|
|
|
|
A hallgatók levelei 3/2 folyt.
|
- Erre a témára egy másik levél kapcsán jövőheti adásunkban még visszatérünk, mint ahogy svédországi hallgatónk hosszú levelének idézését folytatjuk a jövő héten, közölve ismertetését svédországi menekültügyi gyakorlatról. A következőkben Belgiumból érkezett levélből idézünk, egy Budapesten élő asszonytól, aki fiához ment látogatóba egy belga kisvárosba. 56 utáni börtönélményeiről ír. - Nagy árat kellett fizetni azért, hogy a Markó fogházban emberismeretre tettünk szert. Nekem mai napig rejtély a vádirat nélküli hat és fél évi büntetésem. Volt idő, amikor nagyon beteg voltam. Feküdtem a rabkórházban és még ott is azon mesterkedtek, hogyan lehet ártani. Egy levél kiküldéséért - egy pondró felajánlotta, hogy értesíti a nővéremet és érdeklődik a gyerekeim felől, de átadta a fegyőrnek - hónapokig nem kaphattam levelet és mindent elvontak tőlem. Persze, hogy bennem van a tüske azóta is. Talán más szemmel látom a világot. Az egyik Markó utcai cellában egy üzenetet írt egy jeles személy, akit én már életben nem láttam, de amit a falra vésett, az bennem maradt egy életre. Idézem: - Ne sírj, ne bízz, ne kérj, ne várj Megpróbáltam ehhez tartani magam, és átvergődtem ezen a 32 éven azóta. És ma is nagyon meg kell küzdenem azért, ha a fiamhoz ki akarok jönni. Nem kis dolog összerakni egy útravalót abból a kis nyugdíjból, és még azután is kénytelen dolgozni az sok-sok személy, akinek nem jön a kiemelt nyugdíj, a potom tízezrek. A párt tudja, hogy ha betömi a szájukat, akkor nincs mitől tartania. Ez a reform, ez egy nagy csapda. És még van képük a régi nagy magyarokra hívatkozni, hogy nem szakad le a Parlament rájuk. Az én gyerekeimet a gimnáziumtól a katonaságig mindenhonnan elutasították, éreztették velük, hogy meg vannak bélyegezve. Volt, amikor nyíltan azt mondta a fiam tanára, ha nem tetszik, mehet az anyád a Kádárhoz. Nem mentem. És így lett szakmunkás a fiam. Nem az, amire tehetsége lett volna. És itt is megkínlódik, mint idegen, nehéz munkával, és amint látom idegfeszültségben, mert itt a munka megtartás, az bizonytalan. De nem volt helye a hazában. Talán lesz még egyszer egy valóban független magyar nép. Én ezt már nem fogom megérni. De reménykedem abban, hogy ismét lesz csodálatos hittel, akarattal, elszántsággal egy fiatal nemzedék, amelynek példaképe lesz az 56-os fiatalság. (folyt.)
1989. május 6., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|