 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

NSZK - NDK - menekültek (1.rész)
|

Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. augusztus 12. szombat (MTI-tud) - Az NSZK kormánya szombaton kinyilvánította változatlan érdekeltségét abban, hogy a jelenlegi nyomasztó fejlemények ellenére is tovább javítsa viszonyát a másik német állammal. Ilyen értelemben nyilatkozott Dorothee Wilms asszony, a belnémet kapcsolatok minisztere. Szavait a Sender Freies Berlin és a Deutschlandfunk nevű rádióadók ismertették.
Wilms asszony szerint éppen az egész németség érdekében kell kellő mértéktartással és ésszerűen ápolni a belnémet kapcsolatokat. Ehhez azonban véleménye szerint elengedhetetlen a jelenleg az NSZK berlini állandó képviseletén, valamint a budapesti és a prágai nagykövetségen tartózkodó NDK-állampolgárok problémájának megoldása. Ennek kulcsa az NDK kezében van. A miniszterasszony egyúttal arra intette az NDK lakosságát, hogy a nehézségek miatt ne kísérletezzen a Magyarországon át való meneküléssel. Az NSZK berlini állandó képviseletén lévő 131 NDK-állampolgár problémáját illetően nem közeledett az NSZK és az NDK kormányának álláspontja. Így értesült a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap azok után a tárgyalások után, amelyeket Franz Bertele, a képviselet vezetője és Claus-Jürgen Duisberg, a bonni kancellári hivatal belnémetügyi osztályvezetője folytatott Kurt Nierrel, az NDK külügyminiszter-helyettesével Berlinben. Nyugatnémet részről mindamellett megerősítették, hogy a menekülés útja nem vezethet az NSZK-képviseleten át. Az is természetes viszont, hogy senkit nem tessékelnek ki az épületből. Mint közölték, Bertele és Duisberg a velük való beszélgetések során meggyőződött az áttelepülni szándékozóknak arról a szilárd eltökéltségéről, hogy továbbra is kitartanak ügyük megfelelő rendezéséig. Ezeket az embereket nem elégíti ki csupán az az NDK-ígéret, hogy az épületből való távozásuk esetén büntetlenséget szavatolnak számukra. (folyt.)
1989. augusztus 12., szombat 17:44
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

NSZK - NDK - menekültek (2.rész)
|

Stefan Heym, az NDK-ban élő világhírű író az ARD nyugatnémet tévétársaságnak nyilatkozva hangot adott annak a nézetének, hogy az áttelepülni vágyók száma csökenne, ha az NDK kormánya elismerné, hogy van okuk az elégedetetlenségre, és kilátásba helyezné: azon fog fáradozni, hogy megváltozzanak a viszonyok. Az elvágyódás oka az amiatt érzett elkeseredettség, hogy az NDK-állampolgárokat olyan kiskorúakként kezelik, akik vagy mindenben szót fogadnak, vagy elfenekelik őket. Heym szerint az NDK-ban nagyon sokan igenlik a szocializmust, de nem a felülről vezényelt, rossz szocializmust, amely híjával van a szabadságnak és demokráciának. +++
1989. augusztus 12., szombat 17:46
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|