Rendszerváltás és az MTI

	Az egyház és állam Magyarországon
(Siklós István) London, 1989. március 25. (BBC, Kerekasztal) - Manapság a magyar vezetőség békülékenyebb hangot üt meg a keresztény egyházakkal szemben. A kereszténységgel szembeni harcos ellenségeskedés a fordulat éve utáni időkben hágott tetőfokra, bár kevésbé brutális formában még a 60-as és 70-es években sem szűnt meg. A katolikus bázisközösségeket a magyar állam még a legutóbbi időkben is üldözte mérsékeltebb formában, és tulajdonképpen a katolikus egyházi hatóságok sem nézték ezeket jó szemmel. Viszont a hit és a vallásgyakorlat ébren tartása terén ezek a közösségek fejtik ki talán a leghatékonyabb munkát. Vajon mi vezeti a magyar hatóságokat a békülékenyebb magatartásra? Az egyházak fokozatos gyengülése az, ami miatt már nem kell tartani tőlük, hogy a kereszténység etikai rendszerét a társadalmi élet szolgálatába állítsák. Mennyiben lehetséges azonban elválasztani a kereszténység erkölcsi tanait a hittételektől? Hatékony lehet-e az erkölcs az életfelfogást meghatározó világnézeti tételek nélkül? A kereszténység fokozatos hanyatlásának tulajdonítják sokan a nyugat- európai országokban is a társadalmi erkölcsiség romlását, jóllehet ezekben az egyházak mindvégig szabadon működhettek. II. János Pál pápa most az európai országokban folyó katolikus missziós tevékenységet tekinti egyik legfontosabb feladatának. Ez vajon növelni fogja-e az egyház és az állam kapcsolatainak lehetőségeit? Ezekről a kérdésekről beszélget a kerekasztal-társaság, Varga Sándor, az angliai magyar református egyház lelkipásztora, Tüttő György Londonban élő katolikus főlelkész és munkatársunk, Siklós István. Induljunk ki talán abból, van-e valóságos kilátás a magyar vezetőség álláspontjának módosulására a keresztyén egyházakkal szemben. Siklós István: A leghatározottabban van, éspedig igen jelentős az a változás, ami voltaképpen talán Grósz Károlynak a hatalomra kerülésével kezdődött, hiszen ő volt az, aki először fogadta az egyház képviselőit, és mintha egy új megállapodást szeretett volna kidolgozni az egyházak és az állam között. Noha ez még mindig nem történt meg, de ha Pozsgay Imrének a pápánál tett látogatására gondolunk és arra, amit ott mondott, akkor úgy tűnik, hogy ez hamarosan meg fog történni. Tehát egy merőben új alapra sikerül helyezni az egyház és az állam kapcsolatát. Pozsgay szerint elképzelhető az, hogy ez az új törvény, amelyet a parlament elé fognak majd terjeszteni, egyenrangú félnek fogja tekinteni az egyházakat az állam mellett, és függetlenséget biztosít az egyházaknak. Erre égetően szüksége is van az országnak, pontosan a bevezetőben említett erkölcsi romlás miatt. Tehát az egyház támasza kell, hogy legyen a társadalomnak. Támaszt kell, hogy nyújtson, és ez csak akkor lehetséges, ha sikerül ezt a megállapodást kidolgozni az egyházak és az állam között, ha sikerül a függetlenségét biztosítani az egyházaknak. Varga Sándor: Siklós István nagyon helyesen hangsúlyozta, hogy komoly kilátás van a magyar állam és a magyar egyházak közötti kapcsolatok újjárendezésére, és komoly lehetőség van arra, hogy a magyar egyházak visszakapják, visszanyerjék évszázados szabadságjogukat a hit szabad gyakorlására. Ennek több jele mutatkozik. A magyarországi református egyházon belül többször megünnepelték az állam és egyház közötti egyezmény 40 éves fennállását. Hangsúlyozott, hogy ez az egyezmény és az egyezménynek a szelleme jó befolyással volt az állam és az egyház közötti kapcsolatok kialakulására, és ezt a legutóbbi időkben is érezni lehetett. Természetesen ezeknél a megemlékezéseknél néhányan elfelejtették előhozni azt az egyszerű tényt, hogy 1948-tól, az egyezmény évétől kezdődően az állam egyoldalúan módosította az egyezményeket, és sok olyan szabadságjogot, amit az egyezmény az egyháznak biztosított egyoldalúan, az egyház hozzájárulása nélkül megváltoztatott. Így például az egyezmény kimondta, hogy az iskolákban fenntartják a kötelező vallásoktatást. Később még a fakultatív vallásoktatást is igyekeztek teljesen lehetetlenné tenni. Ez az egyik oka például annak, hogy az elmúlt évtizedben a magyar egyházak jelentősen meggyengültek, mert most már sok olyan szülő van, akinek magának semmi kapcsolata nem volt az egyházakkal, hogyan várhatjuk tehát tőlük el azt, hogy gyermekeiket ők az egyházon belül kívánják neveltetni. Ez megtörténhetik, de ez kivétel lehet. A magyar vezetőség felismerte azonban azt is, hogy az egyház üldözésével és az egyházakkal szembeni rendszabályaival éppen azt érte el, hogy a magyarságnak azt a részét sújtotta a legjobban, amelyik az állam fenntartása és a társadalom egészének szempontjából a legfontosabb réteg volt Magyarországon. Ezek komolyan vették az állampolgári kötelességeket, komolyan vették a munkaerkölcsöt, és komolyan vették azt, hogy tisztességesen és becsületesen éljenek egy bizonyos életszínvonalat, és egy bizonyos magatartást tanúsítsanak a körülöttük élő világban. Tüttö György: Idézve az eredeti kérdést, hogy van-e valóságos kilátás a magyar vezetőség álláspontjának módosulására a keresztény egyházakkal szemben, engem főleg az a kérdés érdekel, vajon itt csak egy pragmatikus közeledésről van szó vagy pedig sokkal mélyebbre ható - úgynevezett - álláspont-módosulásról van szó. Szerintem nem vitás, hogy a klasszikus marxista rendszer nemcsak hogy támadta vagy elnyomta, hanem meg is akarta teljesen bénítani a vallást, az egyház hangját, akár társadalom, az ifjúság nevelése vagy akármilyen hasonló kérdésben. Az a látszat, hogy ezen túllépve keresik az egyház támogatását, hogy vajon ez gazdasági okokra vezethető vissza a jelenlegi krízisben, vagy pedig a nevelési rendszer bukását követő erkölcsi rom, akár a fiatalság körében az iszákosság, az öngyilkosság. Egész sorozatát említhetném meg azoknak a problémáknak, amikre természetesen az állam vezetősége keresi a megoldást. Szeretném azt látni, hogy sokkal mélyebbre menő okok is vezetik-e az államot arra a lépésre, hogy keresik az egyházakkal való együttműködést. Nemcsak a problémák megoldásában, hanem egy kiegyensúlyozott, békés együttélés, együttműködés érdekében egészséges keresztény magyar társadalom kiépítésében dolgozzunk együtt. - Nem áll fenn az a veszély: a mostani szabadabb légkörben az egyházak feléledésének gátját fogja vetni az, hogy az egyházak a múltban, az elmúlt 40 év folyamán különböző kompromisszumokra kényszerültek az állammal, mert olyan fokú volt az állami elnyomás. Ezzel bizonyos mértékben esetleg kompromittálták magukat a hívők szemében. Most, amikor szabadabbá válik a légkör, ez gátolhatja-e az egyházak tevékenységét? - Ez fontos kérdés. A magyarországi református egyházon belül és azt hiszem, más egyházakon belül is nagyon határozott hangon beszélnek arról, az elmúlt 40 év történetét, egyháztörténetét meg kellene írni, hogy kiderüljön, mi történt az állam és az egyház közötti viszonylatban Magyarországon. Ha sor kerül ennek a korszaknak egyháztörténeti szempontból való felülvizsgálata hosszú munka után, akkor ki fog derülni vagy kiderülhet az, hogy milyen módon gyengítette az egyházat a fennálló állami rend az 1948-at követő évtizedekben, és mennyiben változott meg az álláspontja a 80-as években és különösen az elmúlt két-három esztendőben. Amennyire meg tudom ítélni az egyházi és az állami nézeteket és nyilatkozatokat, ma határozottan megváltozott az államnak a magatartása, és így azt mondhatnám, hogy nem annyira az egyház van kényszerhelyzetben, inkább az állam van kényszerhelyzetben, hogy az egyháznak minél nagyobb és teljesebb szabadságot adjon. Mert sok olyan szolgálat van a magyar társadalom egészséges felépítésében, amit az elmúlt évtizedekben is kielégítően az egyházak végeztek, ha nagyon szűk keretek között is korlátozva lévén a vallásszabadság és bizonyos munkák végzéséhez az anyagi keret. Szóval nem hiszem, hogy elvesztette volna az egyház a hívők körében a tekintélyét ezzel az együttműködéssel, mert hiszen az elmúlt évtizedekben a legdöbbenetesebb és a legszomorúbb az, hogy mennyire a félelem uralta és kormányozta az embereket. Tavaly mutatott be az angol televízió egy olyan filmet, amely az egyházak helyzetét próbálta felmérni. A kalocsai érsek legdöbbenetesebb nyilatkozata éppen az volt, hogy mi, akik idősek vagyunk, félünk. Jöjjenek a fiatalok, akik bátrak lesznek. És hosszú ideig fog eltartani, amíg ez a félelem teljesen kihal az egyházi élet vezetőiből, az egyházi személyekből, hiszen olyan terror és olyan elnyomás nehezedett rájuk, hogy nem is lehet csodálkozni ezen a félelmen. Lesznek és jönnek a bátor fiatalok! - Varga Sándor említette, hogy szó lehet az egyházak elmúlt 40 évi történetének megírásáról. Erre - gondolom - lehetőség nyílik most, általában van egy történelmi felülvizsgálási folyamat. - Szerintem, amit említett, ezeknek a bizonyos koncepciós pereknek és egyéb visszaéléseknek a felülvizsgálása szinte első feltétele annak, hogy mondjuk az egyház történetét, szerepét és az elmúlt 40 év alatt szenvedett problémáit igazi fényben lássuk. Ebből kifolyólag mindig tudjuk azt is, hogy a Mindszenty-per és hasonló perek valóban azt célozták: az egyházak munkáját teljesen megbénítsák. Tehát nem az állam nem számított arra, legfeljebb csak annyiban, hogy az állam segíti, az egyházak segítik az államnak a munkásságát, az 5 éves terveit, egyébként más eredményt nem vártak az egyházi közreműködéstől. Ma egész más helyzetben vagyunk, és az idősebb megköveteli, hogy valóban azokat a hibákat helyre kell hozni, és akkor utána kérdezni azt, hogy ami ott elveszett, vagy ami megszűnt, vagy amit ebből megszüntettek - például az egyházi iskolák, az ifjúsági nevelési mozgalmak, a falusi népmozgalmak, amik olyan szépen virágoztak a háború előtti időkben - vajon életre szólíthatók-e, hogy kiváltsák az egyházak keretén belül azt a tevékenységet, ami a társadalom neveléséhez, az állammal való együttműködéshez, az egészséges fejlődéshez vezet. - Az egyházakkal szemben is a magyar állam az elmúlt 40 évben, különösen az elején alapvetően nemcsak hogy gonosz, de ostoba módon is járt el. Az egyházakkal szembeni magatartása már végképp ostoba volt, mert éppen elvesztette - mondta Varga Sándor -, elvesztették azt a támaszt a társadalom rétegeiben, amire leginkább szükségük lett volna. Na most az a kérdés, a jövőben mennyiben remélheti a magyar állam azt, hogy az erkölcsiséget elősegíti az egyházak szabadabb működése. Tulajdonképpen elválasztható-e vagy legalábbis a magyar állam azt reméli, hogy elválasztható-e a keresztény erkölcsiség, a keresztény hittől, tehát az etika a hittételektől? Mennyiben működhet ez? Mennyiben működik ez olyan társadalomban, mint például Anglia vagy más nyugat-európai országok, ahol az egyházak mindig szabadon működtek, mégis panaszkodnak amiatt, hogy az erkölcsiség romlik? Hogy látjátok ezt, lehet hatékony a keresztény erkölcsiség a keresztény hittételek és a hit nélkül? - Nagyon nagy kérdés, és ezt talán jobb lenne, ha a lelkész urak válaszolnák meg. Ha szabad, még visszatérnék arra, hogy a lehetőségek milyenek, hiszen ez a történelmi múltnak a felülvizsgálata valóban megkezdődött és ez meg fog történni. Pozsgay Imre a pápának is ígéretet tett arra, hogy a Mindszenty-per felülvizsgálása is meg fog történni, és igaza van a vitavezető elnök úrnak, hogy tulajdonképpen ostoba kereke volt a magyar társadalomnak ez a marxista-leninista elképzelés, amit megpróbáltak ráerőszakolni az országra, és amivel tulajdonképpen tönkretették az országot lelkileg és gazdaságilag is, fizikailag is szinte tönkretették. Csak én azt nem szeretem, amikor arról beszélnek az emberek, hogy a marxizmus-leninizmus elmélete, ideológiája szétomlott, szétment, az mindig is kiüresedett semmiség volt. Tehát az emberek ismételgették ezeket a szólamokat, de igazán a lelkükben, úgy a gondolatvilágukban ez nem létezett, ez egy üres, ez egy kiüresedett keret volt mindig is. De hogy lehet-e az egyház most erkölcsileg és hitbenileg támasz, vagyis hogy ez a kettő együtt működhet-e Magyarországon? Azt hiszem, hogy igen, és ha ez a félelem megszűnik az emberekben, ami érdekes módon a március 15-i tüntetésen Mécs Imrének ez volt az egyik jelszava, amikor beszédet mondott, hogy ne féljetek. Ennek a félelemnek elvesztésére van szükség és ehhez szerintem az egyházak ebben a megváltozott helyzetben nem csak erkölcsi támogatást tudnak nyújtani az embereknek, hanem hitben is tudnak adni, nyújtani a semmivel szemben. Mert ami Magyarországon jelen pillanatban többnyire létezik, különösen a fiatalság számára az a semmi. A nihil. - Hajlandók a keresztény egyházak például arra, hogy erkölcsi szempontból segítsék a magyar társadalmat? Most nem az államról beszélek, hanem a társadalomról. Legitim-e azt elvárni tőlük, hogy olyan téren is együttműködjenek, amikor nem hitoktatásról van szó, hanem tulajdonképpen erkölcsi normáknak az emeléséről? - Én nem hiszem, hogy ez így lehetséges lenne, valamifajta erkölcsi együttműködés alakulhatna ki az állam és az egyház között. Az egyház az állam életében azért jelent a társadalom életében, kívülről nézve azért jelent pozitívumot, azért szolgálja a társadalom egészségét, mert az egyháznak a puszta jelenléte is már egy erkölcsnek a megélését és hirdetését jelenti. Ez a keresztyén erkölcs, a keresztyén hitből fakad, és ami magát a keresztyén egyházat és a hívőket illeti, egymástól el nem választható. Gyakran mondták, a fiatalok is megtanulták, hogy az erkölcs hit nélkül olyan, mint a növény, aminek elvágjuk a gyökereit. - Sokan azzal érvelnek, hogy nyugati társadalmakban, például Angliában, ahol a hit valójában nagyon gyöngülőben van most már jó ideje, de a kereszténység erkölcsi tételei beépültek, felszívódtak a társadalomban. Tehát bizonyos fokig állandóan lehet apellálni rájuk anélkül, hogy a hitre, mint olyanra apellálnának. Tehát következésképp azt lehet mondani, hogy a társadalom magába szívta a felszínes erkölcsiséget, és ennek révén hat, bár mások azt mondják, nem hat eléggé. Lehetséges, hogy ez meg is van már Magyarországon, csak hagyni kell, hogy feléledjen. - Csak egy példát említsünk. Most februárban történt egy nyilvános levélváltás dr. Paskai László hercegprímás úr és a miniszterelnök, Németh Miklós között a születésszabályozásokkal kapcsolatban, ami borzalmas arányokat ért el Magyarországon. Szinte Magyarország vezet a magzatelhajtások számában, és bíboros úr kérte a miniszterelnököt, hassanak oda, hogy a törvényt úgy módosítsák és változtassák meg, hogy ne legyen az a borzalmasan könnyű visszaélés, ami jelenleg történik Magyarországon, és hát erre nem kapott teljesen 100 százalékosan igenlő választ. Hivatkozott az asszonyok jogaira, és a társadalom különböző meglátásaira. Szóval ez egy olyan kérdés, ahol bizony nem lesz könnyű az állammal való együttműködés, pedig ebben az erkölcsi kérdésben fel lehet hasonló kérdéseket is említeni, ahogy Sándor barátom mondja: hit nélkül, igazi hitalap nélkül egy keresztény erkölcsről alig beszélhetünk egy társadalomban. Elképzelhetünk egy humanista etikát, ahol bizonyos pragmatista szempontokból az emberek a kölcsönösség érdekében bizonyos szabályokat betartanak, de keresztény erkölcsről keresztény hitélet nélkül aligha beszélhetünk. Tehát az egyháznak itt nagy feladata lesz, hogy egy belső hitet ápoljon, és az állam ne akadályozza ennek a hitnek az ápolását, és az emberekben legyen egy belső érték, értékelés Istennel szemben, a jóval szemben, a rosszal szemben és akkor ebből adódik majd egy olyan erkölcsi viselkedés, amit aztán a társadalom is elfogadhat és értékelhet, de keresztény szempontból a kettő elválaszthatatlan. - Ebben a munkában a bázisközösségeknek fontos szerepe lehet. A bázisközösségek valójában olyan spontán vallásos megnyilvánulások, úgy értem, hogy úgy spontán, hogy nem az egyházi vezetőség által kezdeményezett egyházi megmozdulások, amelyek éppen ezért nagyon jelentős hatással vannak elsősorban a fiatalokra. Most például egy ilyen fajta fejlődési menet hasznos lehet-e Magyarországon most a jelenlegi már szabadabb légkörben? - Az új vallásügyi törvény, mint azt talán már említettük, teljes szabadságot próbál, igyekszik az egyháznak biztosítani, bár egyelőre nem világos az, hogy kik fogalmazzák ezt meg végső formájában. Lehet, hogy kissé furcsa vallásügyi törvény lesz az, amit kizárólag olyan emberek, vagy 80-90 százalékban olyan emberek fogalmaznak meg, akik maguk nem tagjai az egyháznak. Ez régebben másképp volt. Ha a jelenlegi helyzetben mégis ez történik meg, az egyház teljes működési szabadságot kap, és a vallásszabadságot, mint alapvető emberi jogot tiszteletben tartják Magyarországon, akkor nagy jelentősége van annak, hogy az ifjúság, amelyik tapasztalható, észlelhető módon érdeklődik az egyházak és a kereszténység iránt, egyre jelentősebb szerepet kap az állami életben, és egyre jelentősebb lesz a hatása azok felé, akik nincsenek semmiféle kapcsolatban az egyházzal. Ne feledjük az elmúlt 40 évnek az egyik fontos jelenségét, hogy nagyon kevesen nőttek fel keresztyének, és bár szép száma van azoknak, akik az ilyen közösségekben részt vesznek országszerte, ha összevesszük őket, nem olyan nagy a számuk még, mint amire szükség lenne. Főleg a magyar egyházi életről nem lehetett teljesen tiszta képet kapni, mert hiányoztak az átfogó képek, amik a magyar életet és benne a magyar egyházi életet részletesen elemezte volna. - Ennek nem az egyik legjobb módszere lenne az, hogy ha az egyházi iskolákat kiterjesztenék, sőt - engedélyeznék. Az egyházi iskolák, például a szerzetes iskolák már manapság is a legjobb iskoláknak tekintendők Magyarországon, és ezt mindenki elismeri. Tehát következésképp, hogy ha újabb szerzetes iskolákat megengednének ezzel nagyban fellendülhet pontosan ez a fajta hitélet. - De erre vannak jelek, illetve hát vissza is adtak iskolákat az egyházaknak, és azt hiszem, hogy ez tovább fog folytatódni. Ennek a finanszírozása például csak Magyarországon belül történhet vagy még az államnak kell hozzá segíteni, vagy lehet esetleg várni valami segítséget a Vatikántól ilyen téren például a katolikus szerzetes iskolák terén? - Vatikánnak nem hiszem, hogy van különösebb szerepe, ami a magyar szerzetes iskolákat illeti, hiszen azon múlik, hogy van-e elég erő, tanerő vagy személyzet vagy szükséglet rá, és hát attól is függ, hogy az állam és egyház között milyen megoldást találnak, szétválasztják az államot az egyháztól vagy az egyházat az államtól? Kinek az anyagi felelőssége lesz ilyen iskola- intézménynek a fenntartása? Ez mind olyan kérdés, amit hát világos, hogy tisztázni kell. Szerintem, ha egyáltalán arról van szó, hogy szétválasztani az egyház munkáját az állam beavatkozásától, ez ne menjen odáig, hogy teljesen az egyházra van bízva, hogy ha saját iskoláit, ha akarja iskoláit vezesse, támogassa, hanem ez egy közös munka legyen. A katolikus és az egyházi iskolák, vallási iskolák is állampolgárokat nevelnek, akiknek a munkája, a közreműködése a társadalom építő jellegű, tehát ez mindenkinek érdeke, hogy együttműködjenek és támogassák az ilyen intézményeket. Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy a bázisközösségekkel kapcsolatban általában jelenség, hogy a mai egyház már évek óta, a kis közösségek, imaközösségek, karizmatikus csoportok szerte a világon, minden országban alakulnak és tulajdonképpen olyan feladatot teljesítenek, amit mondjuk az intézményes egyházak a szokásos - mondjuk - általánosan elfogadott keretekben nem tud létesíteni, de ilyen önkéntes kis közösségekben megvalósulhat. És ez valahogy az evangélium szellemében működő kis közösségekről van szó, a szeretet, az egymás támogatása, a gyermekek oktatása, stb. mind része ennek a közösségi munkának. Tehát igenis, akár hivatalos egyház, akár az állami hatóság, szerintem csak pozitív módon értékelhetné az ilyesféle megmozdulásokat. - Most már ki is futunk az időnkből, búcsúzom hallgatóimtól Varga Sándor, Tüttö György és Siklós István nevében. +++ 1989. március 25., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »