 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Szeptembertől: új diákigazolvány (1. rész)
|

1989. március 24., péntek - Szeptembertől új tipusú, komplex diákigazolványt kapnak a középiskolások, az egyetemek, főiskolák nappali tagozatos hallgatói, s az idén először az általános iskolások is. Az új, fényképes és a tulajdonos személyi számával megjelölt diákigazolvány nemcsak az ifjúsági kedvezmények igénybevételére jogosít, hanem egyben biztosítási kötvényként, utazási, egészségügyi, tagsági és sportorvosi igazolásként is szolgál majd - tájékoztatták az újságírókat pénteken az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a Művelődési Minisztérium és az Állami Biztosító vezető képviselői.
Az új típusú diákigazolvány kiadásának előkészítéséről elmondták: az ÁISH az érintett tárcákkal közösen régóta kereste a megoldást arra, hogy a jelenleg érvényes, a tanulóifjúságot megillető kedvezményekre jogosító diákigazolvány ne csupán egy plusz dokumentum legyen az irattárcákban vagy a nadrágzsebekben. Az ÁISH az érintett tárcákkal, a közlekedési vállalatokkal és az Állami Biztosítóval megállapodva dolgozta ki, mire használható az új tipusú igazolvány. Az új könyvecskével tulajdonosa nem csupán azt tanusítja, hogy tanuló. Jogosult helyi és helyközi utazási tanulóbérlet megváltására és használatára, az 50 százalékos vasúti, HÉV- és - 40 kilométeres távolságig - autóbusz-kedvezmény igénybevételére. Díjtalanul látogathatja az állami múzeumokat, képtárakat és más gyűjteményeket. (Az ÁISH levélben megkereste a négy nagy egyház vezetőit, kérve: tegyék lehetővé, hogy a diákigazolványok tulajdonosai az egyházi gyűjteményeket is díjtalanul látogathassák.) Mentesülnek továbbá az üdülő- és gyógyhelyi díjak megfizetésétől, kedvezményesen vehetik igénybe az ifjúsági és a kijelölt turistaszállásokat, illetve kempingeket, kedvezményesen kölcsönözhetnek az ifjúsági turisztikai és sportszerkölcsönzőkben. Látogathatják a diákklubokat, diáktanyákat, diákmenüt kaphatnak a kijelölt éttermekben, diákbérletet, -jegyet válthatnak uszodákban, jégpályákon, színházakban és sportrendezvényeken. (folyt. köv.)
1989. március 24., péntek 16:06
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|