|
 |
 |
 |

Szóvivői tájékoztató a kormány üléséről
|

1989. május 4., csütörtök - Ha nem lesz képes az ország megállítani a negatív folyamatokat, megromlik a belső és a külső egyensúly, s ennek következtében nemzetközi hitelképességünk is kérdésessé válhat - állapította meg csütörtöki ülésén a Minisztertanács, amely a népgazdaság első negyedéves fejlődéséről tárgyalva értékelte a gazdaság teljesítményét. A tanácskozásról a hagyományoknak megfelelően tájékoztató Marosán György szóvivő az újságíróknak elmondta: a kormány világosan látja a jelenlegi helyzetben rejlő veszélyeket; elhárítására átfogó gazdasági csomagterv megvalósítását tartja szükségesnek. Az intézkedések - amelyek részletes kimunkálására már a közeljövőben sor kerül - két területre terjednek ki: egyrészt új gazdaságpolitikai szempontként vállalkozásélénkítő és vállalkozásbarát gazdasági környezet kialakításán keresztül reprivatizációval kell elősegíteni a népgazdasági jövedelemképződés gyorsítását, másrészt a tervezettnél nagyobb fogyasztói árnövekedést kell megvalósítani, amely egyes rétegeket, lakossági csoportokat differenciáltan érint. Elhangzott az is, hogy a tervbe vett áremelkedésekkel összhangban meghozandó szociálpolitikai intézkedések várhatóan a május 12-i kormány-SZOT találkozó napirendjén szerepelnek. (MTI)
1989. május 4., csütörtök 17:37
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"Sasvári István vagyok a Szabad Demokraták Szövetségi pécsi csoport szervezője és ügyvivője. Kérem a Szabad Európa Rádiót, hogy ha lehetősége van rá, olvassanak be egy közleményt, esetleg a Világhiradó adásába, vagy pedig más adásban, a Gondolatforgató, vagy a Hallgatók Fórumában. 'Felhívjuk Pécs város, valamint Baranya megye és az ország lakosságát, hogy 89.május 7-én vasárnap délelőtt 10 órakor Ófaluban a pécsi Szabad Demokraták Szövetsége a többi független szervezetekkel demonstrációt tart, táblákkal, transzparensekkel felszerelve. Kérjük minnél többen jöjjenek el, támogassanak bennünket."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|