Rendszerváltás és az MTI

	A "magyar kérdés"
München, 1989. március 17. (SZER, Magyar kérdés) - Politikai magazinműsor olyan témákról, melyek mindenkit foglalkoztatnak. Olyan kérdésekről, melyek megoldatlanok. Új műsorunk szerkesztője, Zsillé Zoltán köszönti Önöket. Bizonyára sokaknak eszébe jut, akik átélték és akik tisztában vannak közelmúlt történelmünkkel, hogy választott címünk 1956-tól az ENSZ közgyűlések napirendi pontja volt, amelyre a magyar forradalom leverése, a másodszori szovjet felszabadítás botránya tűzte, amíg a közönyös és rászedett Nyugat bele nem egyezett levételébe. A kérdés, azonban valamennyi lényeges összetevőjét tekintve máig kérdés maradt. A "magyar ügy" más, kommunista uralom alatt élő népek ügyével együtt még elintézetlen. Műsorunkban ezt a kérdést és ebben a felfogásban kívánjuk tárgyalni pontról pontra. Mert a 12 pontos követelésből is, amelyet most március 15-én a Szabadság téren száz-néhányezres ünneplő tömeg hallgatott, helyesebben éljenzett meg, van, ami már teljesült, van ami félig-meddig, de javarészt egyáltalán nem. Ezért is van, hogy annak, aki komolyan akarja a demokráciát, a függetlenséget és a szabadságot, nem lehetett a rendszerrel együtt ünnepelnie. Március 15-ikén hosszú évek óta az októberi forradalmat is ünnepelték az emberek akkor is, amikor nemcsak külön, de csak a rendszer ellenére lehetett és valóban nagy bátorság kellett hozzá. A kérdésre, hogy kié legyen az ország: azoké, akik október 23-át akarják nemzeti ünnepünknek, vagy azoké, akik november 4-e napjára teszik visszahódított uralmuk kezdetét, vagy így, vagy úgy lehet csak válaszolni. Mai első műsorunkban az előbbiek, a nép nagy többsége márciusaira emlékszünk vissza Krassó György történelmi tallózásával, aki néhány éve még ott volt a pesti utcán a tüntetők között akkor, amikor meg verés járt érte. - Forradalom a szabadságért, az ember jogaiért. Fegyveres harc a nemzet védelmében. A hatalom a népé. Nemzetközi szolidaritás. Ritka találkozás, ritka pillanat ez. A nemzet ünnepel. A zsarnokok rettegnek. Mindent megígérnek, báránybőrbe bújnak. Évszázados önkényüket a nép nagylelkűen megbocsátja. De ők viszályt szítanak. Árulásra bujtogatnak. Külföldi segítséget keresnek, áruba bocsátják az országot. A lángolós napjait, a küzdelmet véres megtorlás követi. így történt 1848-ban, és így történt 1956-ban is. Megtelnek a börtönök. A forradalomról, a szabadságharcról beszélni sem szabad. De a nép nem felejt. Lesz még egyszer ünnep a világon! Titokban találkoznak és emlékeznek a túlélők: eljön a pillanat, amikor a képmutatásra, a hazugságra alapozott épület már rogyadozik, s urai nem képesek megreparálni. 1860. március 15-e. A nép ellepi az utcákat. Megemlékezések országszerte. Rendőri beavatkozás. Halálos áldozata: Hornyák Géza. Táncsics Mihályt letartóztatják. 1862-1864. Újabb tüntetések, letartóztatások, súlyos várbörtön ítéletek. De a hatalom már nem sokáig tud ellenállni a magyar nemzetnek. 1867. Kiegyezés. Most már nyíltan lehet ünnepelni. De ez már nem a nép ünnepe, hanem a kiegyezésé. A forradalmat azok ismerik el, az ünnepi beszédeket azok mondják, akik minden forradalom ellenségei. Egy emberöltőn át folyik a dáridó. Aztán megint vihar jön. A hatalom urai újak. Az ünnepi beszédek a régiek. 1923. 100 éve született Petőfi Sándor. 1942. március 15. Kommunisták és baloldali értelmiségiek tüntetnek a Petőfi szobornál a háború ellen. A szervezőket Horthy rendőrsége letartóztatja. 1945. Csaknem egy évszázad telt el az 1848-49-es forradalom és szabadságharc óta. A kommunisták demokráciát, függetlenséget, jólétet, népuralmat ígérnek. Sokan hisznek nekik. Még nincs vége a háborúnak, de március 15-ikén már ünnepelnek az emberek mindenfelé. Nagy Imre, az ideiglenes nemzeti kormány földművelésügyi minisztere, bejelenti a földreformot. A kommunista párt azonban hamarosan megmutatja igazi arcát. Demokrácia helyett szolgaság, függetlenség helyett az oroszok kiszolgálása, jólét helyett nyomor, népuralom helyett féktelen elnyomás az igazi programjuk. Egy ideig még szól a csinnadratta márciusban, de az ünnepet a félelem légköre veszi körül. 1946. március 12. Drákói törvényt hoznak a politikai bűncselekmények elkövetői ellen. 1947. március. Folyik a népbíróság tárgyalása a magyar közösség - úgymond - összeesküvői ellen. Kovács Bélát a Szovjetunióba hurcolják, Donáth Görgyöt kivégzik. 1948. március 15. A 100. évfordulón Kossuth-díj osztás, az Országgyűlés ünnepi ülése és szónoklatok Budapesten. Beolvasztják a szociáldemokrata pártot a kommunista pártba. 1949. március. Új választójogi törvény. Bevezetik a népfrontos szavazást. 1950. március. Angol és amerikai diplomatákat utasítanak ki az országból. 1951. március. A Magyar Dolgozók Pártjának második kongresszusa kommunista vasfegyelmet hirdet meg és felemeli az 5 éves terv előirányzatait. Március 15-ét a Minisztertanács munkanappá nyilvánítja, a Fővárosi Tanács szabályrendeletben mondja ki, hogy az épületeket vörös zászlóval is fel kell díszíteni ezen a napon. 1952. március. Rákosi Mátyás 60. születésnapját ünnepli a párt, a Szovjetunió pedig két magyar írót Sztálin-díjban részesít. 1953. március. Hosszú idő óta először ünnepel az ország. Igaz, titokban. Sztálin eltávozott az élők sorából. Március 15-ikét viszont azzal teszi emlékezetessé a politikai vezetés, hogy Húsvét hétfőt is munkanappá nyilvánítja. 1954. március. Egy kis fellélegzés. Némi késéssel megszüntetik a statáriumot és az ÁVH egyes vezetőit börtönbüntetésre ítélik. 1955. Nem sokáig tartott az új politika. Márciusban a párt Központi Bizottsága elítéli, majd később kizárja a vezetésből Nagy Imrét. 1956. március. Új remények a szovjet párt XX. kongresszusa után. Március 17-én megtartja a Petőfi Kör első nyilvános rendezvényét. 1956. október. 1848 eszméi ismét életre kelnek. Megint fegyvert fog a nép az önkényuralom ellen, ismét véres harcot vív szabadságáért. A kommunista párt jól tudja, hogy ugyanazért a célért folyik a harc, mint egy századdal korábban. A hatalom urait ismét az oroszok segítik ki. Ismét ők fojtják vérbe a nép forradalmát. 1957. március 15. Tömegesen tartóztatják le a fiatalokat. Megverik, internálják, bíróság elé állítják őket. 1958. március. Titokban folyik már a Nagy Imre per. 1959. március. Még mindig futószalagon folynak a kivégzések. Akárcsak 1849 után, megint halotti csend borul az országra. Március idusán újra és újra a kommunista ellenforradalom jelszavait hirdetik meg a gyér látogatottságú hivatalos ünnepségeken a Múzeum kertben. És egy évtized múltán, 1969-ben a magyar szabadságot éltetve itt gyújtja fel magát tiltakozásul Bauer Sándor 17 éves szakmunkástanuló. De ahogy Ady Endre írta, ahogyan nemegyszer történt már a korábbi években is, 1971. március 15-én a Petőfi szobor előtti üres kertecskéből a földbe szúrt vörös papírzászlókat megint kigyomlálják. Most azonban egy fiatalember, Tóth Kálmán verset is szavalt. Engedély nélkül. Petőfi Nemzeti dalának elmondásáért letartóztatják, és egy évi börtönre ítélik. Akár csak 141 éve és ahogyan 1956-ban is, a Talpra magyar! elszavalása forradalmi eseménysort indított meg. Egy évre rá, 1972. március 15-én, amikor az elbizakodott pártvezetés már nem is 1848-ról beszélt a Petőfi szobornál, hanem ifjú gárdistákat avatott és egy magas rangú szovjet katonatisztet üdvözölt, az összegyűlt fiatalok 1848-as dalok éneklésébe kezdtek és laza csoportokban a Kosssuth Lajos térre, majd a Batthyányi örökmécseshez vonultak. Itt a fiatal Szálai Miklós próbált néhány szót szólni a tömeghez, de a rendőrök elhurcolták. A letartóztatásokat már korábban megkezdték. És ha a tüntetőket nem is tudták szétoszlatni, a rendőrautók mindenfelől szállították az V. kerületi Rendőrkapitányságra az őrizetbe vett fiatalokat. Délután a Nemzeti Múzeum kertjében gyűlnek össze a fiúk és a lányok és a Várba indulnak. Itt aztán a karhatalom gumibottal, ököllel ront rájuk. Leszorítja őket a hegyről és a menekülőket - több mint 500-at - rohamkocsikkal viszik az V. kerületi Rendőrkapitányságra. Sokukat kizárják a középiskolákról, egyetemekről. Másokat baracskai elzárásra ítélnek. 8 fiút pedig bíróság elé állítanak és mondvacsinált vádak alapján 4-20 hónapra bebörtönzik őket. De a lázadás szellemét nem tudják elfojtani. 1973-ban még többen mennek el a Petőfi térre tüntetően nagy kokárdáikkal. A többség szinte egyszerre érkezik a koraesti órákban, mert a tanintézményekben elővigyázatosságból mindeddig bent tartják őket. Jeladásra egyszerre indul meg a brutális rendőrtámadás is ellenük a belvárosban, a Váci utcában, a Kossuth Lajos utcában, a Petőfi Sándor utcában. Százakat vernek meg és vesznek megint őrizetbe, majd magas pénzbírságokkal, elbocsátásokkal büntetik őket. Sokat változott azóta a világ. Akkor, alig 16-17 évvel ezelőtt mindenki tudta Magyarországon, hogy mi történt, mégsem tette szóvá senki sem. Mint ahogyan jó 10 évvel később a pusztavacsi rendőrbrutalitást sem. Nem zavarták a reformista Kádár-rendszert csodáló Nyugatot sem az események. Egyszerűbb volt elhinni a rövid, hivatalos közlemény állítását a nacionalista rendbontásról. A Fővárosi Tanács azonban hiába törölte el 1976-ban a lakóházak kötelező márciusi fellobogózását, hiába kísérletezett a párt, a népfont, a KISZ új és új fortélyokkal és fenyegetésekkel, a fiatalok nemzedékei hűségesek maradtak március eszméihez és mindannyiuk érzését fejezte ki Utassy József Zúg március című verse. És az ő érzéseiket fejezték ki az Illés együttes tiltott dalai is. Köztük a Nemzeti dal és az Európa csendes... megzenésítése és a Március, 1848. Március 15-e az 1970- és 80-as években most már mindig színhelye lesz az összecsapásoknak a szabadságot éltető fiatalok és az elnyomókat védelmező rendőrök között. Egyedül voltak a fiatalok 1985-86-ig, még a demokratikus ellenzék sem csatlakozott hozzájuk, de elszántságuk és kitartásuk erősebbnek bizonyult, mint az ósdi rend védelmezőinek minden brutalitása. 1982-ben egy kisgyerek mondja el a Nemzeti dalt a szobornál, 1983- ban Szegeden letartóztatják, bíróság elé állítják és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik a fiatalkorú Benda Balázst, a 12 pontos márciusi kiáltvány kiragasztásának vádjával, de Budapesten a tömeg megakadályozza a letartóztatásokat és a belügyesek leállított kocsijából kiment egy őrizetbe vett fiút. 1984-ben ismét akad előállítás, de sok helyen túlénekelik a tüntetők a spontán megemlékezés zavarására szolgáló zeneszolgáltatásokat. 1985-ben pedig már ezrek szavalják közösen a Nemzeti dalt, énekelik a Himnuszt, Szózatot és a székely himnuszt a Petőfi szobornál. 1986-ban a rendőrség megint brutálisan támad a sokezer tüntetőre. Délelőtt elviszik a szamizdat kiadók számára pénzt gyűjtő Diószegi Olgát, szétzavarják a Kölcsey szobornál ülősztrájkolókat, délután pedig a láncba fejlődött motoros és gyalogos rendőrök csapdába csalják a felvonulókat és a nevezetes lánchídi - csatában agyba- főbe verik őket, majd többjükre pénzbírságokat szabnak ki. 1987-ben házkutatások és hatósági eljárások, megfélemlítések előzik meg az ünnepet, de ezrek előtt mégis beszédet mond Gadó György és Pákh Tibor a Kossuth szobornál, az örökmécsesnél és a Bem szobornál. Tavaly - nos erre már nagyon sokan emlékeznek - a politikai vezetés keltette példátlan hisztéria, a házkutatások, bántalmazások, előzetes figyelmeztetések, transzparens elkobzások, egynapos őrizetbe vételek ellenére tízezrek tüntetnek a szabad és független Magyarországért, míg az ellenzék a politikai vezetés lemondását és szabad választások kiírását követeli beszédeiben. A Bem téren pedig felolvassák a Demokrata című független lapnak az előző évihez hasonlóan 1988-ban is közzétett 12 pontját, amely már 1956. október 23-a pirosbetűs ünneppé nyilvánítását is követeli. A rendőrség felvonultatja erőit, de tartózkodik a beavatkozástól, csupán az esti fáklyás, várbeli menetet zavarja meg. A pártvezetés még mindig játszik a tűzzel, de végülis nem mer tűzvészt okozni. - Tegyük már a helyére! - írta Nagy András 1984-ben a Hírmondóban ünnepeinkről. Mostanra úgy tűnik, március 15-e oda került, s november 7-e is oda, ahová való. Újra a tisztességes munkanapok közé, ha még rossz emlékeket ébreszt is. De ezt - nehogy már elfelejtsük a diadalmas hangulatban - nem a rendszernek, nem Grósz Károlynak köszönhetjük, hanem azoknak, akiket még november 7-én is megveretett, mert munkával ünnepeltek. Mai műsorunkat nekik ajánlottuk. +++ 1989. március 17., péntek
Vissza » A hírhez kapcsolódik »