 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Tudományos szenzáció Debrecenben - Magyar fizikusoknak is sikerült szobahőmérsékleten atommagfúziót létrehozniuk
|

1989. árpilis 1., szombat - A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke két munkatársának, dr. Csikai Gyula akadémikusnak és dr. Sztaricskai Tibor adjunktusnak a március 24-i szenzációs amerikai bejelentést követően, március 30-án hajnalban a világon az elsők között sikerült reprodukálniuk a szobahőmérsékleten lejátszódó energiatermelő atommagfúziót. Platina- és palládium-elektródák között, nehézvízben elektrolízist hoztak létre és ennek hatására atommag-reakciót regisztrálhattak neutronszámláló csövekkel. Ezt az eredményüket a későbbi kontroll-vizsgálatok megerősítették és publikálhatóvá tették.
Dr. Csikai Gyula akadémikus, az KLTE Kísérleti Fizikai Tanszékének vezetője az MTI munkatársának elmondta, hogy a tanszéken évtizedek óta folytatnak az atommagfúzióval kapcsolatos kutatásokat, elsősorban a szabályozott termonukleáris szerkezetek, így például a fúziós atomerőművek tervezéséhez szükséges adatok meghatározására. Ebből a tevékenységükből adódóan minden olyan eszköz a rendelkezésükre állt, amely lehetővé tette az amerikai kutatók kísérletének megismétlését. Egy-egy ilyen szenzációs bejelentést követően a tudósok világszerte mindenütt arra törekszenek, hogy reprodukálják az adott jelenséget, folyamatot. Mivel az amerikai tudósok csak a jelenség lényegét ismertették, annak mikéntjéről nem nyilatkoztak, a folyamat mechanizmusát a szakembereknek maguknak kell kikövetkeztetniük. A reprodukciós kísérlet az emberiség jövőbeni energiaellátása szempontjából alapvető jelentőségű lehet. Ha ugyanis a folyamatot sikerül gyakorlati méretekben megvalósiíani, akkor a szinte korlátozás nélkül rendelkezésre álló víz igen kis mennyiségéből hatalmas energiák szabadíthatók fel. A tanszéken további kísérletek és kutatások kezdődnek a palládiumban lejátszódó folyamat fizikai mechanizmusának pontos tisztázására, ami elvezethet az atommagfúzió gyakorlati alkalmazásához. (MTI)
1989. április 1., szombat 13:34
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|