 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

NDK-menekültek - Der Standard
|

Pach Ferenc, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. augusztus 8. kedd (MTI-tud) - A Magyarországon át Nyugatra menekülő keletnémetek ügyében Budapest kényszerhelyzetben van, és a magyar politikai vezetésen belül komoly nézeteltérések vannak a kérdés megítélését illetően - írta kedden a bécsi Der Standard egy magát megnevezni nem kívánó magyar belügyi forrásra hivatkozva.
A lap budapesti tudósításában idézte a forrást, amely szerint a belügyi szervek nem adhatnak a magyar törvényeknek ellentmondó utasításokat a határőrizeti szerveknek, azaz nem hagyhatják szabadon átmenni a határon az NDK állampolgárait, de a határőrök senkire nem lőnek, nem alkalmaznak erőszakot, s olyan eligazítást kaptak, miszerint Magyarország engedély nélküli elhagyása nem olyan súlyos törvénysértés, mint az illegális belépés. ,,Ily módon egyes esetek oldódnak csak meg, az NDK-ból érkezett és az NSZK felé távozni akaró turisták ügyében Magyarország összességében szörnyű kényszerhelyzetben van. Nyugati barátaink és szomszédaink szerencsére tartózkodóak, pedig tulajdonképpen megszegjük a Helsinki Záróokmányt,, - jelentette ki a forrás. Hozzátette: A nemzetközi kérdésekkel foglalkozó szakembereink mondják is, hogy mielőbb meg kell oldani a problémát, nehogy valamelyik nemzetközi fórumokon a vádlottak padjára ültessenek bennünket. Az osztrák sajtó többi lapja is részletes beszámolókat közöl arról, hogy az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a magyar-osztrák határon át illegálisan Nyugatra távozó keletnémetek száma. Bár a nyugatnémet hatóságok kérésére a hétvége óta Bécsben nem közlik hivatalosan az NDK-ből jött menekültek számát, bécsi sajtóértesülések szerint az elmúlt néhány hétben több mint nyolcszáz NDK-állampolgár érkezett a határon át Ausztriába. +++
1989. augusztus 8., kedd 10:29
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|