Rendszerváltás és az MTI

	A magyar gazdaság jövője és a KGST
Washington, 1989. május 1. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Bécsi tudósítónk, Simányi Tibor mai riportjában Magyarországgal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik: - Osztrák vállalatok eddig vagy 40 joint venture vállalkozást alapítottak magyar vállalatokkal, ezért aztán jogos a kérdés: hogyan alakul a jövőben a magyar gazdaság különösen, és a KGST- államok gazdasága általában? Természetesen a nyugati vállalkozók és gazdasági szakemberek tisztában vannak azzal, hogy azokban a KGST-államokban, amelyek reformokat hajtanak végre, a termelésnek és a termelt javak elosztásának új irányzataival küzdenek, s nemcsak a munkavállalók, hanem a gazdaság irányítói is. Új gondolkodás- és látásmód van tehát kialakulóban. Ez persze elengedhetetlen velejárója a gazdasági reformoknak, amelyekkel a megcsontosodott tervgazdálkodást akarják leváltani, illetve helyette új gazdálkodást bevezetni. Ebben a meglátásban értenek egyet a nyugati és a keleti szakemberek. Ausztriában komoly, sőt azt mondhatnánk, résztvevő figyelemmel kísérik a magyarországi fejleményeket. Ezért aztán regisztrálják, hogy végre szó esik olyan témákról, amelyeket eddig tabuként kezeltek. Az egyik ilyen téma a munkanélküliség. Miután a veszteséggel dolgozó üzemek szubvencionálása túllépte azt az államháztartási határt, ameddig a szubvencionálás elviselhető volt, kénytelenek ezek az üzemek nyereséggel dolgozni, vagy kapuikat bezárni. Az a követelmény, hogy nyereséggel dolgozzanak, magában hordozza a racionalizálást, tehát azt, hogy szükségtelen munkafolyamatokat leállítsanak és az így szükségtelenné vált munkaerőket felszabadítsák. Ez a kísértet jár körbe - mondják a bécsi szakemberek - mindenütt, ahol komoly reformokat akarnak bevezetni. De minden átalakulásban invesztálni kell bizonyos rizikót, hogy él lehessen érni a kitűzött célt, ebben az esetben a nyereséggel dolgozó és a piac szükségletei szerint irányított üzemet, ami viszont a lakosság életnívóját emeli. A másik téma, amiről eddig nem volt szabad beszélni: az infláció. Lengyelországban hivatalosan 50 százalékos áremelkedésről van szó, Magyarországon 17 százalékosról. A még mindig erősen központosított gazdasággal dolgozó államokban - így például az NDK-ban - a statisztikusok kimutatják ugyan, hogy az árak stabilak, azonban ezt senki nem hiszi el, legkevésbé az NDK lakói, hiszen saját bőrükön tapasztalják az inflációt. Csakhogy az ottani infláció formája más, mint nyugaton: az úgynevezett visszairányuló inflációról van szó. Ennek egyik formája, hogy egyes cikkek árát ugyan nem emelik, azonban a kereslet jóval túlszárnyalja a kínálatot, aminek következtében hosszú sorok képződnek egyes üzletek előtt, ha azokban néha kapható a kívánt árucikk. Vagy pedig meghatározzák a szállítási időt - mint például az autóvásárlás esetében, amikor előre befizetett összegek ellenében csak évek múlva kapja meg a vásárló a kocsit. Vagy egy másik infláció-forma ez: ugyan azt az árut másként csomagolják, s rögtön magasabb árat kérnek érte. Ezek a problémák - mondják a gazdasági szakértők - az irányított tervgazdálkodás és a célul kitűzött piacgazdálkodás közötti átmeneti időben fájdalmasak. De ezek olyan problémák, amelyek - mint a munkanélküliség és az időről-időre fellépő infláció - nyugaton mindennaposak, mert a nyugati úgynevezett szociális piacgazdálkodás termelő- és elosztó ereje megoldja e problémákat. +++ 1989. május 1., hétfő
Vissza »