Rendszerváltás és az MTI

	Válasz a hallgatóknak
(Takács Antal) München, 1989. március 25. (SZER, Hallgatók fóruma) - Ezen a hétvégén, nagyszombat lévén, nem tartunk telefonügyeletet, de egyébként továbbra is változatlanul érvényes, hogy hetenként kétszer, szerdán és szombaton, héttől félhétig a 21-02-748-as telefonszámon Szép Zoltán kollégám ül a készülék mellett, és válaszol mindazoknak a hallgatóknak, akik nemcsak üzenetet akarnak hagyni az üzenetrögzítőnkön, de azonnali válaszra várnak, beszélgetni szeretnének, és esetleg saját hangukon szerepelni is a péntekenként adásba kerülő, a Hallgatóé a szó című programban. Most pedig a levelek: Amerikából kapott beszámolóból idézünk: "1957-ben utolsó éves voltam a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földtan-földrajz szakán, amikor a Securitate letartóztatott, és a katonai törvényszék 20 évi kényszermunkára ítélt az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritás és hazaárulás vádjával. Rabságomat Szamosújváron kezdtem, ahol egy börtönlázadás megtorlása alkalmával majdnem halálra vertek. A minden emberi képzeletet felülmúló kegyetlenségek nyomait még most is hordom megkínzott és meggyötört testemen. E véres megtorlás után kezem bilincsbe, lábamat láncra verve Pitestire szállítottak, körülbelül 350 nehéz fajsúlyú politikai rabtársammal együtt. Tudtunkra adták, hogy azért vittek minket oda, hogy megvalósuljon a proletárdiktatúra egyik elve, éspedig az osztályellenség felszámolása. Nem térek ki annak részletezésére, hogy milyen bánásmódot alkalmaztak e cél megvalósítása érdekében, de tény, hogy sokan nem élték túl a kegyetlen kínzásokat. A történet 1961-ben folytatódik a marosvásárhelyi Securitatén. Öt hónapi, mindennapos súlyos verés és kínzás után újabb pert rendeztek ellenem, és teljesen koholt vádak alapján rendszerellenes tevékenység címén újabb 22 évre ítéltek. A Securitate fizetett besúgói - miután megszervezték a főleg gyergyószárhegyi fiatalokból álló 24 tagú, úgynevezett "fekete kéz" titkos szervezetet - Marosvásárhelyen megrendezték a kirakatpert, amelynek fő vádlottja én voltam, én is szárhegyi lévén. Én kaptam a legsúlyosabb ítéletet. A tárgyalás után Désre szállítottak, de ekkor már igen súlyos állapotban. Onnan a Bukarest melletti Vatarest rabkórházba szállítottak, persze szabályszerűen megvasalva. Az orvosok azonban reménytelennek ítélték az állapotomat. Betettek a kimúlandó betegek cellájába, ahol még két súlyos beteg feküdt. Ide már nem hogy orvos, de még nővér se járt. Az egyik beteg már az első héten, a másik a következőn meg is halt. Egyedül maradtam a cellában, a biztos halálra szánva. Élsz még te bandita? - csak annyit mondtak, újólag kinyitották az ajtót, és belökték az ételt. Ételt? Moslékot. Egy hónapot töltöttem a halálcellában, majd kitettek az újból. A már megszokott bilincs és lánc következett, és visszaküldték Désre. Szerencsémre, mert itt egy nagyon jóindulatú és becsületes börtönorvos megszánt, és mindent elkövetett, hogy életemet megmentse. És valóban, életemet neki és a Jóistennek köszönhetem." A tények közlése némi időzavar érzését keltheti. Tényleg 1989 tavaszán, a nyitottság korában, a visszarendezést lehetetlennek tartó demokratizálódás idején történt? Egy hallgatónk géppel szétvagdalt nyomtatványt küldött. Csíkokra vágott angol nyelvű vallásos lap, összeállíthatóan, még látszik a címlapján Bethlen jelszava. Hallgatónk magyarázata a küldeményhez: Szemléltető minta ez az ÁVO-s posta cenzúra ténykedéséről. Egyszerű melósok találtak rá a sok-sok zsák közül az egyikben, amelyet a Parlament épületéből, ahol a sajtótermékek cenzúrája dolgozik - Kádárné egykori osztálya - szállítottak a zúzdába összevágott állapotban. A szétvágott lapról, páduai ismert folyóirat - megállapíthatom - 1988 decemberi szám. Egyetlen bűne, hogy jámbor, vallásos lap. Nem találtam benne úgynevezett államellenes szöveget vagy politikát. Mint mondják, az a zsák, amelyből ez való, csupa vallásos jellegű sajtóterméket tartalmazott. Miközben készül az új egyházügyi törvény, az ÁVO továbbra is teszi a dolgát, ahogy szovjet mintára Rákosi és Kádár idején tette. Szempontjai, irányelvei nem változtak. Itthon a tv és a sajtó a telefonlehallgatás kérdését már feszegette, de a levél és a sajtótörvény a cenzúrát még nem meri szóvá tenni. Át kellene törni ezt a hallgatást a cenzúráról. Ezt a szétvagdalt, zúzdára ítélt Szent Antal-újságot a Parlament épületéből vitték a zúzdába, onnan, ahonnan az Országgyűlés - persze még az 1985-ben választott Országgyűlés - ülésezik az alkotmány koncepciójáról. Köszönjük ezt a küldeményt és a levelet. A történetből - úgy látszik - semmi nem változott. Valami azért mégis. Erről szól Tóth Vencel Budapestről: A fizetés nem változott, de mintha az őreink nem lennének annyira gorombák. Állnak az építkezések, rohad a krumpli, árulják a használhatatlan atkairtószert, bemondják az időjárásjelentést, hat kőműves cigarettázik és beszélget, míg az egyikük simogatja a betont hajnal óta. Mintha nem lenne változás. Innen az ablakból - úgy látszik - csoda nem történt. A kórházban ugyanúgy nincs ápolónő, a feltört járdát és úttestet hónapokig nem hozzák rendbe, az ember éppúgy nem ismeri ki magát a rendeletek és szabályok között. Feljön és lemegy a nap, egyenletesen emelik az árakat, és mégis mintha lenne valami a levegőben. A világfontosságú dolgok nem itt, hanem másutt történnek. A sorsunkat nem itt, hanem másutt döntik el, és azok, akik minket, kopottakat képviselnek, nagyon elegánsak és jó húsban- zsírban vannak. Egy valami mégis megváltozott, és talán ez lehet kedvező jel. Mintha nem lenne már az a sötét monoton politikai szófonat, a megszólalók kötelező goromba ostobasága, a közéleti érdektelen unalom. Mintha már nem olyan mélyen aludnának a Parlamentben, és mintha a viszony megváltozott volna, mintha nekik is, a beszélőknek is lenne félni valójuk, és mintha nem néznének már bennünket annyira hülyének. Mintha ezek az új vezetők verbalizmussal terhelt világunkban megpróbálnának okosabban beszélni. Úgy látszik - bár még mindig lemaradtam és nyomorban vegetálok - mintha a szavak, a fogalmak már mozgolódnának. Csak lenne ez igazi változás kezdete! A szövegeket már élvezet hallgatni. Leleplezéseket, magyarázatokat, de azért nagyon várjuk már, hogy mikor válik az egész friss tömbből terméketlen ricsaj alkotó munkává, ésszerű berendezkedéssé. Mint hallgatóink is tudják, ez év június 16-án Nagy Imre és társai, neves és névtelen hősök, a forradalom utáni megtorlás áldozatai megkapják a végtisztességet a Rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában. A mind ez idáig;elhanyagolt, mezőhöz hasonlatos területen, amelyet az elmúlt években fiatalok próbáltak gyomtalanítani, ahová az alig látszó halmokra a hozzátartozók, a tisztelők és bátor emlékezők tettek virágokat, most egy emlékmű és 350 kopjafa áll majd. A kopjafákat az Inconnu fogja elkészíteni. Felolvassuk felhívásukat:" Tisztelt Polgártárs! Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Önhöz, hogy erkölcsi és anyagi közreműködésével támogassa művészeti közösségünk újabb kezdeményezését, amely nemzeti emlék, és sírkertünk létrehozására irányul. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mártírjainak temetésére 1989. június 16-án a Rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában kerül sor. A szertartás védnökségével megbízott szervezetek a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége és a mártírok hozzátartozói csoportunkhoz fordultak azzal a megtisztelő felkéréssel, hogy állítsunk a mindeddig jeltelen sírhantokra emlékoszlopokat, faragjunk a kivégzett hősök tiszteletére kopjafákat. Művészeti közösségünk tevékenysége szorosan kötődött az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egykori, de máig élő eszméihez, eseményeihez. Az elmúlt években kezdeményezői és szervezői voltunk a forradalom 30. évfordulóján megrendezésre kerülő ünnepségeknek, a Batthyány Lajos - Nagy Imre örökmécses átkeresztelésének és emlékhellyé nyilvánításának, a Harcoló város című nemzetközi művészeti pályázat és kiállítás rendezésének, valamint a 301-es parcellában 1988. november 4-én felállított emlékoszlop megfaragásának. Kezdeményezésünk költségei az előzetes számítások alapján 350 kopjafa esetén megközelítőleg 300 ezer forintba kerülnek. Ez körülbelül tízezer nyugatnémet márka vagy hatezer amerikai dollárnak felel meg. Az adományozók névsorát a sírkert kiemelkedő pontján feltüntetjük, kifejezve személyes megbecsülésünket, s jelezve a folytonosságot és az összetartozást 56 eszméinek egykori és mai képviselői között. Olyan alkalomról van szó, amikor erőnkhöz mérten kifejezhetjük politikai meggyőződésünket és hovatartozásunkat, melyet az 1956-os áldozatok valamennyi hozzátartozói, akik a magyar függetlenség ügyét, amiért meghaltak, szent ügynek tekintették. Adományaikat kérjük az alábbi címekre eljuttatni: Kovács Kálmán - Galéria Dominikaner Ws. 19 - 1010 Wien, Ausztria; Molnár Tamás - Széchenyi rakpart 7. 5. emelet - 1054 Budapest, telefon: 323-432. A kezdeményezés védnöke: Fónay Jenő Budapest, Kovács Kálmán Bécs, Krassó György London, Mécs Imre Budapest, Nagy Elek Budapest, Rácz Sándor Budapest, Tollas Tibor München. Az Inconnu felhívásának dátuma: 1989. március 15. A nyugatról érkező adományokat célszerű Kovács Kálmán bécsi címére küldeni. Megismétlem: Kovács Kálmán - Galéria - Dominikaner Ws. 19 - 1010 Wien, Ausztria. Megismétlem a budapesti címet is: Molnár Tamás, Széchenyi rakpart 7., 5.emelet. 1054 Budapest. Molnár Tamás telefonszáma: 323-432. Az adományozók visszaigazolást kapnak a pénzükről az OTP igazoló szelvénnyel és a művészcsoporttól. Az adományok tehát a 350 kopjafa előállításához kellenek. A kopjafákon kívül központi emlékmű is lesz, amelynek tervezésére pályázat formájában tizenöt művészt kértek fel. Ha a berkezett adományok túllépik a kopjafák költségeit, az összeget az Inconnu átadja a központi emlékmű megvalósításához. A következőkben Román István válaszol a "Válltömő Richárd" néven jelentkező hallgató egyik üzenetére: Kedves hallgató! Nem kívánok vitatkozni Önnel, főképp azért válaszolok, hogy az ön bíráló megjegyzését a többi hallgató is megismerje, és egyben elmondjam, miért és miről kívántam beszélni a március 20-i Világhíradóban. Először is a hallgató véleményét idézem: "A salvadori eseményekkel zavarban vagyok. Egészen mást hallok akkor, ha ..., vagy a kölni Deutschlandfunk német nyelvű adásait hallgatom, és egészen mást, ha Kéri Tamást hallgatom New Yorkból a Szabad Európa Rádiónál. Már Román István bevezetőjében a gerillák által fenyegetett ország szólt." Egészen pontosan azt mondtam: a marxista gerillák által fenyegetett közép-amerikai ország. Nos kedves hallgatók, nem tudok olyan országról, ahol a marxista gerillák fegyvereinek csövéből a szabadság virágzott volna ki. Hogy a katonaság meggyilkolt két újságírót, az nincs ellentétben azzal, hogy a baloldal terrorizálni akarta az embereket: ne vegyenek részt a választásokon. Hogy lesz-e demokrácia Salvadorban, az a jövőben dől el. De még egyszer: az eddigi tapasztalatok szerint kommunista felkelők győzelméből még nem született szabadság. Nyomor és terror igen. Ugyanezen műsor bevezetőjét a hallgató vezércikkszerű ömlengésnek nevezi. Persze hadd jegyezzem meg, volt akinek tetszett, de ez nem kötelező. A nyugati sajtó igen fontos jelenségnek tartja, hogy a szovjet emberek közül egyre többen mernek szabadon véleményt nyilvánítani, amint épp azt a szóban forgó Jelcin-ügy mutatja. A szovjet emberek eddigi politikai apátiáját ecseteltem. Érdekes módon nekünk, magyaroknak igen kevés fogalmunk van a szovjet hétköznapokról. Bizonyos értelemben vasfüggöny van Magyarország és a Szovjetunió között. Azok, akik ott tanulnak, ritkán kerülnek közvetlenül érintkezésbe a mindennapokkal, de talán kérdezzen meg egy Tengizben dolgozó magyart. Az majd elmondja, hogyan érdekli a szovjet átlagembert a peresztrojka. Számomra különben a kis történetek - például miként küldte az ördögbe Brezsnyev a tömeget - többet árulnak el a rendszerről, mint egy könyvtárnyi irodalom. A jövőben is igyekszem, hogy kis apró történetekkel hozzam közelebb a politikai valóságot. Önfegyelmet követel a műsorban és ennek alapján kéri, hogy én is mondjak az elején tartalomjegyzéket. Az utóbbiban igaza van, helyesebb, ha a moderátor a Világhíradóban ismerteti a következő húsz perc tartalmát. A Reformban megjelent névtelen levél ügyében idézzük az egyik telefonálót: "Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztálybeliek és nem egy kor szülöttei, s teljes mértékben természetesnek tartom, ha komoly nézetkülönbségeik vannak a mostani politikai helyzet elképzelésében. Annál is inkább, mert úgy érzem, nemcsak a fizetésért meg a hivatásért dolgoznak, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. Azért nem tartom furcsának a nézeteltéréseket. Azt hiszem, nem tartom helyénvalónak, sőt mi több csúnya dolognak tartom, hogy az igazgató által kiadott belső szabályzatot elküldték ide, egy olyan országba, amelyik önökkel szemben mind ez ideig ellenséges volt, mert nem bírta elviselni az önök által mondott igazságokat. Ne álljanak le, kérem szépen, levelezgetni egy ilyen lappal, amelyiknek a legfontosabb a szenzáció." Nem tudom, hogy valóban innen a szerkesztőségből álltak volna le levelezgetni, ahogy ön mondja. Ki tudja, hiteles-e ez a levél. És különben is névtelen. Aki valamit is ad magára, névtelen levelet nyomban a papírkosárba dob. Lehetőleg összetépve. +++ 1989. március 25., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »