 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

NDK-NSZK - Magyarország - francia sajtó
|

Párizs, 1989. augusztus 9. szerda (MTI-tud) - A francia sajtó oldalas szines riportokban számolt be NDK-állampolgárok Magyarországon keresztül Ausztriába és az NSZK-ba szökéséről, a két német állam között emiatt megromlott viszonyról.
Kedden a Le Figaro, szerdán a Le Quotidien de Paris és a Libération közölt oldalas riportot a menekülőkről. Mind a három beszámoló kiemelte, hogy május óta, amikor Magyarország és Ausztria között lebontották a műszaki határzárat, gyorsan nőtt a Magyarországon át kiszökő NDK állampolgárok száma és a magyar belügyi hatóságok elég kényelmetlen helyzetbe kerültek az NDK-val szemben. Szóltak arról, hogy az NSZK prágai és varsói konzulátusait is megostromolták az NDK-turisták. A Libération szerint év eleje óta 12500 NDK-állampolgár települt át legálisan vagy illegálisan a másik német államba, ami a legmagasabb szám a berlini fal felépülte óta. A Le Quotidien de Paris megírta, hogy az NSZK budapesti nagykövetsége már kénytelen volt épületet bérelni a menekülők elhelyezésére. Ez a lap is hangsúlyozta, hogy ,,a szabadság útja (az NDK-polgárok számára) ezentúl Magyarországon és Ausztrián át vezet,,. A nyugatnémet állam üggyel-bajjal próbálja eltántorítani az NDK-állampolgárokat attól, hogy az áttelepülésnek ezt a módját keressék. +++
1989. augusztus 9., szerda 15:13
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

NSZK-NDK: menekültek a berlini állandó képviseleten (1. rész)
|

Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. augusztus 9. szerda (MTI-tud.) - Bonn és Berlin között különböző szinteken politikai puhatolózás folyik, hogy tisztázzák annak a 131 NDK-állampolgárnak a helyzetét, aki a másik német államba való kijutás reményében az NSZK állandó berlini képviseletén keresett menedéket. Megoldás azonban még nem körvonalazódik. Ezt Rudolf Seiters szövetségi miniszter, a Kancellári Hivatal vezetője jelentette be szerdai sajtóértekezletén. Korábban már bezárták az állandó képviseletet.
A nap folyamán senki sem óhajtott távozni, noha az NDK hatóságai büntetlenséget ígértek. A korábbiaktól eltérően azonban Berlin jelenleg nem akarja az állandó képviselet elhagyására hajlandó személyeknek bizalmas formában kilátásba helyezni a későbbi kiutazás lehetőségét. Seiters, aki a menekültek számának bővülése következtében több nyugatnémet diplomáciai képviseleten előállott helyzetre való tekintettel tiroli szabadságát megszakítva érkezett haza Bonnba, előzőleg több minisztertársával tanácskozott. A fejleményekről - mint bejelentette - tájékoztatták a szintén szabadságon tartózkodó Kohl kancellárt is, aki azonban személyesen egyelőre nem kapcsolódott be a bonn-berlini politikai érintkezésbe. Seiters sajtóértekezletén felhívta az NDK lakosságát: lássa be, hogy az állandó képviseletre, vagy az NSZK budapesti vagy prágai nagykövetségére való meneküléssel - szavai szerint - végső soron több problémát okoz, mint amennyit megold. Budapesten nyugatnémet adatok szerint az NSZK nagykövetségén 160-170 személy tartózkodik, a prágai nyugatnémet nagykövetségen a menekült NDK-állampolgárok száma szerdán állítólag 20-ról 30-ra emelkedett, és úgy hírlik, hogy némelyek már a belgrádi képviseletre is bejutottak. A Deutschlandfunk rádióállomás jelentése szerint a berlini állandó képviselettel ellentétben az NSZK nem gondol menekültekkel túlzsúfolt budapesti nagykövetségének ideiglenes bezárására. A nagykövetség egyébiránt - mint Bonnban szükségesnek tartották hivatalos helyen hangsúlyozni - változatlanul nyitva áll a nagyközönség számára. (folyt.)
1989. augusztus 9., szerda 18:14
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

NSZK-NDK: menekültek a berlini állandó képviseleten (2.rész)
|

A Kancellári Hivatal vezetője a berlini képviseleten tartózkodó NDK-állampolgárok helyzetével foglalkozva kijelentette, hogy senkit sem távolítanak el, aki segítséget kért, mindent megtesznek az érdekében, de kiutazási engedélyt csak az NDK hatóságai adhatnak. Másfelől egyértelművé tette, hogy a probléma magában az NDK-ban keletkezett, ezért ott is kell megoldani. Más szóval: a több területen elért némi haladás ellenére az emberek immáron nem óhajtanak megbékélni helyzetükkel, és azt követelik, hogy Berlin a demokrácia, az emberi jogok szavatolása és az utazási lehetőségek területén kövesse a Kelet-Európában kibontakozott jelentős változásokat, reformokat. Egyidejűleg kinyilvánította, hogy kormánya továbbra is építő jellegű, ésszerű együttműködést óhajt az NDK-val. Ez tette például lehetővé, hogy 1989 első felében az NDK-ból az NSZK-ba irányuló utasforgalom 9,1 százalékkal nőtt, és elérte az 1 millió 168 ezret. Az ilyen találkozások erősítik az együvétartozás érzését a németség soraiban, bizonyos értelemben közelebb hozza a nemzeti egységet is - mondotta. Kiemelte a két német állam viszonyának elmélyülését a kulturális csere, a környezetvédelem, a testvérvárosi kapcsolatok, a légiközlekedés területén és másutt. Az sem elhanyagolható, hogy a szabályszerű kiutazási kérelmeket idén első félévben 46 434 esetben bírálták el kedvezően. Tavaly egy év alatt adtak ki ennyi engedélyt. A helsinki folyamatból adódó kötelezettségek teljesítésében így is sok még a kívánnivaló - jelentette ki Seiters. +++
1989. augusztus 9., szerda 18:19
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|