Rendszerváltás és az MTI

	A magyarországi változások - nyugati szemmel
Köln, 1989. április 2. (Deutschlandunk) - Szűrös Mátyás, a magyar Országgyűlés új elnöke nemrégiben csodálkozásának adott hangot, amiért a Szövetségi Köztársaságból figyelmeztetések érkeznek a magyar politikusok részére, hogy nehogy túlságosan gyors ütemben akarják megvalósítani reformelképzeléseiket. Az újonnan megalakult Magyar Szociáldemokrata Párt hiányolja a nagy nyugatnémet testvérpárt, az SPD remélt támogatását. Az újonnan létrejött Szlovéniai Szociáldemokrata Szövetség ugyancsak elkeseredésének adott hangot, amiért az SPD semmiféle érdeklődést nem tanúsított a szövetség megalapítása iránt. Körülbelül ezek voltak a nyugatnémet sajtóban idézett szemrehányások legfontosabb pontjai. A panaszlistát persze még tovább lehetne folytatni, és a kritikus kijelentések nyílván a többi bonni pártot is érintenék. A bírálat leglényegesebb eleme azonban az az állítás, hogy miközben a bonni SPD vezérkara intenzív kapcsolatot tart fenn az uralmon lévő kommunista pártokkal, teljesen elhanyagolja a kelet-európai ellenzéki erőket. Ez megerősíti a kelet-európai kormányok pozícióját és fékezi a társadalmi rendszerek újjáalakulásának folyamatát. Ezeknek a határozott, látszólag megcáfolhatatlan kijelentéseknek az, a legnagyobb hibájuk, hogy túlságosan is leegyszerűsítik a különlegesen komplex összefüggéseket. E kritikákból kicsengő szemrehányás - miszerint a Szövetségi Köztársaság kormányát, a nyugatnémet közvéleményt és a pártokat teljesen hidegen hagyják a keleti reformtörekvések, vagyis mintha a Szövetségi Köztársaságban többre becsülnék Kelet és Nyugat megosztottságát a budapesti, varsói vagy prágai jótékony hatású nyugtalanságoknál, teljesen indokolatlan. Igaz, hogy Nyugat-Európa általában, a Szövetségi Köztársaság pedig különösképpen nehezen tud átállni az egyes kelet- európai országokban érezhető alapvető változásokra. A múlt keserű tapasztalatai óvatosságra intenek, legalábbis addig, amíg nincsenek konkrét garanciái annak, hogy az átalakulási folyamat visszafordíthatatlan. A nyugati országok politikájának összehangolása egyébként sem könnyű feladat. Ebben a bonyolult helyzetben - amelyet az optimizmus, a szkepszis a kötelesség és a tapintat összefonódása jellemez vannak, és a nyugatnémet pártoknak meg kell őrizniük azt a bizonyos kényes egyensúlyt. Ez Magyarország esetében a reformtörekvések bátorítását, az oly pluralista tendenciák támogatását jelenti tanácsokkal, tapasztalatok átadásával. Ugyanakkor viszont befolyást kell gyakorolni a kormányra és az MSZMP-re, hogy a liberalizálódást lehetővé tevő kereteket minél tágasabbá tegye. Senki sem kételkedik abban, hogy a Szövetségi Köztársaság kormánya és a bonni pártok ebben a tekintetben már sok mindent megtettek. Gondoljunk csak számos nyugatnémet politikus. magyarországi látogatására, a hatékony gazdasági segítségekre, vagy éppen annak a lehetőségnek a jelenlegi megvitatására, hogy miként lehetne a nyugati világ legjelentősebb szervezeteinek kapuit - mint amilyen például a NATO, a Nyugat-Európai Unió, az Európa Tanács vagy az Európai Közösség - megnyitni a kelet-európai országok, köztük Magyarország előtt. Ez utóbbi javaslat éppen az oly gyakran megdorgált SPD-től származik. Természetesen érhető, hogy az ellenzék - például Magyarországon - még több támogatást remél és kíván a Nyugattól. És az is igaz, hogy a Nyugat még messze nem érkezett el ezen a téren lehetőségeinek határához. Ezeket a határokat egyébként csak ott lehet megvonni, ahol Bonn bizonyos szemrehányásoknak tenné ki magát, miszerint a Szövetségi Köztársaságban újra olyan nézetek ütnék fel a fejüket, hogy a világ bajaira gyógyírt csakis a német szellemiség, a németségben lakozó lélek adhat. E kísértetet azonban szerencsére még sehol sem idézték meg. +++ 1989. április 2., vasárnap
Vissza »