|
 |
 |
 |

BKP KB - Zsivkov
|

Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1989. május 6. szombat (MTI-tud) - A szombati bolgár lapok - megkésve, de részletesen - ismertetik azt a szóbeli kiegészítést, bevezetőt, amelyet Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára a pénteken véget ért kétnapos központi bizottsági ülés megnyitásakor mondott. A KB-ülés témája a bolgár mezőgazdaság radikális megreformálása volt, Zsivkov viszont általában foglalkozott a bulgáriai átalakítás elmúlt szűk két esztendejével, az 1987-ben kidolgozott ,,júliusi koncepció,, megvalósításának eredményeivel és gondjaival.
A főtitkár egyebek között hangsúlyozta, hogy Bulgária az átalakítás ,,hosszú folyamatának még csak a rajt-szakaszában tart,,, s hogy e folyamat sikere sorskérdés a szocializmus számára. A nehézségeket illetően elmondta: már a júliusi koncepció kidolgozása sem volt könnyű, mert a társadalomtudományokban uralkodó régi szemlélet ,,a felismerhetetlenségig elferdítette a realitásokat,, , gyakori volt a szubjektív megközelítés, ami ,,a júliusi plénum után is előfordult, megakadályozva a kívánt eredmények elérését,,. Nem változott meg mostanáig a dolgozók millióinak a termelőeszközöktől való elidegenedése, mert ,,fennmaradt a korábbi hierarchia és tovább folytatta önmaga újratermelését,,. Todor Zsivkov újólag megerősítette a bolgár pártnak azt a meggyőződését, hogy a gazdaságban a cégi szervezet jelenti a megoldást. (Lényegében cégeknek tartják a mezőgazdaságban mostantól várható szerveződéseket, egyéni és családi bérleti gazdaságokat, szövetkezéseket stb. is). Zsivkov bejelentése szerint április végéig a bolgár népgazdaságban 265 állami, 25 körzeti (tanácsi), 17 szövetkezeti, 6 társadalmi (szervezethez tartozó) cég és 6 társaság alakult, az állampolgárok különféle típusú cégeinek száma pedig 1661 (itt egyszemélyi, kollektív és társasági magáncégekről van szó). Zsivkov a cégesedést lassúnak tartja, de arra számít, hogy a mostani KB-ülést követően a folyamat felgyorsul. A vegyes cégek számát a főtitkár nem említette, valószínűleg azért, mert a külföldi tőke nem siet bekapcsolódni a bolgár gazdaságba: egy pár hetes adat szerint nyugati részvétellel mindössze egy alakult január óta. (folyt.)
1989. május 6., szombat 10:00
|

Vissza »
|
 |

BKP KB - Zsivkov (2. rész)
|

A cégi szervezettől azt várják, hogy elősegíti az önigazgatás és a szocialista demokrácia kifejlődését, s ehhez kell hozzájárulnia a jogrendszer küszöbönálló reformjának is. Zsivkov bejelentése szerint széles jogkörhöz jut a helyi - területi és körzeti - tanácsi vezetés, a már elfogadott, de nyilvánosságra még nem hozott intézkedések szerinte a területi népi tanácsokat valóságos ,,kis kormányokká,, teszik. Végül nagy hangsúlyt kapott a ,,külső tényező,, beépítésének fontossága a cégek terveibe és tevékenységébe: ez a külfölddel való szorosabb együttműködésüket, fejlett technológiák átvételét stb. jelenti, amit azonban saját erőből kell megoldaniuk. Zsivkov máris figyelmeztetett, hogy némely cégek vezetői hiába várnak ,,fentről,, - a régi beidegződés szerint - utasítást, segítséget, beruházásra pénzt, a jövőben ezt nem kapják meg. +++
1989. május 6., szombat 10:03
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|