Rendszerváltás és az MTI

	Interjú Radnóti Sándorral
München, 1989. május 2. (SZER, Magyar híradó) - Kedves hallgatóink! Aki olvasta a Népszabadság mai számát értesült arról, hogy az 1973-as párthatározat értelmében antimarxista nézeteik miatt állásukból elbocsátott értelmiségieket helyes lenne ismét dolgozni engedni, mert - így Kelemen János, a Magyar Filozófiai Társaság egyik vezetője - gazdagítanák az ország tudományos életét. Név szerint említi többek között Radnóti Sándor kritikus-esztétát, akit a nevezett határozat értelmében ugyan, de 1980-ban bocsátottak csak el állásából. Őt kérdeztem telefonon, hogy a mai cikket rehabilitálása első lépésének tekinti-e? - Kétségkívül, hogy ezt az első lépésének tartom a rehabilitációnak, amelyet szükségesnek, fontosnak tartok nemcsak a magam szempontjából, hanem mindazok szempontjából, akiket diszkrimináltak. Tulajdonképpen azt mondanám, hogy számomra ez rendkívüli öröm, hogy még munka- és még örömképes korban fölcsillant annak a lehetősége, hogy ne különböző értelmiségi segédmunkákból keressem meg a kenyeremet, hanem azzal, amivel foglalkozom. - Pontosan ezt akartam kérdezni Radnóti Sándor: hogy mit jelentett annak idején számodra ez az intézkedés? - Elveszítettem az állásomat 1980-ban - ami engem illet, más barátaim már 1973-ban - és ezek után elkezdődött a segédmunkáknak a korszaka. Fordítások, fordítások ellenőrzése, lótás-futás - ezen kívül mindenki erőfeszítéseket és kísérleteket tett arra, hogy addigi tudományos, illetve kulturális munkásságát folytatni tudja. Itt kell elmondanom, hogy akkor, amikor most felcsillan a rehabilitációnak a lehetősége, akkor szeretnénk megemlékezni azokról az emberekről, akikben semmivel sem kevesebb morális tartás volt mint bennünk - mondjuk - de talán kevesebb pszichológiai ellenállóképesség - és ezért nem folytatták tudományos munkásságukat, vagy kulturális munkásságukat, és méginkább azokról az emberekről is szeretnénk megemlékezni, akik fiatalabbak lévén mint mi, még el sem tudták kezdeni a saját munkásságukat, amikor már a diszkriminációs intézkedések életbe léptek. - Most a mai Népszabadság-cikkben azt olvassuk, hogy antimarxista nézeteik miatt távolították el annak idején munkájuktól az embereket. Ha visszatérsz a munkahelyedre - és reméljük, hogy ez így lesz -, akkor ugyanazzal a világnézetettel felszerelt Radnóti Sándor ül le az íróasztalához, amelytől annak idején eltávolították? - Természetesen nem. A 10, illetve a 15 év itt megtette a maga munkáját. Erre véleményem szerint a kelet-európai marxizmusnak az utolsó nagy lehetősége lett volna hogy, - ahogy Lukács György mondotta annak idején - egy reneszánszot éljen át. És mindenkiben elindult különböző utakon egy fejlődés, amelynek az eredménye az, hogy mindenki valamilyen módon az érintettek közül eltávolodott a marxizmustól. Ez természetesen nem valami bosszúfolyamat volt, nem megharagudtunk a marxizmusra mert nem szeretett bennünket eléggé hivatalos formájában - hanem olyan dolgokat kellett végiggondolnunk ezalatt a 10, illetve 15 év alatt, amelynek eredményeképpen ugyan azt hiszem, hogy mindenkinek a legfontosabb gondolati tradíciója egyike marad a marxizmus, de nem hiszem, hogy ma már az említettek közül valaki is egyértelműen marxistának nevezné magát. Ami engem illet én nemrég Budapesten egy kerekasztal-beszélgetésben el is mondtam, hogy az én véleményem szerint Kelet-Európában a marxizmus meghalt. - Abban a reményben köszönöm meg a beszélgetést Radnóti Sándor esztétának, hogy a legközelebbi interjúját már egyetemi docensi minőségében adja. +++ 1989. május 2., kedd
Vissza »