 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Genscher - NDK-menekültek
|

Bonn, 1989. augusztus 5. szombat (DPA) - Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter is bekapcsolódott azon NDK-állampolgárok ügyének rendezésébe, akik Magyarországról szeretnének a szövetségi köztársaságba távozni. Ezt a bonni külügyminisztérium közölte szombaton, megerősítve a ,,Bild am Sonntag,, erről szóló értesülését, amelyet a vasárnap megjelenő tömeglap már szombaton a DPA nyugatnémet hírügynökség rendelkezésére bocsátott.
A lapjelentés szerint a szívinfarktusa után Berchtesgadenben pihenő külügyminiszter arra utasította az NSZK budapesti nagykövetét, folytasson megbeszéléseket a magyar kül- és belügyminiszterrel és szorgalmazza, hogy a magyar határőrszervek ne üssenek pecsétet a határátlépés közben tetten ért NDK-állampolgárok útiokmányába. A tömeglap úgy tudja, hogy eddig több mint ezer NDK-lakos határátlépési kísérlete járt kudarccal és ezeket - értesülése szerint - az INTERFLUG járatával visszaszállították Berlinbe. Az NDK-ban jogellenes külföldre távozás kísérletéért,, (úgynevezett Republikflucht) vádat emeltek ellenük - írja a DPA. A Bild am Sonntag szerint mintegy 160 menedéket kérő NDK-állampolgár tartózkodik az NSZK budapesti nagykövetségén. (Az NSZK berlini állandó képviseletén számuk több mint negyven, a prágai külképviseletén pedig 15.) A DPA jelentése szerint kormánykörökben reálisnak tartják a budapesti nagykövetségen tartózkodó NDK állampolgároknak a Bild am Sonntag által közölt számát és lehetségesnek tartják az átadottak visszaszállításáról szóló beszámolót is. Valószinűleg olyan személyekről van szó, akiket ismételt határátlépési kísérletnél fogtak el - idézi a hírügynökség bonni kormányforrásait. +++
1989. augusztus 5., szombat 17:44
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|