|
|
 |
|
 |
A bizalmi szavazás - az angoloknál (1. rész)
|
1989. április 16. vasárnap (MTI-Panoráma)
A kormányok sorsa nem a parlamentben, hanem az általános
parlamenti választásokon dől el Nagy-Britanniában. Azóta, hogy az
alsóház - 1885-ben - leszavazta William Gladstone költségvetési
törvényjavaslatát, csupán két esetben fordult elő, hogy
bizalmatlansági indítvánnyal új választások kiírására tudták
kényszeríteni a kormányt. Mindkét alkalommal kisebbségi kormány
szenvedett parlamenti vereséget: 1924-ben Ramsey MacDonald első
munkáspárti kormánya, amely a liberálisok támogatásával is csak
kilenc hónapig tudta tartani magát, illetve 1979-ben James Callaghan
munkáspárti kormánya, amely - az erdetileg megszerzett mindössze
három fős alsóházi többséget időközi pótválasztásokon elveszítve -
ugyancsak liberális támogatással húzta ki mandátumának utolsó két
évét.
A harmadik és leghíresebb esetben nem az ellenzéki
bizalmatlansági indítványról megejtett alsóházi szavazás számszerű
kimenetele, hanem a hatalmon levő Konzervatív Pártnak a szavazásban
kifejezésre jutott hangulata kényszerítette 1940. májusban
lemondásra Neville Chamberlaint, a Hitlerrel és Mussolinivel kötött
müncheni paktum brit aláíróját.
Öt nappal azután, hogy a náci csapatok által elözönlött Norvégia
megsegítésére siető brit haditengerészeti erőket menekülésszerűen
kellett evakuálni Narvik környékéről, az Alsóházban tengerésztiszti
egyenruhájukat magukra öltő konzervatív képviselők követelték
,,Isten nevében,, Chamberlain távozását. A bizalmi szavazásnál a
konzervatív kormány 240 fős alsóházi többsége 81-re zsugorodott.
Vagyis a bizalmatlansági indítványt a lojális kormánytöbbség
leszavazta, s csupán a saját pártbeli bizalomvesztés példátlan
aránya győzte meg Chamberlaint, hogy mennie kell. A konzervatív
kormány azonban helyén maradt. Pontosabban: Winston Churchill
alakított ,,nemzeti egységkormányt,, - kibővítve a konzervatív
kabinetet az ellenzéki Munkáspárt vezetőivel.
Ez volt minden idők legnagyobb arányú kormánypárti lázadása, ám
alkotmányjogilag ez sem volt elegendő a kormány megbuktatásához. A
lázadás mértékében viszont az is nagy szerepet játszott, hogy a
háború idejére felfüggesztették a választásokat, s így eleve nem
fenyegette a kormánypárti honatyákat a parlament feloszlatásának és
új választások kiírásának közvetlen veszélye. (folyt.)
1989. április 16., vasárnap 10:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|