|
 |
 |
 |

Vissi Ferenc tájékoztatója az átalakuló ármechanizmusról
|

1989. március 28., kedd - Előreláthatóan már 1990-ben ár- és kartellhivatallá alakul át a jelenlegi Országos Árhivatal, és ehhez legalább 130-140 érvényben lévő jogszabályt kell addig megváltoztatni. Ezt Vissi Ferenc államtitkár, a hivatal elnöke közölte kedden újságírókkal a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában rendezett szakosztályi beszélgetésen.
Elmondta, hogy előkészítésként már tavaly bevezették a fogyasztási javak 7-8 százalékának körében a gyártók és kereskedők közötti árkonzultációs rendszert. Ilyen árkonzultációkat folytattak legutóbb a februári élelmiszeráremeléseket megelőzően is, amelyek során például a konzervgyártók és a nagykereskedők közötti kompromisszumként sikerült elérni az átlagárak alkalmazását. A nagykereskedelem ugyanis különböző termelői árakon juthat hozzá a termékekhez, a kiskereskedelmi forgalomban viszont azokat egységesítik. A kartellszerű megállapodás megakadályozta, hogy a legmagasabb termelői ár érvényesüljön a fogyasztói árakban. Az államtitkár szerint a jelenlegi magyarországi ármechanizmusban a lakossági fogyasztásnak alig 20 százalékát érintik a kifejezetten hatósági árak. (Ide sorolják az energiaárakat, továbbá az új személygépkocsik árát.) Úgynevezett kvázi hatósági árkörbe egyes mezőgazdasági termékek árai tartoznak, ahol a hatósági ár mintegy védőárként érvényesül. Árhatósági kontrollt alkalmaznak a termékek 11-12 százalékánál, amelynek során az egyébként szabadáras termékek áremeléseit előzetesen be kell jelenteni; továbbá szűkebb körben árkonzultációkkal alakítják ki az árakat. Vissi Ferenc azt is bejelentette, hogy amennyiben a kormány korábbi támogatási politikájával igérete szerint szakít, akkor a jelenleg 10-14 százalékra tervezett idei inflációs ütem a következő években sem növekszik. Ugyanakkor tartósan számolni kell azzal, hogy a magyar gazdaságban meglévő mintegy 60-70 milliárd forintnyi árufedezet nélküli pénztöbblet eleve 8-9 százalékos inflációt jelent. Ugyancsak inflációs hatást rejt magában az erőteljesen szorgalmazott és már kimunkálás alatt lévő bérreform. Az infláció egy része egyébként gazdasági indok nélkül, kifejezetten a gazdálkodók és a lakosság inflációs várakozásának hatására alakul ki. (MTI)
1989. március 28., kedd 14:21
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|