelyben sürgetik az átalakulási törvényt, amely nélkül a társasági törvény nem sokat ér. Az átalakulási törvény tervezete azonban alkalmatlan arra, hogy elősegítse az új, szükséges tulajdonformák létrejöttét. Síklaki István és társai ezt írják: az átalakulási törvény tervezete a rejtett társadalmi privilégiumok konzerválását szolgálja. Olyan folyamat indult meg, amelyben a gazdasági hatalom gyakorlásának bürokratikus privilégiumát felváltja a javarészt ugyanazon réteg által technokrata módszerekkel gyakorolt még rejtettebb privilégiumok rendszere. Ezzel szemben rendelkezésre áll az állami tulajdon reformjának egy olyan alternatívája, amely ténylegesen és érezhetően a 10 millió magyar állampolgár kezébe adja a tulajdonosi jogokat. Hogy kié, kiké legyen tulajdon, kik, miből és hogyan gazdálkodjanak Magyarországon? - ezekhez a kérdésekhez szól hozzá Szép Zoltán. írásának címe: A lakosság gazdálkodna ugyan... Felolvassuk kommentárját: - A lakosság gazdálkodna ugyan, de nem engedik. Erre nézve léteznek egyenes tiltások és léteznek elérteni kívánt tiltások. Mára mindennek eredményeképpen a saját maga esze szerint élni, gazdálkodni tudó ember alig maradt, a személytelen alanyokról nem is beszélve. Így kerül aztán sor olyan többszörösen torz megnyilvánulásra, mint a hazai munkanapokra eső ünnepek kihasználásával megrohamozni Ausztria nyugat-európainak számító üzleteit, és csak milliárdokban kifejezhető valutamennyiséget elkölteni, kárral, haszonnal - egyre megy. Kezdődött azzal, hogy a kommunista hatalom minden kezdeményezésre képes embert - amint erre fölfigyeltek - félreállított. A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején az ilyen ártalmas és fölötte gyanús halandót előbb erkölcsileg, anyagilag tönkretették, majd kivégezték. Mivel azonban 1956 forradalmának és szabadságharcának leverése után a magyarországi börtönök még az előbbieknél is veszedelmesebb bűnözőkkel teltek meg, akik már nem csupán jól és önállóan gazdálkodni szerettek volna, hanem megszomjaztak az igazi demokráciára, igazi szabadságra is, ezek után a gazdasági bűnök üldözésével - mondhatni - némileg alábbhagytak. Valójában azonban mindmáig tart a hatóságok ellenszenves megkülönböztetése mindenkivel szemben, aki kapitalista szemléletű, versenysemleges gazdálkodás megteremtése érdekében fejt ki erőfeszítéseket. Okkal tekintette őrizendőnek a pártállam már hatalma első megnyilvánulásai között a vállalkozó hajlamú polgárt. Az ugyanis gyorsan átlátja a vezetés manipulációit. Túl azon, hogy független, saját életszínvonalát maga biztosítja, nincs miért hálásnak lennie, következőleg semmi szüksége a nagy testvér pártfogására, hívják az illetőt akár Rákosinak, akár Kádárnak, Brezsnyevnek vagy Ceausescunak. Ki ne emlékezne a meggymagos Demeter esetére, ami normálisan működő demokratikus országban semmiféle rendkívüliséget nem mutatott volna. Ez a bizonyos vállalkozó szellemű, jó gazdasági érzékkel megáldott, majd ezek miatt igen alaposan meghurcolt ember, végül is a szemétbe kidobott, értéktelen növényi hulladékot hasznosította, és ezért még volt bátorsága pénzt is elfogadni. De jelentékeny mellőztetés lett a sorsa annak a csanádalberti községben élő, úgynevezett csodadoktornak, Mészáros Ferencnek, aki növényi készítményekből összeállított receptjeiért - annak érdekében, hogy a legszegényebb betegeit is elláthassa - önkéntes pénzadományokat fogadott el. Általában a pártállam gyorsan és "időben rátalált a tehetséges, az igyekvő, a hozzáértő emberre, akik körül csoportok, érdekszövetségek is kialakulhattak volna, s ezeket a tehetségtelenek védelmében leszorította a pályáról. Sokszor úgy, hogy a szerencsétlen" megbélyegzettek soha nem tudtak még egyszer talpraállni. Japán közgazdászok állítása szerint - és ki vonná kétségbe a japánok alaposságát, hozzáértését - ez év március 15-ikén és április 4-ikén mintegy 77 millió dollár került magyar zsebekből ausztriai kereskedők kasszájába. A világútlevél bevezetése 1988. januárja óta pedig összesen 5 milliárd. Az érte vásárolt értékcikkekért nyilván már a magyar hatóságok is megkezdték a vámilletékek behajtását, és nem kizárt, hogy egyes hivatalnokokban felmerült a kérdés: elhagyta volna-e ennyi ember akkora kockázatvállalással, idő- és energiaráfordítással, rengeteg kényelmetlenséget is vállalva egy bevásárlás idejére Magyarországot, ha mindazok az áruféleségek bármelyik hazai üzlet polcairól is beszerezhetők lettek volna? Ebben az .esetben ugyanis az 5 milliárd dollár - nemzeti adósságtömegünk egy negyede - talán a magyar gazdaság csatornáiban közlekedik tovább, s nem jelentéktelen tőkeként adott volna lehetőséget további hasznot hozó befektetésekre. Úgy tetszik, tilos hatásos gazdasági lépéseket megtenni akár belföldi, akár külföldi viszonylatban. Állítólag sértené a KGST- partnerék érzékenységét, ha Magyarország saját belső keresletét a kereslet realitásának megfelelően szolgálná ki áruval, mégpedig minőségi áruval olyan gyártmányok helyett, amelyek lassan a legigénytelenebbek számára sem vonzóak. A nagykereskedelmi kirendeltség illetékese, a minisztériumi osztályvezető, az importőr, az exportőr, a pénzügyi illetékes mind csak a vállukat vonogatják. Úgy vélekednek, hogy nagyon komplikált ugrásszerűen megnövelni a behozatalt, majd elhitetni a lakossággal, hogy a birtokában lévő devizát büntetőjogi következmények nélkül költheti el hazai üzletekben, továbbá elfogadtatni a legilletékesebb döntnökökkel, hogy az ami jó a lakosságnak, az országnak és a magyarok nemzetközi megítélésének, az nekik sem lehet rossz. De a gazdálkodj okosan nem a kommunista stratégák jelszava. Minek ott gazdálkodni - tartják ők -, ahol hatalmi szóval is elérhető minden. Mint ahogy ez a "minden" számukra már akkor hozzáférhető volt. Márkás nyugati háztartási gépek, kozmetikumok, ruhák, élelmiszerek, italok, s mindez az ötvenes években, amikor az átlag magyar állampolgár mint az Eldorádó soha el nem érhető kincséről mesélt gyermekének a banánról, a narancsról, a fehér tejcsokoládéról és az orkánkabátról. E sorok írója már 1972-ben hivatalosan kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál, hogy engedélyezzék a többletfogyasztási adó-visszatérítés újbóli felhasználását. Nem sikerült. Nem sikerült annak ellenére sem, hogy a kimutatható veszteség évi 17-19 millió nyugatnémet márka volt. Ismételjük; ez 1972-es adat. Valójában azonban a magyar lakosság gazdasági ténykedésének tilalomrendszere ma is megvan. Ha nagyon akarnák ez idő szerint szinte mindenki valaki által és valamiért felelőssé volna tehető. Most már csak azt volna jó tudni, hogy ez az állapot a folytatódó liberalizálódás első lépcsője, vagy a második szocialista kizsákmányolás beindításának előkészítése. +++ 1989. április 15., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »