Rendszerváltás és az MTI
mti.hu1989 › április 04.
1989  1990
1989. február
HKSzeCsPSzoV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272812345
6789101112
1989. március
HKSzeCsPSzoV
272812345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829303112
3456789
1989. április
HKSzeCsPSzoV
272829303112
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
1234567
Az oldalon látható MTI hírek és fotók az Magyar Távirati Iroda korabeli hírkiadásából származnak. További információt itt talál.
Keresés az MTI
hírekbenképekben
Összes MTI-hír
Ezt mondták a rádiók
SZER, Panoráma

"Magyarországon a független közvéleménykutatók által végzett felmérés azt mutatta ki, hogy az emberek 35 százaléka szavazna továbbra is az MSZMP-re, 51 százalékát a szavazatoknak a függetlenek kapnák. Szenté Péter pontosan azt hangsúlyozta ebben, hogy ez az 51 százalék erősen megoszlana a különböző új szerveződések között, és ha például Magyarországon egy angol típusú választási rendszer lenne érvényben, akkor az MSZMP változatlanul kormányt alakíthatna."

A tekintélyelvi diktatúrák esélyei - Tamás-Gárpár-interjú

München, 1989. február 23., (SZER, Figyelő) - A múlt hónap elején
Tamás Gáspár Miklós filozófus válaszolt Ferenczi Zoltán kérdéseire,
amelyek tárgya az erőszak szerepe volt a történelemben, és hogy az
erőszaknak milyen hatása van a politikai átalakulási folyamatokra.
    
    Szinte szervesen kapcsolódik ehhez mostani adásunk is, amelynek
témája a kommunista és tekintélyelvi diktatúrák átalakulásának
esélye is. - Ferenczi Zoltán kérdéseire ismét Tamás Gáspár Miklós
válaszol:
- Azt hiszem meglehetősen aktuális kérdést érintünk akkor, ha
megvizsgáljuk, hogy milyen esélyei vannak a Földünkön leggyakrabban
előforduló diktatúrák demokratizálódásának. A 70-es évek végén
hatalmas vitákat váltott ki és szenvedélyeket lobbantott fel egy
cikk, melynek eredményeként egyébként a szerzőjét, Jeanne
Kirkpatrick asszonyt az Egyesült Államok ENSZ nagykövetének
nevezték ki. Ebben a cikkben - amely Kettős mérce címen jelent meg
- Kirkpatrick azt írja, hogy a tekintélyuralmi és a kommunista
diktatúrák között van egy lényegbevágó különbség. Ez pedig az, hogy
az autokratikus - tehát tekintélyuralmi - rendszerek, mint például
az iráni sahé vagy a latin-amerikai diktatúrák átalakulhatnak
demokratikus rendszerekké, míg a kommunista diktatúrákat csak
kívülről lehet megdönteni.
    
    A cikk - mint gondolom emlékszel - jól felhergelte azokat, akiket
Amerikában liberálisoknak neveznek, mert azt vélték belőle
kihámozni, hogy Kirkpatrick a tekintélyuralmi diktatúrákat mintegy
relativizálva azt akarja bizonygatni, hogy azok azért mégiscsak
elviselhetőbbek, mert ott - ezt ugyan nem így fogalmazták meg, de
az volt a lényeg -, megvan a remény princípiuma, a remény az
átalakulásra, míg a kommunista diktatúrákban,ez nincs.
    
    Azt hiszem egy ideig minden történelmi példa Kirkpatrick igazát
bizonyította. Az egyik oldalon - ugye - ment a sah, ment Marcos,
"Baby Dock", mint ahogyan korábban ment Salazar és Franco. A másik
oldalon viszont tényleg csak külső erőszak döntötte meg a
kommunista rendszereket, a magyarországi bolsevista rendszert 1919-
ben vagy újabban 1983-ban a grenadai marxista hordának külső erő
vetett véget.
    
    Hacsak az 1956-os magyar szabadságharc kérészéletű győzelmét nem
tekintjük elméletrontó kivételnek, akkor Kirkpatrick teóriája - úgy
néz ki - beigazolást nyer. Igen ám, de közben színre lépett a
mudzsahedin és megmutatta, hogy egy kommunista rendszert belülről
is el lehet intézni. Az első kérdésem tehát az, hogy Afganisztán
anomália-e, amolyan egyszeri zavaró kivétel, vagy pedig
kibontakozóban van egy olyan kor, ahol mindenfajta diktatúrának meg
van az esélye, hogy oda kerüljön ahová érdemli?
    
    - Én azt kérem, hogy Afganisztánt intézzük el gyorsan, mert
Afganisztán soha nem volt abban értelemben kommunista rendszer,
mint ahogy Csehszlovákia mondjuk. Afganisztán egy harmadik
világbeli ország, amelynek a szűk kis katonai elitje marxistának
nevezte magát, és amikor az egyik ilyen kis katonai diktátorocska a
fejébe vette hogy komolyan veszi az állami szocializmus eszméit,
akkor azonnal be is kellett hívni a szovjet csapatokat. Tehát ezért
tartom lehetségesnek, hogy egy olyan társadalomban, ahol fennállnak
a törzsi formák - erős a vallás, stb - és elmaradott agrárország
van, ott is fölkelés lehetséges. Soha nem ment végbe a
társadalomnak a kommunista típusú átalakítása Afganisztánban. Tehát
ez önmagában nem cáfolná Jeane Kirkpatrick tételét.
    
    A tétellel egyébként - amikor magam is olvastam a cikket - annak
idején én egyetértettem. Egész egyszerűen a lehengerlő ténybeli
bizonyítékok szóltak mellette. Akármilyen undorítóak és véresek a
tekintélyelvű diktatúrák Latin-Amerikában és egyebütt, kétségtelen
hogy van egy kitűnő tulajdonságuk: meg szoktak bukni.
    
    Ez azért van így - érvelt Kirkpatrick, és én ezzel nagyjából
továbbra is egyet értek -, mert a tekintélyelvű diktatúráknak, a
latin típusú fasizmusoknak, amelyek nem nácizmust jelentenek, hanem
valami egyebet, egész egyszerűen nincsen egy olyan mély
társadalomátalakító potenciáljuk, mint a kommunista diktatúráknak.
    
    Például érintetlenül szokták nagyjából hagyni a kapitalista
gazdaságot, noha minden tekintélyuralmi rendszernek vannak tervező
hajlandóságai, és ezért gazdaságilag sem válik be, ezért is szokott
többek között megbukni.
    
    A tekintélyelvű diktatúrák tekintélyelvű jellege tradicionalizmust
jelent, ami azt jelenti, hogy bizonyos kontiunitás fenntartása
elkerülhetetlen ezekben az országokban, és az átalakulás nem olyan
radikális. En azt hiszem, hogy Kirkpatrick tételét a kelet-európai
népek meg fogják előbb-utóbb cáfolni. De tény az, hogy még nem
cáfolták meg: kommunista rendszer igazából még nem dőlt soha meg a
grenadai epizód kivételével, és előző liberális rendszer
restaurációját sem láttuk sehol.
    
    Kérdés: megcáfolható-e ez a tétel? És itt van két elméleti pont,
amit röviden érinteni kell. Lehetséges-e a politikai demokrácia, a
modern típusú politikai demokrácia helyreállítása olyan
országokban, ahol nincsen magángazdaság, vagy a magángazdaságok
része nagyon szerény a gazdaságban? Ennek ugyanis az a
következménye, hogy minden politikai erő ahhoz, hogy a demokratikus
játszmában részt vehessen, állami támogatásra szorul. Ez egy fontos
pont, amelyről rendkívül keveset szoktak beszélni Kelet-Európában.
    
    A második pont, amiről beszélni kell az az: hogyan lehet
alkotmányos jogállamot, jogrendszert létrehozni a
törvénytelenségből? Tehát hogyan lehet egy exlex állapotban -
amikor törvénytelenség uralkodik - a törvénytisztelőknek radikális
módon megdönteniük a törvénytelenséget. Amikor persze a látszat az,
hogy a törvénytisztelők nem tisztelik a törvényt, mint
közönségesen, hogy amikor Magyarországon mi a demokratikus
ellenzékben kihívóan és szánt szándékkal és nyíltan megszegtünk
bizonyos törvényi előírásokat, ezt nem azért tettük, mert a
zűrzavart kedvelnénk, és mert nem szeretjük a jogot, hanem éppen
ellenkezőleg, azért hogy propagandát csináljunk a jogállamiságnak.
    
    - De hát ez a polgári elégedetlenségnek egy bevett formája, nem?
    
    - Igen, ez így van. De amikor a polgári engedetlenség, a puszta
polgári engedetlenség politizálássá, igazi politizálássá válik mint
most, akkor kétségkívül fennáll egy elméleti nehézség: hiszen a szó
alaki, külsődleges értelmében vannak törvények, holott ezek a
törvénytelenségek konzerválják. Ezeknek a megváltoztatására volna
szükség. Ámde ezeknek a megváltoztatását csak az a politikai erő
hajthatja a jelenlegi körülmények között törvényes úton végre,
amelynek minden érdeke ahhoz fűződik, hogy a jelenlegi állapotot
fenntartsa, és csak törvényen és jogon kívüli, informális nyomással
vehető rá a változásra.
    
    Mivel ezek a tényezők fennállnak, érdemes a hasonlatot tovább
folytatni a tekintélyuralmi diktatúrákkal, mert ezek azok a pontok
- a második pont különösen -, amelyek ott is fennállottak.
    
    Dehát végülis mi történt ezekben a diktatúrákban? Gazdasági krízis,
háborús veszteség, és egyéb ilyen pillanatok, diktátor halála,
egyebek folytán előállott helyzetekben az emberek informális
nyomással, például tüntetésekkel, sztrájkokkal mit kényszerítettek
ki? Nem egy egyszerű őrségváltást a hatalom élén, hanem amit
kikényszerítettek: egy új módszer volt a hatalom gyakorlására.
    
    Tehát a dolog elvileg lehetséges.
    
    Ugyanakkor kérdés az, hogy milyen mélyek a hatalom gyökerei? Most
ez attól függ, hogy a hatalom milyen mélyen részesedett magának a
társadalomnak az átalakításában. Mennyire fejezi ki például a
kommunista párt az általa megteremtett rendszert? Mert a társadalom
- amint Kirkpatrick is érvelt - a tekintélyelvű diktatúrákban
nagyjából érintetlen maradt, noha embereket megkínoztak és
meggyilkoltak. Ez nem mondható el a kommunista társadalmakról.
    
    állami támogatásra szorul. Ez egy fontos pont, amelyről rendkívül
keveset szoktak beszélni Kelet-Európában.
    
    A második pont,, amiről beszélni kell az az: hogyan lehet
alkotmányos jogállamot, jogrendszert létrehozni a
törvénytelenségből? Tehát hogyan lehet egy exlex állapotban -
amikor törvénytelenség uralkodik - a törvénytisztelőknek radikális
módon megdönteniük a törvénytelenséget. Amikor persze a látszat az,
hogy a törvénytisztelők nem tisztelik a törvényt, mint
közönségesen, hogy amikor Magyarországon mi a demokratikus
ellenzékben kihívóan és szánt szándékkal és nyíltan megszegtünk
bizonyos törvényi előírásokat, ezt nem azért tettük, mert a
zűrzavart kedvelnénk, és mert nem szeretjük a jogot, hanem éppen
ellenkezőleg, azért hogy propagandát csináljunk a jogállamiságnak.
    
    - De hát ez a polgári elégedetlenségnek egy bevett formája, nem?
    
    - Igen, ez így van. De amikor a polgári engedetlenség, a puszta
polgári engedetlenség politizálássá, igazi politizálássá válik mint
most, akkor kétségkívül fennáll egy elméleti nehézség: hiszen a szó
alaki, külsődleges értelmében vannak törvények, holott ezek a
törvénytelenségek konzerválják. Ezeknek a megváltoztatására volna
szükség. Ámde ezeknek a megváltoztatását csak az a politikai erő
hajthatja a jelenlegi körülmények között törvényes úton végre,
amelynek minden érdeke ahhoz fűződik, hogy a jelenlegi állapotot
fenntartsa, és csak törvényen és jogon kívüli, informális nyomással
vehető rá a változásra.
    
    Mivel ezek a tényezők fennállnak, érdemes a hasonlatot tovább
folytatni a tekintélyuralmi diktatúrákkal, mert ezek azok a pontok
- a második pont különösen -, amelyek ott is fennállottak.
    
    Dehát végülis mi történt ezekben a diktatúrákban? Gazdasági krízis,
háborús veszteség, és egyéb ilyen pillanatok, diktátor halála,
egyebek folytán előállott helyzetekben az emberek informális
nyomással, például tüntetésekkel, sztrájkokkal mit kényszerítettek
ki? Nem egy egyszerű őrségváltást a hatalom élén, hanem amit
kikényszerítettek: egy új módszer volt a hatalom gyakorlására.
    
    Tehát a dolog elvileg lehetséges.
    
    Ugyanakkor kérdés az, hogy milyen mélyek a hatalom gyökrei? Most ez
attól függ, hogy a hatalom milyen mélyen részesedett magának a
társadalomnak az átalakításában. Mennyire fejezi ki például a
kommunista párt az általa megteremtett rendszert? Mert a társadalom
- amint Kirkpatrick is érvelt - a tekintélyelvű diktatúrákban
nagyjából érintetlen maradt, noha embereket megkínoztak és
meggyilkoltak. Ez nem mondható el a kommunista társadalmakról.
    
    - A közelmúltban - ha emlékszel rá, nyilvánvalóan emlékszel -
Magyarországon szinte félhivatalos érvnek számított az a kibúvó,
hogy azt mondták: nézzétek, ahogyan Angliában is évszázadokig
tartott amíg a demokrácia kialakult, Magyarországon sem lehet
elvárni hogy ez egycsapásra végbemenjen. Érdekes egyébként, hogy
Hegel: A történelem filozófiája bevezetőjében azt írta, hogy ha a
történelemből le lehet vonni valamilyen tanulságot, akkor az az,
hogy az nem tanít semmire sem.
    
    Lehet hogy ez jópofáskodás akart lenni, de azt hiszem: ennél
többről van szó. Nézzük meg a II. világháború utáni legújabb korban
egy jó csomó országot, mint például Japánt, a Német Szövetségi
Köztársaságot, Olaszországot, Ausztriát, Portugáliát,
Spanyolországot, nemrégiben pedig a Fülöp-szigeteket, ahol
gyakorlatilag vagy rendeletileg honosult meg a demokrácia, vagy
rendkívül rövid idő alatt az önkényuralomból egyszerre csak kinyílt
a demokrácia, azután hogy a zsarnok eltűnt a színről.
    
    Nos legújabban Magyarországon is elhangzottak, méghozzá
meglehetősen hivatalos szájakból is, olyan kijelentések, hogy az
ország tanulhat Spanyolországtól vagy Portugáliától - ami a
demokratizálási folyamatot illeti.
    
    Véleménye szerint mennyire helytálló a párhuzam? Nem inkább Chile a
példa -, vagy lenne a követendő példa, ahol Pinochetnek volt mersze
megveretnie magát? - hozzátéve persze, hogy a kommunista párt
Magyarországon gyaníthatóan kevésbé népszerű, mint Pinochet a
chileiek körében.
    
    - Hogy a végén kezdjem: nemrég itt Londonban alkalmam volt egy
konferencia révén egy igen hivatalos szovjet íróval és
publicistával beszélgetnem, akinek az volt a véleménye, hogy a
Szovjetunió problémáira a chilei változat a megoldás, és hogy ő azt
tanácsolná Gorbacsovnak, sújtson le a politikai demokráciára és
szabadítsa fel a piacot - ez az egyetlen dolog ami a legkisebb
zűrzavar nélkül hosszútávon átvezethetné a Szovjetuniót valamiféle
demokratikus megoldáshoz. Én egy kicsit beleborzongtam ebbe a
hasonlatba.
    
    Hogy visszatérjek a kérdésed legelejére: amikor azt mondták nekünk.
    
    Ugye, évtizedekig, hogy Angliában is évszázadok kellettek stb., a
demokrácia kifejlesztéséhez, arról az egyszerű tényről feledkeztek
el ezek a hivatalos elmék, hogy hiszen ezek az évszázadok
Magyarországon is azért lejátszódtak! Bizony volt Magyarországon
egy dicsőséges XIX. század, amelynek sikerült Magyarországot
kiráncigálnia a teljes stagnálásból, szegénységből,
elmaradottságból és feudalizmusból, és egy rövid idő tulajdonképpen
nem is egy teljes évszázad, hanem körülbelül 70-80 év alatt - a
XIX. század legnagyobb sikersztorijává tette Magyarországot! Mi
erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Egy olyan ország, amelyben
az 1830-as években még céhrendszer állott fenn, és ahol az említett
húszas években a parasztok fellázadtak az érdekükben hozott
egészségügyi rendelkezés ellen és megölték a karantén fenntartására
kiküldött biztosokat a kolera-lázadásban -, ez az ország az
évszázad végére az egyik legliberálisabb ország volt Európában, a
zsidó emancipáció élharcosa stb., egy kitűnően működő parlamenti
rendszerrel megáldva, minden korrupció és baj ellenére - amit
hajlamosak vagyunk túlhangsúlyozni - ez egy diadalmas história
volt, és elvégre Magyarországon történt és gyorsan.
    
    Namármost teljesen igazad van abban, amikor kihangsúlyozod, hogy
rendeletileg bevezettek ám demokráciákat mindenféle helyeken. Igen
ám, ez igaz, sőt ugye Nyugat-Németországban és Japánban valóban a
hódítók rendelete vezette be a demokráciát, és ezek a fegyelmezett
népek szalutáltak, és elkezdtek demokratikusan viselkedni.
    
    Kérdés azonban persze - amit mindig fel is tesznek ám az igazi
német demokraták, és kevésbé igazi japán demokraták (belőlük
kevesebb van) -, hogy mennyire mély, mennyire igazi, mennyire
autentikus ez a demokrácia? Mennyire mélyek az emberek, az
állampolgárok demokratikus refelexei, úgy a külsőséges demokratikus
jogrendszer mellett? Na most hogyha Magyarországon netán valaki
bevezetné rendeletileg a demokráciát, ugyanezek a kérdések
feltevődnének. De erre aligha számíthatunk, a rendeletek csak a
demokrácia elhalasztását fogják szolgálni.
    
    - Igen, de ne feledd el, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban is
felnövekedett egy generáció, illetve hát több generáció, amelyik
mást sem ismert mint demokráciát, és itt már nemcsak egy
bőrfelületi mélységű demokráciáról van szó, vagy annak az
érzéséről.
    
    - Igen, ebbe nem akarok belemenni, de annyit megjegyeznék azért,
hogy az a mély kiábrándultság, amelynek a hatvanas-hetvenes években
tanúi voltunk Nyugat-Németországban, és amely a mai napig nagyon
mélyen meghatározza a nyugatnémet értelmiséget, (hát csak
találkozni kell német egyetemi emberekkel és rögtön látja az ember,
hogy miről van szó), azért ez nem csekélység, és nyilvánvaló hogy
az a valószínűtlen fellángolása a baloldali nacionalizmusnak -
Nyugat-Németországban ennek tanúi voltunk az utóbbi években -
nagyon is összefügg a demokrácia szervezetlenségével - de erről
aligha van időnk hosszabban beszélni.
    
    Visszatérek Kelet-Európára. Az akartam mondani: azt hiszem, hogy
pontosan amit Kádár János annak idején kissé más értelemben
mondott, hogy a népnek meg kell tanulnia a demokráciát -, ez most
zajlik. Zajlik egy igen különös, sajátságos módon, és ez nyilván
meg fogja határozni a jövendő magyar demokrácia stílusát majd ha
megszületik. Jelesül arról van itt szó, hogy az emberek megtanulják
a demokráciát, megtanuljuk a demokráciát avégett, hogy informális
nyomással, demokratikus intézmények engedélyezésére és demokratikus
intézkedések meghozatalára kényszerítsük a kormányzatot. Nagyon
fontos azonban felismernünk, hogy maga a demokrácia irányába mutató
gyakorlatunk nem demokratikus természetű, mivel informális.
    
    Tehát: amikor a kormányzat demokratikus szellemű döntésekre
kényszerül, ezt nem azért teszi mert a szavazók szavazás útján erre
kényszerítették, (amely szavazást nyílt és nyilvános konzultáció
előzött meg), hanem azért, mert a független demokratikus csoportok
által befolyásolt közvélemény morog, és ennyiben ráijeszt a
kormányzatra. És ez a morgás nem artikulált, nem világos, a
közvélemény nincs egymással összekapcsolva. Ugye: az országos,
hatásos médiák híján (ahol ez a vita folyhatna), ez nem lehetséges.
    
    Tehát azt mondom, hogy egy nagyon sajátságos demokratikus
gyakorlattal van itt dolgunk a független demokrata táboron belül,
amelyet az informalitás jellemez. És hogyha ez az informalitás
megmarad, (mint fontos politikai jellegzetesség), akkor egy igen
sajátságos demokráciának leszünk tanúi -, majd ha a rendszer átadja
a helyét egy másiknak. +++
    


1989. február 23., csütörtök


Vissza » A hírhez kapcsolódik »

Partnereink
Dokumentumok
MTV2 nézői telefonok

" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni. - 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni. - A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA

Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)

Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
mti.hu Impresszum
Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fentartva.
WEB11BUD