|
 |
 |
 |

Lépés a jogállamiság 2.
|

A közzétett előterjesztésből kitűnik, hogy az MSZMP - új módon keresve helyét a hatalmi struktúrában, - nem egy az apparátus által megfogalmazott törvénytervezetet kíván "jóváhagyásra" feltálalni. Ehelyett az alkotmányozási folyamat egyik fontos állomásaként megfogalmazza a maga irányelveit, amelyeket meggondolásra, elfogadásra ajánl a törvény megalkotására hivatottaknak. Az ajánlás a jogállamiság ma élő stációit bejárva válhat - e tervek szerint még ebben az évben - törvénnyé. A Központi Bizottság elé kerülő előterjesztésnek van egy másik, más típusú fejezete. Ez a pártsajtóról, a párt sajtópolitikájáról szól. Ez, amennyiben a KB elfogadja, nem ajánlás, vagy irányelv lesz, hanem határozat. Ilyenformán kötelező állásfoglalás a párt tagjai és szervezetei számára. Mondhatni: új alapokra helyezi a pártsajtóról és a sajtó munkájáról vallott eddigi felfogásokat és a párt gyakorlatát. Ezen belül érdekes és sok tekintetben hézagpótló a határozattervezetnek a párt megyei lapjairól szóló része. Alkalmas a mai, sok helyen tapasztalható kételyek, bizonytalanságok eloszlatására, miután világosan körvonalazza, mit vár a párt e lapoktól, s hogyan kívánja velük kapcsolatrendszerét fenntartani. Új és meglehetősen bonyolult helyzetben találja a határozat a megyei lapokat. Annak idején, a párt hatalmi pozíciójának megszületése pillanatában, diktátummal teremtett egyértelmű helyzetet a sajtóban. Megszüntetésssel, összevonásokkal kialakította az "egy megye, egy lap, az is csak a miénk lehet" koncepcióját és az ennek megfelelő szervezetét. Sokáig még a lassan előtűnő városi lapok is szenzációszámba mentek, majd hirtelen gombamódra kezdtek szaporodni a különféle lapok, folyóiratok, időszakos kiadványok, közlönyök. Valóságos versenyhelyzet alakul ki, hiszen ezek a ma még többségében kis lapok különféle társadalmi rétegek, csoportok elkülöníthető érdekeit, eme érdekek politikai érvényesítésére vonatkozó elképzeléseiket fogalmazzák meg. Ebben a helyzetben a határozat megerősíteni javasolja, hogy a megyei lapokat a párt a jövőben is magáénak vallja, s elvárja tőlük, hogy hitelesen számoljanak be a politika országos folyamatairól, egyszersmind legyenek a helyi politikai közélet igényes közvetítői, befolyásolói. Feltételezi az előterjesztés, hogy ezek a lapok meghatározó módon fogják erősíteni a párt politikai befolyását. A Központi Bizottság bizonyára tovább formálja az előterjesztést, de máris bizonyosra vehető, hogy a leendő határozat nagy hatással lesz a magyarországi demokratikus átalakításra. Újabb lépés a jogállamiság útján. (MTI-Press) ág/pé P. É.
1989. március 28., kedd 14:29
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|