|
 |
 |
 |

Egy veterán tanácsai (2.rész)
|

Ez olyan politikai axióma, amelyet minden finn pártnak el kell fogadnia, kiindulópontnak kell tekintenie. Véleményem szerint ez biztosította, hogy a továbbiakban önállóan alakíthattuk politikánkat, más utat jártunk be, mint a Szovjetunió közép-európai szomszédai. A képviselői munka ugyanakkor rendkívül szerteágazó és összetett. Magam például a Karéliából áttelepültek bizalmából kerültem a törvényhozásba, érthető, hogy éveken át elsősorban velük törődtem, az ő problémáik megoldását tekintettem feladatomnak. Azóta ez már a múlté, s nekem új feladatokra kellett felkészülnöm. Finnországban a képviselőség főhivatású feladat. Nem mondom, hogy a legelőnyösebb, mert minden bizonnyal magam is, sok más képviselőtársam is, anyagilag jobban járnánk, ha a gazdasági életben, az egyetemeken, vagy másutt vállalnánk munkát. Mi azonban ezt a feladatot hivatásnak tekintjük, hivatásos politikusok vagyunk. A finn parlament nem kíván kormányozni, fő feladata a törvényalkotás és a kormányzati munka ellenőrzése. Ez nem kis munka, hiszen a kormány évente több mint 200 törvényjavaslat-tervezettel áll elő, s természetesen maguk a képviselők is beterjesztenek javaslatokat. Így egész embert kíván a parlamenti élet. Helsinkiben is sokat hallottunk már a magyar parlamenti életben mutatkozó új fejleményekről, a törvényhozási munka megújulásáról. Magyar barátainkkal, kollégáinkkal amúgy is rendszeres a parlamenti kapcsolat. Azt kívánjuk, hogy sikeresen, nyugodtan oldják meg újszerű feladataikat. +++ Kis Csaba, MTI-Panoráma
1989. március 19., vasárnap 11:02
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|