|
 |
 |
 |

A Hazafias Népfront közjogi bizottságának ülése (1. rész)
|

1989. április 20., csütörtök - A kormányfő, illetve a miniszterek iránti bizalmatlansági indítvány alapvető velejárója a képviseleti demokráciának - hangsúlyozták a Hazafias Népfront közjogi bizottságának csütörtöki ülésén, ahol - Huszár István, a Hazafias Népfront elnök-főtitkára részvételével - a bizalmi szavazásról és a bizalmatlansági indítványról, illetve a népi kezdeményezésről, ezen belül a népszavazásról szóló törvénytervezetet vitatták meg a résztvevők.
Az ülésen a bizalmatlansági indítványról egyebek közt elhangzott: az fontos eszköze lehet a válság kezelésének, ám nem szabad, hogy egy majdan kialakuló politikai stabilitást veszélyeztessen, netán parlamenti obstrukcióhoz vezessen. Többen szzóvá tették azt is, hogy amíg a köztársasági elnök feladatköre, illetve a többpárti politikai szerkezet felépítése nem tisztázott, addig számos pont homályban marad a bizalmatlansági indítvány tervezetében is. A kormány iránti parlamenti bizalom kérdését taglalva a bizottság tagjai egyetértettek Kukorelli Istvánnak, a Hazafias Népfront ügyvezető elnökének fejtegetésével, miszerint a várhatóan májusban újjáalakuló kormány csak egy új kormányprogrammal együtt kérheti a bizalmat. Annál is inkább, mivel a jelenlegi kormányfő egyáltalán nem adott kormányprogramot, miniszterelnöki székét elfogadva csupán ígéretet tett erre, ám az mindmáig beváltatlan maradt. Márpedig egy program nélküli kormány szükségszerűen veszíti el a társadalom bizalmát - állapított meg nem egy felszólaló. A bizalmatlansági indítványt azért is fontosnak ítélték a jelenlévők, mert - miként egy felszólaló megfogalmazta - az elmúlt négy évtizedben egyetlen felelősségi szál sem kötődött a kormányzati tevékenységhez, a szükségessé vált kormányátalakításokkal együtt egyszer sem tisztázták a felelősség körét. A bizottság tagjai végezetül megállapodtak abban: a kormányfő elleni bizalmatlansági indítványhoz a képviselők egyötödének szavazatára, míg a miniszterek ellenében 50 képviselői voksra legyen szükség. (folyt. köv.)
1989. április 20., csütörtök 00:00
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|