|
 |
 |
 |

Társaság a világkiállításért (OS)
|

Budapest, 1989. március 30., csütörtök - Az 1995-re tervezett Bécs-Budapest Világkiállítás előkészítését és megrendezését támogató társaság alakítását kezdeményezik XI. kerületi állampolgárok és vállalatok. Az előkészítők azért tartják szükségesnek a társaság létrehozását, hogy az állampolgárok a világkiállítás rendezésével kapcsolatos minden fontos lépésről tárgyilagos tájékoztatást kapjanak, s véleményüket az információk birtokában elmondhassák. A kiállítással kapcsolatos döntésekben fontosnak tartják a demokratizmus érvényesülését. A világkiállítás előkészítését és megrendezését támogató társaságba az előkészítő bizottság várja a társadalmi és politikai szervezetek, tanácsok, baráti körök, szövetségek, illetve az állampolgárok jelentkezését, akik hasznos, a gyakorlatban is kivitelezhető ötletekkel támogatják a hazánk számára nagy jelentőségű rendezvényt. A társaság tagjai vállalnák, hogy részt vesznek a világkiállítással kapcsolatos ismeretterjesztő munkában, megszervezik a szakemberek nyilvános és rendszeres beszámoltatását. A szervezők kérik a csatlakozó szervezeteket és magánszemélyeket, tegyenek javaslatot arra, hogy a társaság milyen módon segíthetné a világkiállítás megrendezését. A főváros XI. kerületében a felhívást megelőzően nyilvános vitafórumokat szerveztek, amelyeken megfelelően tájékozódtak a rendezvény gazdasági, műszaki és társadalmi feltételeiről, illetve következményeiről. A társaságot szervezők egyelőre nem foglalnak állást a világkiállítás megrendezésének helyszínéről. Tagjai azonban kinyilvánítják: bárhol jelölik is ki a területet, mindenképpen pártolják, hogy hazánk legyen az egyik rendező. Az előkészítők kezdeményezik, hogy országszerte alakuljanak hasonló társaságok, amelyek a világkiállítás előkészítését és megrendezését támogatják, hiszen a rendezvény nem csak a fővárost, hanem az egész országot a nemzetközi érdeklődés középpontjába állítja. A pártoló tagok nagy szerepet vállalhatnak abban, hogy a hazánk javát és felemelkedését szolgáló világkiállítás méltó házigazdái lehessünk. A világkiállítás előkészítését és megrendezését támogató társaság felhívását az előkészítők eljuttatják az országgyűlési képviselőkhöz, a politikai és társadalmi szervezetekhez. A társasághoz csatlakozni szándékozók a következő címen jelentkezzenek: Budapest, Pf. 10. 1052. (os)
1989. március 30., csütörtök 13:00
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|