|
 |
 |
 |

A peresztrojka a szociológia tükrében (2. rész)
|

A közvéleménykutató intézet felmérése egyértelműen tanúsítja, ami egyébként is elég kézenfekvő: a lakosság zöme életkörülményeinek alakulása szerint viszonyul az átalakításhoz. Egy nemrégiben készített reprezentatív felmérés során a megkérdezettek hetven százaléka így nyilatkozott. 62 százalékuk rosszabbnak találta 1988-as létkörülményeit az előző évieknél. Ezek az adatok, mondta Zaszlavszkaja, veszélyes helyzetet jeleznek: az emberek türelmetlenek, lassúnak tartják a haladást. A nép nagy reményeket fűzött az átalakításhoz, életkörülményeinek gyors javulását várta tőle. A reményeiben csalatkozott ember hajlamos az ellenkező végletbe esni. A tudós szavait látszik igazolni Borisz Jelcin nagy népszerűsége is. A moszkvai pártbizottság volt első titkárának, az SZKP KB tagjának politikai tevékenysége nagy viharokat kavart. A Központi Bizottság vizsgálatot kezdeményezett ellene, ugyanakkor Moszkvában ezrek tüntettek mellette. A fiatalok Jelcin képmását ábrázoló jelvényt viselnek. Jelcin népszerűségében nagy, talán döntő szerepe lehet annak, hogy a politikus többször hangoztatott véleménye szerint helytelen volt széles fronton megindítani a peresztrojka támadását a pangás korából örökölt rendszer ellen, először minden erőt egyetlen frontszakaszon, az életszínvonal frontján kellett volna összevonni, hogy tartósan megnyerjék a társadalom rokonszenvét. Az általa szorgalmazott politikai taktika a nagy cseh pedagógus, Comenius nevelési alapelvére emlékeztet: ,,Először megnyerni, utána hajlítani ,, Jelcint e felfogása a balosság gyanújába keverte, de nagy népszerűséget szerzett neki. Ezt az is jelzi, hogy a választókörzetek valósággal versengtek, melyikük jelölhesse őt a népi küldöttek kongresszusába. A közvéleménykutató intézetnek Jelcin népszerűségének a mértékéről is van adata: a szovjet közéleti személyiségek 1988-as népszerűségi listáján az első helyen álló Mihail Gorbacsov után Nyikolaj Rizskov, Borisz Jelcin és Andrej Szaharov következik. Megjegyzendő, hogy a felmérés során nem kifejezetten a politikai vezetők népszerűségét vizsgálták, hanem arra kellett válaszolniuk a megkérdezetteknek, hogy kit tartanak az 1988-as év emberének. (folyt.)
1989. március 28., kedd 14:02
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|