Rendszerváltás és az MTI

	A párt és az ellenzék
(Hanák Tibor) München, 1989. április 1. (SZER, Nyitott szemmel) - Érdekes összehasonlítani, az MSZMP politikai programját a magyar ellenzék követeléseivel, egybevetni a Jövőnkért című kiáltványt - mely a Népszabadság március 11-iki számában jelent meg - az ellenzék 12 pontjával. Ez annál inkább is indokolt, mert hiszen a Központi Bizottság illetékes szervei még a párt-oktatást is annak a témának kívánják szentelni, hogy mire törekszik az MSZMP. A Népszabadság említett száma épp ezt foglalja pontokba. Az MSZMP demokráciát akar, jogállamot, független bíróságokat, önkormányzatot az alárendelt szerveknek, független fegyveres erőket, szabad választásokat, alkotmányban szavatolt állampolgári és személyes szabadságjogokat, törvényességet, a reálbérek emelését, tiszta közéletet és így tovább. - Csupa olyan követelés, melyet minden állampolgár aláírhat, kormánypárti és ellenzéki egyaránt. Bizonyára ez is a célja: az általános fogalmazásokkal megnyerni a lakosság nagy többségét, elkerülni mindazt, ami megosztásra, nézeteltérésre, előfordulásra adna okot. A szöveg bevezetője nyíltan meg is mondja, hogy az MSZMP közvetlen célja: leküzdeni a válságot. A válságot leküzdeni meg csak a néppel lehet, tehát úgy kell beszélni, hogy megnyerjék a többséget. S ez az első, amin fennakadhatunk. A párt eszköznek tekinti saját szavait, követeléseit, az önmagáról kialakított képet, melyet odatart az embereknek, hogy megnyerje őket. Máskor más arcot mutatott, máskor más eszközöket talált jónak a válság leküzdésére, a hatalom megtartására. 1957-ben a kivégzéseket, a börtönt, az üldözést alkalmazta, később mindazok megnyerésére törekedett, akik nincsenek ellenük. 1964-ig f revizionizmussal vádolták Lukács Györgyöt, 1965-től elkezdtek büszkélkedni vele, de tanítványait halála után elűzték az országból. Egyszer a reformot szorgalmazták, máskor elgáncsolták. Szent az eszköz és szent a cél. Nem szemforgatás ez? Az a párt követeli a demokráciát, mely eddig meggátolta a demokráciát. Az a párt beszél törvényességről, mely eddig a - törvénytelenségek forrása volt. Az a párt követeli a szabad választásokat, mely eddig még minden választást meghamisított és komédiává tett. Tiszta közéletet, jogállamot népszuverenitást követel? Ugyan kitől? Önmagától?! Még mondja valaki, hogy nem történt fordulat. Magyarországon az elnyomók is a szabadságot akarók oldalán menetelnek, az utcalányok hirdetik a szüzességet, az ateisták istenről prédikálnak. - Metamorfózis hungarica: az átlényegült rendszer. Első látásra ugyan nem ötlik szembe, de a párt önmagával szemben állított követeléseinek egyik legjellemzőbb sajátossága: ami hiányzik belőlük. Nézzük csak meg a párt 15 pontját, egyetlen szó sincs benne a marxizmusról. Sem a gazdaságpolitikában, sem a szociálpolitikára vonatkozó részekben, sem a "Szabad szellemi alkotómunkát" felirat alatt álló követelésekben, sem az oktatás gyökeres megújulásáért síkra szálló pontokban. Dehogyis sírjuk vissza a marxista ideológiát! Nem fáj senkinek, hogy csöndesen kimúlt, megszűnt szellemi hatalma, zsarnoksága. Mégsem mondhatjuk, hogy megnyugtató, ha egy hatalmon levő párt máról-holnapra szegre akasztja hitét és múltját, ha a marxisták úgy tesznek, mintha nem lennének többé marxisták. Annyira tetszeni akar a pártvezetés a közvéleménynek, annyira megnyerő akar lenni, hogy elhallgatja saját ideológiáját, elveit, érzületét. Félelmetes, ha egy párt ennyire akarja a hatalmat! Ha tovább vizsgálgatjuk, mi is hiányzik a párt követeléseiből, cselekvési programjának nevezett összeállításból, észrevehetjük, hogy alig van benne konkrétum. Ez főképp akkor tűnik ki, ha egybevetjük az ellenzék 12 pontjával. Ami az ellenzéknél konkrét, az általános a hatalomnál. Az ellenzék szűkíti, a párt tágítja, vagy nyitva hagyja, többértelművé teszi a fogalmakat. A párt azt válaszolja arra az önmaga által feltett kérdésre, hogy "Mit akarunk?" - A népakarat érvényesítését! Ez az általánosság azonban nem mondja meg, hogy mit értsünk népakaraton. Rákosi alatt is, Kádár alatt is a népakaratra hivatkoztak. Akkor is, amikor a nép úgy látszik, börtönbe akarta zárni magát, és nem akart elég bért adni magának. Látszólag ugyan a konkretizálás útját választja a párt kiáltványa, de csak a külső forma szerint. Megmondja, hogy mit ért a népakarat érvényesítésén, de ez további általánosság. Jogállamot kíván, demokratikus, szocialista kormányt, képviseleti demokráciát. Mindegyik kifejezés további értelmezést igényel, s épp ezen az értelmezésen, a gyakorlati megvalósításon múlik, hogy a jogállam, a demokrácia és a szocializmus mit is jelent. Semmi okom nincs védeni sem Rákosi, sem Kádár rendszerét, de hát egyik sem azt hirdette magáról, hogy most majd megvalósítja a jogtipró államot, az antidemokráciát és az antiszocialista kapitalizmust. Önmagában véve ezeknek a szavaknak a lobogtatása, a demokrácia és a jog követelése nem kritériuma annak, hogy megvalósul a jog és a demokrácia. Hogy a párt általánosságokban marad, annak egyik legfőbb logikai oka, hogy kerüli a tagadást. Követeléseit - minden látszólagos hasonlóság ellenére - ez alapvetően elválasztja az ellenzék követeléseitől. Hiányzik programjából az, amit nem akar, s épp ezért válik üressé, tetszőleges tartalommal megtölthető formula- halmazzá. Az ellenzék viszont azáltal konkrét, hogy tagad és elutasít. A 12 pontból tízben szerepelnek a konkrét negatívumok: az amit elvetnek. Csak az első és utolsó követelés marad pozitív jellegű. Az első így szól: "Valódi népképviseletet és többpártrendszert! Biztosítsák a választások szabadságát és tisztaságát!" De még ebben a fogalmazásban is ott érezzük a konkretizálási törekvést, melyet a nyomatékot adó "valódi" jelző érzékeltet. A valódi népképviselet követelése arra utal, hogy eddig nem volt valódi népképviselet, és hogy álmegoldásokkal nem elégszenek meg. A további tíz pontban ott szerepel a világos értelmet, a konkrétságot biztosító tagadás, az, ami nem kell, ami eddig rossz volt, mint a második pontban említett rendőrállam, a harmadik pontban a hírközlés állami monopóliuma és az állami ellenőrzés. A negyedik pont követeli, hogy ne korlátozzák az érdekvédelem és szolidaritás szabadságát, az ötödik az egyéni és csoportos kiváltságok ellen szól, a hatodik pont elutasítja - többek között - a pénzemésztő és környezetpusztító nagyberuházásokat. A hetedikben az erőszak-apparátus leépítéséről, a munkásőrség feloszlatásáról van szó, a nyolcadikban az európai kettéosztás megszüntetéséről, a kilencedikben a szovjet csapatok kivonásáról, a tizedikben a rendőri szemlélet megszüntetéséről, a tizenegyedik pont követeli, hogy vessenek véget a történelemhamisításnak, és csak a tizenkettedikben lesz újra állító, azaz pozitív jellegű a fogalmazás: "Igazságot 1956-nak, tisztességet a forradalom mártírjainak, nyilvánítsák nemzeti ünneppé október 23-ikát!" Feltűnő, hogy a hatalmon levő párt semmit nem utasít el, nem tagadja meg sem a múltat, sem a fennállót, nem nevezi meg a negatívumokat, nem alkalmazza a tiltakozást. Épp ezért válik általánossá, és marad a nem sokra kötelező pozitív fogalmaknál és tételeknél. Az "igen" mindig általános, a "nem" mindig konkrét. Hogy mi a demokrácia, mi a szocializmus, mi a népakarat? Láthattuk, igen különbözőt jelenthet. Akár az elnyomást is meg lehet valósítani a jól hangzó szavak nevében. De hogy mi az, ami baj, ami fáj, amit elutasítunk, az mindig konkrét és csalhatatlan. Ha szorít a cipő, rá tudunk mutatni, hol szárít. Ha belénk vágtak, ha sebhez kapunk, érezzük mi fáj, mit okozott a másik. Az újat akarás tapasztalati forrása az eddigi rossz, a megélt elnyomás. Pontosan érezzük, melyik oldalról ér bennünket korlátozás, és hogy mi a kellemetlen számunkra. Az egyiknek az alacsony bér, a másiknak a hatalmaskodó packázás, a megkülönböztetés, lekezelés, az egyöntetűség, a történelemhamisítás. A konkrét bajok megélése biztosít gondolati fölényt a többségnek, a hatalmon levő kisebbséggel szemben. A párt elvontságokkal és többértelműséggel dolgozik, az ellenzék konkrétumokkal és a megélt tapasztalatokkal. +++ 1989. április 1., szombat
Vissza »