|
 |
 |
 |

Egri bravúr a Vágóhíd utcában (1. rész)
|

1989. március 19. vasárnap (tud) - Vasárnap délelőtt 500 néző előtt - amelyből mintegy 300-an különbuszokon érkeztek Egerből - a Vágóhíd utcai teremben került sor a női röplabda-bajnokság élcsoportjának fináléjára, a bronzérem sorsát eldöntő Ú. Dózsa - Eger összecsapásra. Az első találkozón, csütörtökön a Dózsa nyert 3:2-re, a visszavágón, pénteken az egriek 3:0 arányban bizonyultak jobbnak, így a harmadik mérkőzés döntött, amelyet óriási meglepetésre nagy bravúrral az Eger nyert meg. Az Ú. Dózsa az első két játszma után már biztos győztesnek látszott, ám ezután a szovjet vendégjátékos Bukina, a rekorder magyar válogatott Torma és az Ú. Dózsából az Egerhez igazolt Bernáth vezérletével a vidékiek átvették az irányítást. Olyan jól játszottak, hogy a harmadik játékrészben mindössze egy, a negyedikben pedig csak öt pontot engedélyeztek az előző bajnokságban még ezüstérmes lila-fehéreknek. A döntés az ötödik játszmára maradt. A tie-break játékban 4:0-ig a lila-fehéreknél volt az előny, ám ezután a nagy idegesség miatt rendre hibáztak, hálóba ütötték a nyitást, vonalon kívülre a támadás befejezését, és ez fellelkesítette a vidéki együttest, amely végül is 93 perces mérkőzésen a látottak alapján teljesen megérdemelten nyerte a találkozót. Ezzel az egri csapat fennállásának történetében első alkalommal nyert bajnoki érmet, és végzett a harmadik helyen. Az Ú. Dózsa 26 esztendő után maradt érem nélkül, csak negyedik lett. Eger SE - Ú. Dózsa 3:2 (-14, -5, 1, 5, 12) Az Eger csapatából Torma, Bernáth, Fésüs és Bukina játszott kiemelkedően, az újpestiektől csupán Grózer, Bóta és Radnainé érdemel említést. (folyt.köv.)
1989. március 19., vasárnap 14:36
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|