 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Lemondtak az Erdélyi Szövetség alelnökei
"Elítélendőnek tartjuk, hogy egyesek a Szövetséget
egyéni politikai ambícióik érvényesítésére használják fel. Számunkra
erkölcsileg is visszatetsző megnyilatkozásokra került sor, melyek az
Erdély ügyét felvállaló, közismet személyiségeket igyekeztek
kompromittálni, ugynakkor a Szövetség szervezését, munkáját is
akadályozták."
BBC, Késő esti panoráma:
Május elsejei körkép
"Prágából Misha Glenny arról küldött jelentést, hogy a gondosan
megtervezett május elsejei felvonulást a kommunista párt
keményvonalas politikája ellen tüntető csoportok zavarták meg. Több
tucat embert - közöttük magát Misha Glennyt is - őrizetbe vették.
Fogvatartása után küldte a következő jelentést:
Mar kora reggel óta nagy számban cirkáltak a rendőrök a Vencel
téren, ahol a hivatalos ünnepséget megtartották. A rendfenntartó
közegek jelenléte megerősítette a híreszteléseket, hogy független
csoportok kormányellenes tüntetéseket terveznek.
A hivatalos esemény megkezdése után körülbelül egy órával Milos
Jakes kommunista pártvezető beszéde után a tömegben kis csoportok
elkezdték ütemesen kiabálni, hogy "szabadság, szabadság" és
transzparenseket bontottak ki, amelyek a politikai foglyok szabadon
bocsátását követelték.
A rendőrség gyorsan megkezdte a tüntetők őrizetbe vételét és engem
is elvonszoltak hamarosan egy kis mellékutcába. Itt az
államvédelmisek ököllel az arcomba vágtak, és a földre dobták
magnetofonomat. Öt óra hosszat tartó fogva tartásom alatt láttam,
hogy más őrizetbevetteket is bántalmaztak.
Tomás Cvarok vezető ellenzékinek agyrázkódása lett, miután arcba-
és a hátán ütlegelték. Miközben fogva tartottak, folytatódott a
tiltakozás. Egy férfit letartóztattak, amiért Mihail Gorbacsov
hivatalos plakátját vitte. A tömeg pedig azzal gúnyolta a
rendőröket, hogy: Gorbacsov figyel titeket!"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A világ sportja - sorokban (1. rész)
|

1989. május 1. hétfő Atlanta: -------- A bemutató nemzetközi tenisztorna döntőjében: Agassi (amerikai) - Chang (amerikai) 6:3, 6:2 (AFP) x x x Barcelona: ---------- Nemzetközi női tenisztorna, döntő: A. Sanchez (spanyol) - Kelesi (kanadai) 6:2, 5:7, 6:1 (AFP) x x x Gera: ----- Az NDK - Szovjetunió válogatott uszóviadal harmadik napjának eredményei: férfiak: 50 gyors: 1. Nils Rudolph (n) 23.41 mp 2. Genagyij Prigoda (sz) 23.54 3. Dirk Richter (n) 23.64 200 mell: 1. Christian Poswiat (n) 2:20.07 p 2. Thomas Müller (n) 2:21.79 3. Vlagyiszlav Bragin (sz) 2:22.49 200 hát: 1. Tino Weber (n) 2:00.91 p 2. Vlagyimir Zelkov (sz) 2:03.10 3. Michael Marcinkowski (n) 2:03.37 200 gyors: 1. Steffen Zesner (n) 1:51.48 p 2. Venjamin Tajanovics (sz) 1:51.93 3. Thomas Flemming (n) 1:52.35 400 vegyes: 1. Christian Gessner (n) 4:24.57 p 2. Patrick Kühl (n) 4:26.82 3. Szergej Marinjuk (sz) 4:28.64 4x100 vegyesváltó: 1. NDK 3:46.89 p 2. Szovjetunió 3:48.23 (AFP) x x x (folyt.köv.)
1989. május 1., hétfő 12:12
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (2. rész)
|

1989. május 1. hétfő Gera (folyt.): -------------- nők: 50 gyors: 1. Daniela Hunger (n) 26.13 mp 2. Jelena Kurcsina (sz) 26.79 3. Irina Gapon (sz) 26.89 100 hát: 1. Kristin Otto (n) 1:03.96 p 2. Anja Eichhorst (n) 1:03.99 3. Natalja Krupszkaja (sz) 1:05.98 200 pillangó: 1. Kathleen Nord (n) 2:13.69 p 2. Heide Grein (n) 2:16.86 3. Natalja Jakovljeva (sz) 2:17.56 100 mell: 1. Susanne Boernike (n) 1:10.67 p 2. Silke Hoerner (n) 1:10.69 3. Julia Bogacseva (sz) 1:12.07 Az NDK - Szovjetunió viadal végeredménye: 250:132 pont a férfiaknál: 121:70 a nőknél: 129:62 (AFP, DPA) x x x Bukarest: --------- A román Stiinta Bacau együttese nyerte a női kézilabdázók Kupagyőztesek Európa Kupáját, miután a finálé visszavágó mérkőzésén 22:19 (13:8) arányban legyőzte a szovjet Kubany Krasznodar csapatát. Az első találkozó eredménye 25:25 volt. (AFP) x x x Naefels: -------- A svájci városban rendezett nemzetközi férfi röplabdatornán: NDK - Svájc 3:0 (12, 8, 5) Jugoszlávia - Görögország 3:1 (12, -13, 7, 9) A tornát a jugoszlávok nyerték az NDK, Görögország és Svájc előtt. (AFP) x x x (folyt.köv.)
1989. május 1., hétfő 12:28
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (3. rész)
|

1989. május 1. hétfő Bonn: ----- Bár a férfi tőrvivók Világ Kupa sorozatának utolsó viadalán csupán az ötödik helyet szerezte meg, a pontversenyben igy is az olasz Andrea Borella végzett az élen. A legutóbbi, bonni versenyen, mint ismeretes, a nyugatnémet Alexander Koch győzött, Érsek Zsolt harmadik lett. (AFP)) x x x Washington: ----------- A hivatásos ökölvivókat tömöritő szervezetek egyike, a Nemzetközi Boksz Szövetség (WBA) Végrehajtó Bizottságának ülésén ugy döntöttek, a jövőben kizárják soraikból a tiltott szerek használatán rajtakapott öklözőket. Gilberto Mendoza elnök kijelentette: ,,Minden eszközzel küzdeni szeretnénk a káros jelenség ellen, mivel, bár nincsenek erre vonatkozó pontos adatok, a dopping a profi bokszolók világában meglehetősen elterjedt,,. (Reuter) x x x East Rutherford: ---------------- A New Jersey tengerpartján rendezett maratoni futóversenyt a mexikói Salvador Garcia nyerte (2:10:47 óra), a lengyel Antoni Niemczak (2:11:56) és az amerikai Bill Reifsnylder (2:12:09) előtt. (AFP) x x x Vancouver: ---------- Roger Jackson, a Kanadai Olimpiai Bizottság elnöke kijelentette: ,,Szigoruan kell bánni azokkal a sportolókkal, akik tiltott szereket szednek. A szöuli olimpián ilyen vétségen rajtakapott Ben Johnson rövidtávfutónak nem szabad megengedni, hogy az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokon rajthoz álljon,,. (AP) x x x (folyt.köv.)
1989. május 1., hétfő 14:05
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (4. rész)
|

1989. május 1. hétfő Vilniusz: --------- A női kézilabda IHF kupadöntő visszavágóján a szovjet Egle Vilniusz 26:21 (12:14) arányban legyőzte ugyan a román Chimistul Vilcea csapatát. Mivel az első mérkőzésen szerzett 8 gólos előny tetemes volt, a serleget a románok vehették át. (AFP) x x x Stockholm: ---------- Hétfőn elhunyt Arthur Hendler 19 éves svéd ökölvivó. Kilenc napig feküdt kómában egy amatőr versenyen bekapott ütés után. (AP) x x x Róma: ----- Az olasz Guido Genicco nyerte a római maratoni futóversenyt (2:20:43 óra) a nagy esélyesnek tartott brit Jerry Helme (8 perc, 11 másodperc hátrány), és honfitársa, Mario de Persio előtt (2:30:14 ó). (AP) x x x Essen: ------ A nemzetközi utcai futóverseny eredményei: férfiak, 10 000 m: 1. Gerhard Hartmann (osztrák) 26:01.2 p 2. Kipkenboi Kimeli (kenyai) 26:23.4 3. Agapius Masong (tanzániai) 26:51.2 nők, 5 000 m: 1. Elly van Hulst (holland) 14:29 p 2. Iris Biba (nyugatnémet) 14:32.8 3. Irena Czuta (lengyel) 14:50.5 (DPA) x x x Barcelona: ---------- A nemzetközi női tenisztorna páros döntőjében: Scheuer-Larssen, Novotna (dán, csehszlovák) - A. Sanchez, Wiesner (spanyol, osztrák) 6:2, 2:6, 7:6 (AFP) (folyt.köv.)
1989. május 1., hétfő 19:44
|

Vissza »
|
 |

A világ sportja - sorokban (5. rész)
|

1989. május 1. hétfő Párizs: ------- A francia fővárosban rendezett maratoni futóversenyen, amelyen a brit Steve Brace győzött, Kőszegi Zoltán (2:16:37 ó) a 8. helyen végzett. (UPI) x x x London: ------- Angol labdarugó bajnoki eredmény: Arsenal - Norwich 5:0 (AFP) x x x Tajpej: ------- Döntők a nemzetközi női tenisztornán: egyes: Minter (ausztrál) - MacGregor (amerikai) 6:1, 4:6, 6:2 páros: Lindström, Ludloff (svéd, amerikai) - Dahlman, Mijagi (svéd, japán) 6:4, 5:7, 6:3 (AP)+++
1989. május 1., hétfő 20:43
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|