|
|
 |
|
 |
- Újévi publicisztika - 1. folyt.
|
De most mindezekről nem akarok beszélni. Csak arról, hogy megint
valaminben élenjáró nemzet vagyunk. No nem valamai nagy dologban,
csak annyi az egész, hogy nálunk rendezik meg újra egész Európa
legnagyobb szilveszteri buliját, a Sportcsarnokban.
Mindez kezdődik az óév utolsó napján reggel 9 órakor, s a
résztvevők egyenesen az újévbe buliznka át. Ha egy cinikus ülne most
a helyemben a mikrofon elött, azt monddaná: "Naná, az új évben
szüksége is lesz ennek az országnak a bulikra." - de én nem vagyok
hivatásos cinikus. Csak azt mondom, egy profanizált idézettel élve,
amíg ez az ország mulatni és örülni tud, a csődöknek kapui sem
vesznek erőt rajta.
Mindez persze csupán akkor érvényes ha tudománsul vesszük
helyzetünket, s nem hisszük azt, hogy most már csupán a nevetés az
élet. Az ellentétes pólusok ismerete és bírása adja meg a
teljességet. Aki örülni tud, annak kell tudnia sírni is. Aki pedig
összébb kell húzza a nadrágszíjat, az karcsúbb lesz, s ez által
csinosabb is. Most Önök azt mondhatnák ott a rádiók elött, mégis
csak cinikus vagyok. Szó sincs róla, csupán realista.
A bulizásban már elsők vagyunk, a bajokban nem. Nézzünk csak
körül sors- és országtársaink házatáján. Mindegyiknél még nagyobbak
a bajok. Nagyobb a nyomor, nagyobb az infláció, az áremelkedés.
Amiben viszont mi nagyobbak vagyunk, az a türelmetlenség, az
elvárások. Ebben valószínűleg miénk a dobogó legfelsőbb foka. De hát
ezer év történelmi beidegződése, majd félévszázad kifosztottsága,
becsapatottsága, félrevezetett hite, majd hitetlensége, mócsingos
gulyáskommunizmusa után el kell fogyasztanunk az egykori mócsing
egykori üres levét is mielött újra lehetne majd tölteni a tálakat.
(folyt.)
1990. december 31., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|